Képzeljék el azt a zenét, ami úgy születik, hogy a Motörhead három tagja elfogyaszt egy kisebb birkanyájnak hétvégére elegendő füvet, és egy kétórás koncert után nekiáll jammelni. Aztán képzeljék el azt is, ahogy a néhai, legendás Sleep, a stoner rock egyik ikonbandája - a High On Fire-főnök Matt Pike alma matere - tagjainak whiskyjébe a mókás kedvű kocsmáros egy kevés speedet kever. Megvan? Na, a kettő találkozásából minden bizonnyal valami olyasmi születne, amivel Pike-ék most telepakolták új lemezüket, a szívmelengető című Death Is This Communiont.
A Motörhead-párhuzam amúgy sem légből kapott. A Motörhead az a hardrockban, ami a High On Fire a stonerban: itt is, ott is három zenész, akik zsigerből úgy nyomják ezt a "rock and rollnak hívott szart", ahogy sokan egy élet alatt sem tudnák megtanulni. No meg ritka, mint a fehér holló, hogy két vokalistának annyira hasonló hangja legyen, mint Lemmynek és Matt Pike-nak - Lemmy pedig az az énekes, akiből, úgymond, nem sok a kettő sem.
A jófajta, földrengésszerű, padlóba döngölős stoner híveinek egyébként nincs mitől tartaniuk, már ami a gyorsaságot illeti - a High On Fire valószínűleg soha nem fog olyan lemezt kiadni, aminek végighallgatásához ne volna szükség egy üveg whiskyre. Ami azt illeti, a Sleep híveit a "jogutód" High On Fire létjogosultságáról végképp meggyőző 2005-ös Blessed Black Wingsnél egy fokkal lassabb is a Death Is This Communion. Ha stílszerűek és a banda szellemiségéhez hűek akarunk lenni: a Wings volt a buzogányokkal és bárdokkal vívott barbár csata, a DeathÉ pedig a vérbe fagyott holtak összeszámlálása és halottaskocsira hajítása.
A hangzás tisztább most, mint legutóbb, mintha a hangmérnöknek már pont nem maradt volna a méretes spangliból - s ez talán fájdalmas lehet az old school stoner rock híveinek. És egyre kevesebb marad azokból az időkből, amikor - még a Sleeppel - a kiadónak kellett megküzdenie Pike-ékkal, hogy számokra darabolhassák a Jerusalem-lemezt, azt a színtiszta, 52 perces jammelést. Ebbe azonban lassan ideje beletörődni: nem ugyanazok a szelek fújnak már Kalifornia felett, mint egy évtizeddel ezelőtt - tíz év nagy idő, főleg, ha a "keményebb" zenék művelőiről beszélünk (gondoljanak csak bele, mi történt az elmúlt évtized alatt a High On Fire-től szellemiségében legalábbis nem túl távol álló Panterával). Matt Pike karrierje pedig egészen 1990-ig nyúlik viszsza. És mégis: a Death Is This Communion a legjobb példa rá, hogy ennyi idő után is ki lehet adni stonerlemezt kompromisszumok és jelentős színvonalesés nélkül.
Relapse, 2007
