Szintén takarító - Scott Frank: A kulcsfigura (film)

  • - köves -
  • 2007. szeptember 13.

Zene

Frank le sem tagadhatná (nem is tagadja), hogy foglalkozását tekintve íróember, és csak evés közben jött neki az étvágy, forgatókönyvírás közben a rendezni akarás.
Azt sem tagadhatja (nem is tagadja), hogy köze van - még jó, hisz ő írta - Steven Soderbergh filmjéhez, az Elmore Leonard könyvéből készült Mint a kámforhoz. Tulajdonképpen semmit sem tagad, és ezzel máris belopja magát a szívünkbe. Hol saját filmjének feledékeny hősét okosítja a történetírás alapszabályairól (mindig a végével kezdd - így a rendezői szócsőként funkcionáló vak szobatárs), hol az operatőre kezét vezeti úgy, hogy a Mint a kámfor piszkosfehér, téli képei kerüljenek a vászonra. Vonzalmát a történetüket önszájukkal elbeszélő hősökhöz ugyancsak nem titkolja; a saját hibájából leszázalékolt egykori sportcsillag, ha sokat nem is mond, de folyamatosan kibeszél a filmből: az elején többnyire a kilátástalan reggelekről, a vége felé inkább egy balul végződött bankrablás tanulságairól morfondírozik. De mit is tehetne az ember, ha reggel hollywoodi krimiben ébred, méghozzá télvíz idején, Kansas Cityben. Naná, bankot rabol, ami annál is kézenfekvőbb, hisz hősünk a banki hierarchia legalján, egy kisváros kisutcájának kisbankjában ügyel a felmosórongyra. Scott filmjében direkte minden kicsire van véve, a sztárok éppúgy, mint az alvilágban betöltött szerepük. Zsebtévé ez, kevés szereplős, kevés helyszínes mini-noir, melyben egyedül az ifjú Chris Pratt szenvedései súlyosak. Valójában a banki meló is (melybe néhány nem túl profi alvilági figura rángatja bele) csak arra szolgál, hogy "feldolgozásra kerülhessen" végre a régi trauma; egy végzetes, nyár esti autókázás. Ha valami felróható Franknek, akkor az, hogy nem hagyja veszni hősét, mert ugyan írt a történetbe egy rossz apát is, ő maga fogadatlan jó apaként terelgeti bajba jutott csemetéjét a vészkijárat felé. A lelkisegély-nyújtás nemes tett, de semmi keresnivalója egy bűntörténetben. Talán e szentimentális szál ellensúlyozására került a filmbe Chrisen kívül egy másik takarító is. A nemes egyszerűséggel csak Csontnak nevezett óriás Viktor, a takarító egyenes ági leszármazottja: egy szótlan kivégzőipari szakmunkás, aki miatt hál' istennek egy percig sem tudjuk igazán komolyan venni magunkat.

A Fórum Hungary bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.

Mindenki a helyére

Mit gondol Orbán Viktor és a Fidesz a nőkről? Hogyan kezeli őket? És mit gondol ugyanerről a magyar társadalom, és mit a nők maguk? Tényleg a nők pártja a Fidesz? Ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni a kötet többféle aspektuson keresztül. Felemás sikerrel.

Megint dubajozás

Alacsony belépési küszöb, mesés hozamok, könnyű meg­gazdagodás, örök élet: ezek közül az első kettőt biztosan ígérik a mesés dubaji ingatlanbefektetési ajánlatok. Pedig az előrejelzések szerint akár egy éven belül kipukkadhat az ingatlanlufi.

A beismerés semmis

Az ügyész kizárását kezdeményezte a védelem, a különböző tit­kos­­szolgálati szervek más-más leiratot készítettek ugyan­arról a hangfelvételről – bonyolódik a helyzet abban a büntetőperben, amelynek tárgya a Nyugat-Európába irányuló illegális kutyaexport.