Kultúra

A "vén kujon" 1973-ban megjelent novellagyűjteményének alcíme (Stories of the Buried Life) hiányzik ugyan a most megjelent magyar kiadásból, de mint minden Bukowski-mű elé, ide is "természetesen" odaérthető. Ugyanis a szövegek maguk mondják ki, hogy szerzőnk összes írása a nyomorúságos, kisszerű, eltemetett élet(ek)ről szól, mely(ek)nek szereplői megalázott, szerencsétlen alakok, akik bár tisztában vannak helyzetükkel, olykor mégis olcsó és kicsinyes illúziókba, afféle élethazugságokba merülnek.

A Miskolci Egyetemi Színpad vezetése után négy évig rendezőasszisztensként, egy évig dramaturgként és négy évig produkciós vezetőként dolgozott a Krétakörben. A KoMa produkciós vezetője és az AKKU ügyvezetője volt, jelenleg a Maladype produkciós vezetője, április óta a MU Színház művészeti vezetője.

A közelmúltban jelent meg első regénye, A zsidó menyaszszony: az olvasmányos, elgondolkodtató és számos szempontból újszerű könyv egy pesti zsidó lány útkeresésének története. A jelenleg New Yorkban élő szerző írásban válaszolt kérdéseinkre.

A múzeumshop fontos megállója a tárlatlátogatásoknak, egyes iskolák szerint érdemes rögtön itt kezdeni, hogy boldog tulajdonosi tudattal vághassunk neki a további látnivalóknak. A Nyugat-év lezárása alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai komoly érveket szolgáltattak a boltlátogatás mellett: lemezre írták például a 100 éves a Nyugat kiállításukon is bemutatott archív felvételeket, melyeken a Nyugat írói birkóznak a reflektorfénnyel - ki-ki vérmérséklete és promóciós hajlandósága szerint.

Cadik, Magyarország első számú hiphop dj-je havonta jelentkező programsorozatot indított az A38-on, a nyitóestére két amerikai és egy dél-afrikai rappert hívott el. Bluebird őszinte fehér gyerek, fehér szöveggel, elégedetlenséggel.

Tisztában vagyok vele, hogy a Beatlest, a Rolling Stonest és talán a Led Zeppelint leszámítva nincs is olyan zenekar, amelynek elfogult rajongói ne éreznék úgy, hogy imádott kedvencük ne lehetne legalább egy kicsivel még népszerűbb, de mit tehetnék, olykor magam is égbekiáltó igazságtalanságnak élem meg, hogy javíthatatlan embertársaim kevés kivétellel mit sem tudnak általam mesésnek érzékelt zenékről. Miért nem Greg Dulli az új Elvis? Miért csak szektányi hívője van a Warrior Soulnak? És a végképp megmagyarázhatatlan: hogyan lehetséges, hogy húsz évvel a megalakulása után még mindig csak a briteknek (meg tán a japánoknak) jelent bármit is a Wildhearts? Hiszen ha van rockzenekar, aminél elsüthető a kopottas jellemzés, miszerint "veszettül slágeres", akkor az éppen a britek e jól palástolt csodafegyvere: a Lennon-McCartney-iskola (valamint a Robin Zander-továbbképző) legügyesebb növendéke a közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem Noel Gallagher, hanem Ginger, a 'hearts énekes-gitárosa, aki új lemezén még egy ijesztően nu-metálosan induló számot (Plastic Jebus) is tökéletes nonsalansszal képes brutálisan körbevokálozott (mind a négy tag kiválóan énekel) öröménekké formálni.

Ott búcsúztunk el, úgy öt éve, a valamiért világsikert arató Edukators végén, hogy három világmegváltó anarchista fiatal útra kelt egy kapitalista disznónak titulált, ezért elrabolt, majd a kellő megbánás után szabadon bocsátott burzsoá hajóján. Meg sem álltak a szigetig, ahova a német nép az ő féltve őrzött tévéadóinak műsorszóró tornyait telepítette.

