Szintén takarító - Scott Frank: A kulcsfigura (film)

  • - köves -
  • 2007. szeptember 13.

Zene

Frank le sem tagadhatná (nem is tagadja), hogy foglalkozását tekintve íróember, és csak evés közben jött neki az étvágy, forgatókönyvírás közben a rendezni akarás.
Azt sem tagadhatja (nem is tagadja), hogy köze van - még jó, hisz ő írta - Steven Soderbergh filmjéhez, az Elmore Leonard könyvéből készült Mint a kámforhoz. Tulajdonképpen semmit sem tagad, és ezzel máris belopja magát a szívünkbe. Hol saját filmjének feledékeny hősét okosítja a történetírás alapszabályairól (mindig a végével kezdd - így a rendezői szócsőként funkcionáló vak szobatárs), hol az operatőre kezét vezeti úgy, hogy a Mint a kámfor piszkosfehér, téli képei kerüljenek a vászonra. Vonzalmát a történetüket önszájukkal elbeszélő hősökhöz ugyancsak nem titkolja; a saját hibájából leszázalékolt egykori sportcsillag, ha sokat nem is mond, de folyamatosan kibeszél a filmből: az elején többnyire a kilátástalan reggelekről, a vége felé inkább egy balul végződött bankrablás tanulságairól morfondírozik. De mit is tehetne az ember, ha reggel hollywoodi krimiben ébred, méghozzá télvíz idején, Kansas Cityben. Naná, bankot rabol, ami annál is kézenfekvőbb, hisz hősünk a banki hierarchia legalján, egy kisváros kisutcájának kisbankjában ügyel a felmosórongyra. Scott filmjében direkte minden kicsire van véve, a sztárok éppúgy, mint az alvilágban betöltött szerepük. Zsebtévé ez, kevés szereplős, kevés helyszínes mini-noir, melyben egyedül az ifjú Chris Pratt szenvedései súlyosak. Valójában a banki meló is (melybe néhány nem túl profi alvilági figura rángatja bele) csak arra szolgál, hogy "feldolgozásra kerülhessen" végre a régi trauma; egy végzetes, nyár esti autókázás. Ha valami felróható Franknek, akkor az, hogy nem hagyja veszni hősét, mert ugyan írt a történetbe egy rossz apát is, ő maga fogadatlan jó apaként terelgeti bajba jutott csemetéjét a vészkijárat felé. A lelkisegély-nyújtás nemes tett, de semmi keresnivalója egy bűntörténetben. Talán e szentimentális szál ellensúlyozására került a filmbe Chrisen kívül egy másik takarító is. A nemes egyszerűséggel csak Csontnak nevezett óriás Viktor, a takarító egyenes ági leszármazottja: egy szótlan kivégzőipari szakmunkás, aki miatt hál' istennek egy percig sem tudjuk igazán komolyan venni magunkat.

A Fórum Hungary bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.