Kürtszó csata után - High On Fire: Death Is This Communion (lemez)

  • Kovács Bálint
  • 2007. szeptember 13.

Zene

Képzeljék el azt a zenét, ami úgy születik, hogy a Motörhead három tagja elfogyaszt egy kisebb birkanyájnak hétvégére elegendő füvet, és egy kétórás koncert után nekiáll jammelni.

Képzeljék el azt a zenét, ami úgy születik, hogy a Motörhead három tagja elfogyaszt egy kisebb birkanyájnak hétvégére elegendő füvet, és egy kétórás koncert után nekiáll jammelni. Aztán képzeljék el azt is, ahogy a néhai, legendás Sleep, a stoner rock egyik ikonbandája - a High On Fire-főnök Matt Pike alma matere - tagjainak whiskyjébe a mókás kedvű kocsmáros egy kevés speedet kever. Megvan? Na, a kettő találkozásából minden bizonnyal valami olyasmi születne, amivel Pike-ék most telepakolták új lemezüket, a szívmelengető című Death Is This Communiont.

A Motörhead-párhuzam amúgy sem légből kapott. A Motörhead az a hardrockban, ami a High On Fire a stonerban: itt is, ott is három zenész, akik zsigerből úgy nyomják ezt a "rock and rollnak hívott szart", ahogy sokan egy élet alatt sem tudnák megtanulni. No meg ritka, mint a fehér holló, hogy két vokalistának annyira hasonló hangja legyen, mint Lemmynek és Matt Pike-nak - Lemmy pedig az az énekes, akiből, úgymond, nem sok a kettő sem.

A jófajta, földrengésszerű, padlóba döngölős stoner híveinek egyébként nincs mitől tartaniuk, már ami a gyorsaságot illeti - a High On Fire valószínűleg soha nem fog olyan lemezt kiadni, aminek végighallgatásához ne volna szükség egy üveg whiskyre. Ami azt illeti, a Sleep híveit a "jogutód" High On Fire létjogosultságáról végképp meggyőző 2005-ös Blessed Black Wingsnél egy fokkal lassabb is a Death Is This Communion. Ha stílszerűek és a banda szellemiségéhez hűek akarunk lenni: a Wings volt a buzogányokkal és bárdokkal vívott barbár csata, a DeathÉ pedig a vérbe fagyott holtak összeszámlálása és halottaskocsira hajítása.

A hangzás tisztább most, mint legutóbb, mintha a hangmérnöknek már pont nem maradt volna a méretes spangliból - s ez talán fájdalmas lehet az old school stoner rock híveinek. És egyre kevesebb marad azokból az időkből, amikor - még a Sleeppel - a kiadónak kellett megküzdenie Pike-ékkal, hogy számokra darabolhassák a Jerusalem-lemezt, azt a színtiszta, 52 perces jammelést. Ebbe azonban lassan ideje beletörődni: nem ugyanazok a szelek fújnak már Kalifornia felett, mint egy évtizeddel ezelőtt - tíz év nagy idő, főleg, ha a "keményebb" zenék művelőiről beszélünk (gondoljanak csak bele, mi történt az elmúlt évtized alatt a High On Fire-től szellemiségében legalábbis nem túl távol álló Panterával). Matt Pike karrierje pedig egészen 1990-ig nyúlik viszsza. És mégis: a Death Is This Communion a legjobb példa rá, hogy ennyi idő után is ki lehet adni stonerlemezt kompromisszumok és jelentős színvonalesés nélkül.

Relapse, 2007

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.