The Kooks: Konk (lemez)

Két-három éve még izgalmasnak hatott, de ma már halálosan unalmas, hogy minden héten újabb és újabb, sihederekből álló északnyugat-londoni alakulat próbál meg kimászni a garázsból, hogy eljusson legalább olyan szintre, mint mondjuk az Arctic Monkeys vagy a Franz Ferdinand.

Két-három éve még izgalmasnak hatott, de ma már halálosan unalmas, hogy minden héten újabb és újabb, sihederekbõl álló északnyugat-londoni alakulat próbál meg kimászni a garázsból, hogy eljusson legalább olyan szintre, mint mondjuk az Arctic Monkeys vagy a Franz Ferdinand. A brightoni The Kooks még pont idõben érkezett (a nagy indie-áramlat elõtt, a 2005/06-os idényben), egy idõben a sheffieldi "Majmokkal". Luke Pritchard és társai nem kaptak igazán nagy médiafigyelmet, pedig a két évvel ezelõtti Inside In/Inside Out címû bemutatkozás alapján igazán megérdemelték volna. A folytatással két év alatt készültek el, amiben közrejátszott, hogy a drogproblémákkal küzdõ basszusgitáros helyett új arcot kellett keresni.

A második lemez (a cím egyértelmû: a Kinks-vezér Ray Davies stúdiójában, a londoni Konkban rögzítették az anyagot) vízválasztó "jellegérõl" most felesleges elmélkedni, mert gyakorlatilag az elsõ lemezrõl már megismert feszes, slágeres vonal továbbgondolását hallhatjuk, egy kicsit talán érettebben és lazábban, mindenféle megfelelési kényszertõl mentesen. A "méltó folytatás" szakújságírói toposz minõsített esete ez - könnyed, fiatalos, lendületes popzene huszonéves, tengerparton csövezõ srácoktól. Az Always Where I Need to Be, a Mr Maker vagy a Franz Ferdinandot címében és zenéjében egyaránt megidézõ Do You Wanna, a merengõs Love It All, a háromnegyedénél epikussá váló Gap és a billentyûs Shine On mind kiemelkedõ pillanatok. Vidám tónusú, perfekt nyári poplemez - tökéletes aláfestõ a nyári fesztiválokon várható kora délutáni, másnapos ébredésekhez. A Szigeten élõben is tesztelhetjük.

EMI, 2008

****