A Digitalism elektroduót három éve hozta tető alá két hamburgi illetőségű fiatalember: a Palermo Disko Machine néven is alkotó Jens Moelle és a török származású Ismail Tüfekci. Hamarosan kiadót is találtak maguknak, érdeklődésüknek megfelelően persze franciát: lemezeiket a jónevű Kitsune kiadónál publikálják, mely amúgy az új, speciálisan francia elektrohangzás egyik zászlóshajója. Jöttek is sorban a sikeres, a kollégák által is sokat pörgetett maxik (Idealistic, Zdarlight, Jupiter Room), no meg a remixek: Lisa Stansfield, Depeche Mode, Tiga, Daft Punk, Klaxons, Futureheads, hogy csak néhány nevet említsünk az áldozatok közül. Talán a Cure Fire In Cairójának brutalizálása sikerült mind közül a legjobban: a Digitalism In Cairo nevet viselő parafrázis, amely az eredeti verzió sós kút és kerék általi felületkezelése, torzítgatása és mocskos elektrohouse-szal való leöntése nyomán keletkezett, természetesen az albumra is rákerült.
A Digitalism zenéjét elsőként a vállalt elődök és példaképek felől érdemes megközelíteni: hát persze hogy Daft Punk, és naná, hogy a Cassius - a Zdarlight jól kifundált diszkópunkja például éppen a Cassius-beltag Philip Zdar tiszteletére született. A Digitalism zenéjére egyszerre hatott a klasszikus new wave elegyes gitár/szintetizátor hangzása, meg a kétezres évek elektroújhulláma: koszos, de azért a Justice-hoz képest jóval kevesbé torzított szintihangok, elektropop és -house alapok, lendületes gitárszerű hangminták, jóleső diszkógrúvok, s némi szublimált nehézipari techno - ezekből, megfelelő arányú keveréssel, már elő is állítható a komplett Digitalism-lemez. Ezen belül a skála persze jócskán széles: a nyitószám Magnets például szinte megtévesztő a maga elidegenítő, recsegős jellegével, aki viszont ezen átverekedte magát, az a továbbiakban - legalábbis a műfaj határain belül - kifejezett popzenével fog találkozni. A derék hamburgi zenemunkások kellően lazán kezelik a hangmintákat is: az I Want I Want például minden további értesítés nélkül viszi tovább a Zdarlight gitártémáját, a Pogo pedig a maga behízelgő modorában úgy hangzik, mintha vagy féltucatnyi, 1980 környéki posztpunk zeneműből vágták volna össze. A legkönnyebben természetesen az elektro-, diszkó- és rockelemekből összerakott direkt partibombák jutnak el a felhasználó nyúltagyába: a már említett Pogón meg a Cure-adaptáción kívül az Anything New, a savba mártott Pulse, vagy a csak stroboszkóppal együtt alkalmazandó Jupiter Room ajánlható a hedonista felhasználók számára, bár meg kell hagyni, az Idealism gyakorlatilag végig, egyenletesen jól táncolható lemez. Tulajdonképpen egy ültő helyünkben is végighallgatható, de ez többnyire értelmetlen, másrészt orvosilag is inkább az ötös-hatos dózisokban történő, szakaszos, ritmikus mozgással kísért befogadás javallott.
Kitsune/Virgin, 2007
