Kultúra

"Csak megélem, és élek belőle" (Kiss Judit Ágnes költő)

Az ELTE bölcsészkarán magyar, a Színművészeti Egyetemen drámatanári, a Pécsi Tudományegyetemen oboa szakot végzett. Első kötete Irgalmasvérnő címmel 2006-ban jelent meg, aztán Junior Parnasszus-díjat, Mozgó Világ Nívódíjat és Artisjus Irodalmi Díjat kapott.
  • - sisso -
  • 2007. szeptember 13.

Egy szicíliai New Yorkból

Az Aljas utcák, a Taxisofőr, a New York, New York, a Dühöngő bika, a Lidérces órák, a Krisztus utolsó megkísértése, a Nagymenők, A rettegés foka, Az ártatlanság kora, a Casino, a Kundun, a New York bandái, az Aviátor, A tégla 65 éves, szicíliai származású, immáron Oscar-díjas alkotója a cannes-i Carlton Hotel szalonjában állt rendelkezésünkre egy kimerítő életműinterjú erejéig. A maestro Taxisofőrje pedig épp most jelenik meg Magyarországon DVD-n.
  • Kriston László
  • 2007. szeptember 13.

Diszkógömb alatt - Rilo Kiley: Under The Blacklight (lemez)

Ugyan a Rilo Kiley nevéről alighanem csupán maroknyi ember asszociál bármire is idehaza, az 1998-ban alakult Los Angeles-i zenekar zenéjét valójában mégis többen ismerhetik ebben az országban, mint szinte bármely más kortárs, a fősodor felé evező, de még távolról sem abban ringatózó amerikai alternatív bandáét.
  • Greff András
  • 2007. szeptember 13.

Onnan is kivesznek - Digitalism: Idealism (lemez)

A Digitalism elektroduót három éve hozta tető alá két hamburgi illetőségű fiatalember: a Palermo Disko Machine néven is alkotó Jens Moelle és a török származású Ismail Tüfekci. Hamarosan kiadót is találtak maguknak, érdeklődésüknek megfelelően persze franciát: lemezeiket a jónevű Kitsune kiadónál publikálják, mely amúgy az új, speciálisan francia elektrohangzás egyik zászlóshajója.
  • - minek -
  • 2007. szeptember 13.

Szökőút - Jörg Kalt: Törésteszt (film)

Bécsben járunk, a tízek uniós csatlakozása előtti héten. Ezt azért fontos tudatni, mert én például sokáig abban a hitben meredtem a vászonra, hogy valami fatális tévedésből kifolyólag a múltkor tárgyalt Valami boldogságra (Köpök a saratokra!, Magyar Narancs, 2007. augusztus 23. - ts) ültem be megint.
  • - ts -
  • 2007. szeptember 13.

Élet, habos torta - Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony (könyv)

A "lányregény" minősítéssel a tettesek nyilván tőrt forgatnak egy komoly szándékú szerző szívében, és az olvasókra nézve sem túl hízelgő, ennek ellenére amióta csak a regény divatban van, a "lány megtalálja az igazit" témájú történetekből mindig is bő kínálat állt a széles olvasótábor rendelkezésére.
  • Kádár Judit
  • 2007. szeptember 13.

Skála-purdé - A Velencei Biennále roma pavilonjának kísérőkiadványa

Alig ezer példányt nyomtattak belőle, így csak a nagyon gyorsak vagy szerencsések szerezhettek egy-egy példányt abból az angol nyelvű, A3-as formátumú, színes kiadványból, amelyet a szervezők az idei Velencei Biennále roma pavilonjában osztogattak (a kiállításról bővebben: Cigányúton, Magyar Narancs, 2007. június 14.).
  • Miklósi Gábor
  • 2007. szeptember 13.

tévésmaci - Rozsomák pizsamák

A ládagyárról tényleg mindenkinek az Egészséges erotika jut az eszébe? E heti találós kérdésünk Goethéhez kapcsolódik, kedves nézőink. Ki volt ő és honnan jutott eszembe? 1.
  • .
  • 2007. szeptember 13.