"Író, újságíró, szerkesztő, kritikus, politikai elemző, történész-esszéista, Kelet-Európa-szakértő, apa, nagyapa, barát, kolléga, ismerős, udvarló, szerető, zenerajongó, társalkodó, vitázó, tanár, mester, versenytárs, ellenfél, ellenség" - olvassuk a felsorolást a tavaly elhunyt világpolgár századik születésnapjára elkészült remek honlap szerkesztői jegyzetében, és ezzel be is lőhetjük a vállalkozás célját: mindebből mutatni valamit. Földes Anita az utolsó években 60 órányi hangfelvételt készített Fejtővel, a 100 év Vagány munkacímű könyvnek egyrészt kivonata, másrészt multimédiás felülete a weblap (tehát hírverésnek sem rossz).

Akárcsak tavaly, idén is gyermekeknek szólt az évad első premierje az Operaházban, s a második alkalom parányi jóindulattal már tradícióvá lépteti elő a rokonszenves gesztust. Ezúttal Benjamin Britten 1949-es művét láthatták az ünneplőbe öltöztetett csemeték és a rövidnadrágos szakírók, s Bata Rita rendezése (és koreográfiája) komoly erőfeszítéseket tett, hogy a magyar színpadon teljes egészében most először bemutatásra kerülő gyermekopera lekösse az egybegyűltek figyelmét.

A szombathelyi buszjáratról elnevezett 30Y pályafutása pedáns és példaértékű karriertörténet, a kétezres évek egyik legszebb pályájú felívelése hazai viszonylatban. Az énekes-gitáros Beck Zoltánnal és a szólógitáros Gradvolt Endrével a pécsi zenekar múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk. A 30Y következő koncertje a Magyar Narancs huszadik születésnapi buliján lesz, október 3-án a Dürer Kertben.

Míg fiatal rendezőink (Kenyeres Bálint, Nemes Jeles László, Esztergályos Krisztina stb.) sorra nyerik rövidfilmjeikkel a fesztiváldíjakat külföldön, addig itthon alig is jut közönség elé a műfaj - még a közszolgálati televíziók sem törik érte túlságosan magukat. Esetleges ebbéli hiányérzetünket enyhítheti ez a tizenkét héten tartó sorozat az Örökmozgóban (Zöld Holló Filmklub a Magyar Filmintézettel együttműködésben). Az előzetes információk szerint hol egy alkotó, hol egy műhely, hol egy stílus köré csoportosítva vezetik majd elő a filmeket.

De hová lett Kolcsak aranya?

Mondhatjuk, hogy a horrort a krimitől az áldozatok száma különbözteti meg, de akkor mit csináljunk a Psychóval - ahhoz persze egy Hitchcock kell, hogy e téren a kevés is sok legyen. Ráadásul mire ment vele? Szerintem sokra: zuhanyfüggöny nélkül azóta nem lehet horrort csinálni (képzeljék el ugyanezt a festészetben, a zenében vagy az irodalomban). Mégis van ennél egy jobb megkülönböztetési módszer is - pofonegyszerű. Ahol a lőfegyver a támadónál van, az a tuti krimi, ahol meg az áldozatnál, az a biztos horror. A horrorok elkövetői - ki ne tudná - egytől egyig mészárosok, nem lőnek és nem töltenek, csak szúrnak és nyesnek, vágnak és kaszálnak. Már a Harper sziget elején ellop valaki egy békebeli bálnaaprító szerszámot a helyi tengerészeti múzeumból...

Ha azt mondjuk, hogy készült erre a filmre a lap, akkor még nagyon óvatosan fogalmazunk. Írtunk kritikát a film alapjául szolgáló regényről (2007. augusztus 2.), készítettünk interjút a szerzővel, Arnaldur Indridasonnal (2009. január 29.), és nem utolsósorban megvolt a filmrendező is (2009. március 26.) - csupa jó szó, csupa várakozásteli kérdés.