Kultúra

Alighanem a filmtörténet egyik legerősebb metaforája, s egyben legrusnyább, -undorítóbb és -félelmetesebb szörnye született meg, amikor Hans Rüdi Giger, a setét lelkű svájci képzőművész megalkotta az Alient, Ridley Scott azonos című filmjének kétségtelen főszereplőjét. Nálunk, mint azt minden honfitársunk tudja, a filmet Nyolcadik utas a halál néven játszották, ami a sequelek név- és címadását is predesztinálta - éppen ezért az Idegen neve nálunk ettől kezdve Halál, ami akár mélyebb társadalomlélektani meglátásokat is sugallhatna. Az Alienről sokat írtak már, és joggal: az óriásrovarra, savazó sárkánygyíkra egyaránt emlékeztető, de azért humanoid vonásokat is mutató szuperparazita figurája tényleg erős, s egyben szinte valamennyi félelmünket egyesíti - ezek közül, természetesen az élősködőfóbia mellett, a legfontosabb, hogy letaszíttatunk a tápláléklánc tetejéről, és rögvest előkelő helyre kerülünk mások étlapján.

A kisregény megjelenése idején, 1933-ban az ifjú Simenon már sikeres és jómódú krimiszerző volt, a háta mögött a Maigret-regények első sorozatával. A "félirodalomból" - merthogy a Maigret-ket annak gondolta - ekkoriban a magasabb műfajok és a magasabb irodalmi szférák felé tört, ekkor tett először kísérletet arra, hogy a felügyelő figurájától megszabaduljon. A londoni férfi mindazonáltal le se tagadhatná szerzőjét: a tájfestés, a hétköznapi élet megannyi rettenetes, kilátástalan részletének, s az emberi törekvések hiábavaló tragikumának takarékos, mégis plasztikus ábrázolásmódja visszaköszön megannyi Maigret-történetből.

Január vége óta játsszák itthon Tarr Béla cannes-i versenyÞlmjét, A londoni férfit, melyhez Georges Simenon azonos című regénye szolgált alapanyagul.

A teheráni születésű, tősgyökeres genfi, Kolumbiában nevelkedő, Párizsban Eric Rohmer producereként debütáló, Hollywoodban Oscar-jelölt rendezővé váló, egykori kommunista párttag fásultan, gondterhes melankóliával magyarázza filmjét. A szerencse forgandó, az Egyedülálló nő megosztaná, a Barfly című Bukowski-film, A gyanú árnyéka, a Megérint a halál, a Gyilkos donor, a Kísérleti gyilkosság krimispecialistája saját bevallása szerint pályája legveszélyesebb feladatán van túl: nem akarta úgy beállítani Vergés-t, mint akinek igaza van.

Betéve ismeri a terrorizmust: még a kliensei szabadulásáért is követtek el halálos kimenetelű akciókat. Nyolcvankét évesen állt Barbet Schroeder kamerája elé - a Terror ügyvédje e héttől nálunk is látható a mozikban. Cannes-ban beszéltünk vele.

Algériai háború, függetlenségi harcok Afrikában, a palesztin ügy 1948-tól máig, 1968-as lázongások, Mao és Pol Pot, a Vörös Hadsereg Frakció és leágazásai, Carlos és a Stasi, az iszlám terrorizmus születése, Klaus Barbie, Slobodan Milosevic és Szaddám Huszein... úgy tűnik, mintha Barbet Schroeder filmjének hőse ott lett volna a XX. század második felének minden kilométerkövénél.

8 kis kritika

A kortárs könnyűzene egyik leginkább ámulatba ejtő története az At The Drive-In és a belőle kifejlődött Mars Volta nevéhez kötődik. Az 1993-ban alakult post-hardcore banda szinte kiáltványszerűen kerülte a népszerűséget, felvételeik mind a témák, mind a megvalósítás tekintetében messze kerültek minden popklisét - 2001-es feloszlása idején mégsem csak az undergroundban volt ünnepelt ikon.

Nem panaszkodhatnak a magyar rockerek hozzátartozói: tavaly karácsonykor végre a furamód gitárzenére gyengülő megajándékozottak szemét is felcsillanni láthatták a szokásos sapka, zokni és sál mellé illesztett ajándék miatt. Már ha bevásároltak az év végi hazai rocktermésből.

A krónikák szerint Gustav Mahler 8. szimfóniájának a zeneszerző vezényelte 1910-es müncheni bemutatóján húsz percig zúgott a taps; Budapesten az ováció ötödik perce táján vettem a kabátom, és meglehet, akik ott maradtak, még most is ünnepelnek. Jól teszik. Kocsis Zoltán újabb hatalmas diadalát élhettük át, Mitilineou Cleo, Cserna Ildikó, Meláth Andrea, Németh Judit, Szabóki Tünde, Káldi Kiss András, Kovács István, Mathias Schulz szólójával, a Magyar Rádió két kórusa, a Budapest Kórus, továbbá a Nemzeti Filharmonikusok Énekkara és Zenekara élén.

Nem tudom, Szurcsik József ismeri-e az amerikai Elihu Vedder 1863-ban festett vásznát, melyen az álláig homokba temetett Szphinx faggatja a vándort; a sivatagban csak törött oszlopok, s fehérre szikkadt koponya utal - mire? Civilizációra? Múltra? Jövőre?

Nagyon fenn, magasan kezdünk, ott szerintem nem lehet. Vagy csak egészen keveseknek illik? Talán az dönti el, hogy szabad-e, ami utána következik? Adott esetben mindenképpen ön- és közveszélyes vakmerőség. Ilyet szól a hős rögtön az első lap tetején: "Három hete derült ki, hogy rosszindulatú daganat van a tüdőmben, s holnap elkezdődik egy kemoterápiás kezelés."

A mai Budapest történetének egyik lehetséges kiindulópontja 1703. október 23. Ekkor írta alá I. (Habsburg) Lipót a kiváltságlevelet, miszerint a két szabad királyi városnak "Élegeltetési, faizási, madarászati, vadászati, apróbb, s nagyobb halfogási joga vagyon (...), nem különben őt illetik a malom, kikötő, part, átjárás, és vámjogok (...), valamint joga van korcsmákat, vendéglőket, gyógyszertárakat, fürdőket, városi orvost, vagy rendes gyógyászt, borbély műhelyt, sütő házakat, mész és téglaégető kemenczéket (...) kőbányákat, színházakat, lövész házakat, vízcsatornákat, valamint más nyilvános helyeket, és piaczokat is felállítani..." és így tovább. Még húsz év sem telt el azóta, hogy kiverték Budáról a törököket, akik menekülés közben még egyszer, utoljára felégették Pestet.

"Mi más úton megyünk majd!" - mondta állítólag családja előtt a 16 éves Vlagyimir Iljics, miután tudomást szerzett a cár ellen merényletet tervező bátyja, Alekszandr kivégzéséről. Ezt a mondatot évtizedeken át annak bizonyítékaként idézte a Lenin-életrajzok sora, hogy a proletariátus majdani nagy vezére már akkor elvi alapon tagadta meg az agrárszocializmust és annak taktikai eszközét, a terrort.