„A melléképületekben kötnek ki csicskaként”

De Coll Ágnes emberkereskedelem-szakértő

A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem-ellenes programjának vezetője csapatával tíz év alatt csaknem ezer embert szabadított ki az emberkereskedők fogságából, a megmentettek a program segítségével új életet tudtak kezdeni.

Magyar Narancs: Hogyan kerülnek bele az emberek azokba a csapdákba, hogy másoknak kényszerből dolgozzanak?

De Coll Ágnes: Akikkel én találkozom, gyámoltalan, magányos, elesett, kiszolgáltatott helyzetben lévő, gyökértelen felnőttek és gyerekek. Általában a jobb élet és a pénzkereset reményében indulnak útnak, majd esnek az emberkereskedők csapdájába. Az emberkereskedelem legjövedelmezőbb formája a szexuális kizsákmányolás, közismertebb nevén prostitúció.

Munkám során azt tapasztaltam, hogy ha valaki szexuális kizsákmányolás áldozatává válik, annak okait a gyermekkorában átélt rendszeres fizikai és/vagy szexuális bántalmazásra vezethetjük vissza. Ennek a fordítottja már nem igaz, azaz nem lesz mindenkiből prostituált, aki bántalmazott volt. Az áldozatokra jellemző, hogy mélyszegénységben, diszfunkcionális családban éltek vagy nőttek fel, és gyakori, hogy különféle függőségben élnek, mint az alkohol- és drogfogyasztás.

De Coll Ágnes emberkereskedelem szakértő

Fotó: Németh Dániel

 

A prostituáltak esetében előfordul, hogy a futtató maga a család vagy a közeli rokonság valamely tagja. Gyakori a „loverboy” jelenség, hogy egy kislány szerelemre vágyva bekerül egy fiú családjába, a család magához édesgeti a lányt, és az erős érzelmi kötődést kihasználva zsarolással kényszerítik arra, hogy prostituáltként pénzt keressen nekik. Amikor gyereke születik, azt az anyós neveli, és ezáltal is magukhoz láncolhatják az anyát, aki bármit megtesz, hogy a gyerekének bántódása ne essék. Nem akarom elvitatni, hogy másféle társadalmi közegben is eszébe jut valakinek a prostitúció mint pénzkereset, mert hallunk egyetemistákról, akik állítólag önszántukból vállalják. De rájuk is igaz, hogy a gyermekkorukban sérült az egészséges promiszkuitás fejlődése. A sze­xualitás az ő életükben is kényszer és kiszolgáltatottság.

MN: Mire terjed ki, mit foglal magában jogilag az emberkereskedelem?

DCÁ: Az emberkereskedelem kizsákmányolási folyamat, amely során az egyik ember a másikat eladja, megvásárolja, haszonszerzés céljából akár akarata ellenére is különféle tevékenységekre ráveszi vagy kényszeríti. A kizsákmányolás és a kényszermunka 2013 óta szerepel a büntető törvénykönyvben. Ez tágabb mozgásteret ad a bűncselekmény bizonyításában, mint az emberkereskedelem korábbi tényállása, amely az adásvételi aktusra koncentrált. Mégis nagyon nehéz bizonyítani a bűncselekményt, mert a felderítés után rengeteg bizonyítékra és tanúra van szükség. Az áldozatok nehezen szabadulnak meg félelmeiktől, hirtelen talajtalanná válnak, és folytatódik a kiszolgáltatottságuk.

Legtöbbször nem tudják, hogy ami velük történt, az bűncselekmény, és félelmükben nem tesznek feljelentést, vagy ha mégis, utóbb gyakran visszavonják. Kevesen tudják, hogy van segítség és kiút, amit a mi programunk is felépített. Az áldozatok rendőri segítséget is kérhetnek, viszont a kisebb településeken, ahol mindenki mindenkit ismer, és feudális viszonyok uralkodnak, szinte elképzelhetetlen, hogy bárkinek bátorsága legyen ehhez. Ez a jellemző a ház körüli rabszolgák, közismertebb nevükön a csicskák, illetve a koldusok esetében is. A magyarok körében gyakori jelenség a kényszermunka, amely szintén az emberkereskedelem körébe tartozó bűncselekménynek számít.

A csicskáztatás a legkegyetlenebb kizsákmányolási forma; kosztért, szállásért házi szolgaként és ház körüli munkásként dolgoztatnak nőket, férfiakat, akiket melléképületekben „tartanak”. Az áldozatok között sok a fogyatékos, a hajléktalan, de egyedülálló, elesett, gyámoltalan embereket is begyűjtenek a szolgatartók. Például az úgynevezett öregezéskor idős, egyedülálló embereket édesgetnek magukhoz, aztán ráveszik őket arra, hogy hozzájuk költözzenek, majd a nyugdíjukat és a lakásukat is elveszik ezen az alapon. Ezek az emberek is a melléképületekben kötnek ki csicskaként.

