The Kooks: Konk (lemez)

  • H.M.
  • 2008. június 19.

Zene

Két-három éve még izgalmasnak hatott, de ma már halálosan unalmas, hogy minden héten újabb és újabb, sihederekből álló északnyugat-londoni alakulat próbál meg kimászni a garázsból, hogy eljusson legalább olyan szintre, mint mondjuk az Arctic Monkeys vagy a Franz Ferdinand.
Két-három éve még izgalmasnak hatott, de ma már halálosan unalmas, hogy minden héten újabb és újabb, sihederekbõl álló északnyugat-londoni alakulat próbál meg kimászni a garázsból, hogy eljusson legalább olyan szintre, mint mondjuk az Arctic Monkeys vagy a Franz Ferdinand. A brightoni The Kooks még pont idõben érkezett (a nagy indie-áramlat elõtt, a 2005/06-os idényben), egy idõben a sheffieldi "Majmokkal". Luke Pritchard és társai nem kaptak igazán nagy médiafigyelmet, pedig a két évvel ezelõtti Inside In/Inside Out címû bemutatkozás alapján igazán megérdemelték volna. A folytatással két év alatt készültek el, amiben közrejátszott, hogy a drogproblémákkal küzdõ basszusgitáros helyett új arcot kellett keresni.

A második lemez (a cím egyértelmû: a Kinks-vezér Ray Davies stúdiójában, a londoni Konkban rögzítették az anyagot) vízválasztó "jellegérõl" most felesleges elmélkedni, mert gyakorlatilag az elsõ lemezrõl már megismert feszes, slágeres vonal továbbgondolását hallhatjuk, egy kicsit talán érettebben és lazábban, mindenféle megfelelési kényszertõl mentesen. A "méltó folytatás" szakújságírói toposz minõsített esete ez - könnyed, fiatalos, lendületes popzene huszonéves, tengerparton csövezõ srácoktól. Az Always Where I Need to Be, a Mr Maker vagy a Franz Ferdinandot címében és zenéjében egyaránt megidézõ Do You Wanna, a merengõs Love It All, a háromnegyedénél epikussá váló Gap és a billentyûs Shine On mind kiemelkedõ pillanatok. Vidám tónusú, perfekt nyári poplemez - tökéletes aláfestõ a nyári fesztiválokon várható kora délutáni, másnapos ébredésekhez. A Szigeten élõben is tesztelhetjük.

EMI, 2008

****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.