A bérkoldultatás is az emberkereskedelem egyik formája. Amikor különféle deformált végtagú embereket látunk az utcán kéregetni, nem is gondolunk arra, hogy ők nem így születtek, hanem eltörték és bekötötték a végtagjaikat, hogy ilyen deformáltak maradjanak. A gyakran járásképtelen koldusokat a futtatók reggel kiteszik az utcára, este beszedik őket, és elveszik a pénzt, amit kerestek.

MN: Bizonyos szempontból ugyanaz a helyzet, mint a feudalizmusban. Aki szegény, az nem lehet a maga ura.

DCÁ: Van egy társadalmi réteg, amely generációk óta ismétli a sorsát, de csak most beszélünk róla, mert a kizsákmányolás, a másik ember kihasználása, bántalmazása manapság bűncselekmény, nem úgy, mint a 19. században vagy a világháborúk és a Horthy-korszak idején. Amíg a szegénységet nem tudjuk felszámolni Magyarországon, addig semmi esély arra, hogy felszámoljuk a modern kori rabszolgaságot. Ebből a szempontból a harmadik világbeli országokhoz hasonlítunk. Nálunk pontosan olyan a mélyszegénység, mint Afrikában. Nyugaton a piros lámpás negyedekben és a kényszermunkások között a harmadik világbeli állampolgárok mellett magyarokat, románokat, ukránokat és bolgárokat találunk.

 

Skizofrén helyzet, mert EU-tagország vagyunk, és valóban van egy társadalmi réteg, amely jó körülmények között él. Angliában néhány évvel ezelőtt egy matracgyárból ötven magyart „szabadított ki” a rendőrség. Angliában legálisan is lehet dolgozni, de ezeket az embereket csapdába csalták. Egy magyar alvállalkozó hirdetés útján toborozta a munkásokat. A fővállalkozó szabad kezet adott neki, és nem érdekelte, hogy ő nem fizeti ki az embereit, és azok képzettek-e a munkára vagy sem, pedig ha ott ellenőrzést kap valaki, az súlyos büntetést von maga után. Azok, akiket ilyen módon szerveznek be, sokszor nem is tudják, hol vannak, és elhitetik velük, nekik lesz bajuk belőle, hogy illegálisan dolgoznak. Ezek az emberek elindulnak, hogy sok pénzt keressenek, jobb életet éljenek, és iszonyúan szégyellik, hogy megalázva, kihasználva végzik.

Fizetség helyett elveszik minden pénzüket, ráadásul még meg is verik őket. Még a barátjuknak is szégyellik elmesélni, hogy mi történt velük. Egy másik gyakori jelenség itt és ma Európában a kényszerházasság. Magyar nőket is csapdába csalnak az emberkereskedők, akik feleségnek adják el őket, hogy a férfiak megszerezhessék az uniós állampolgárságot. Ezek a férfiak legtöbbször nem is tudják, hogy a nőket kényszerítik a házasságra. Megtörtént, hogy 500 ezer forintért vettek meg egy magyar nőt, aki eredetileg egy angliai bébiszitter­állásra jelentkezett. Egy kisbuszban vitték el más nőkkel együtt, ám mielőtt még Angliába megérkeztek volna, Szlovákiában várták be a többi lányt. Két hétig voltak bezárva egy lakásban, amíg továbbindultak. A mi kliensünk mázlija az volt, hogy miután eladták, a leendő férj három együtt töltött nap után végre elment egy órára otthonról, és ő fel tudta hívni a rendőrséget. Beszélt egy kicsit angolul, megnézte a címet, ahol volt, így tudott rajta segíteni a rendőrség.

MN: Hogyan működik az emberkereskedelem-ellenes összefogás?

DCÁ: A Belügyminisztérium mindenkori európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára az emberkereskedelem-ellenes nemzeti koordinátor. (Most Hegyaljai Mátyás, előtte haláláig Simonné Berta Krisztina – a szerk.). Neki kell összefognia az emberkereskedelem-ellenes koordinációs mechanizmust, amelynek tagjai a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Emmi, a Külügyminisztérium, a Nemzetközi Migrációs Szervezet és mások, valamint a Baptista Szeretetszolgálat a civil szférából, amelyet én képviselek.

Belföldön ennek megfelelően használhatjuk a különféle szereplőket az emberkereskedelem elleni küzdelemben. Az évek során számos külföldi civil szervezettel és rendőrséggel is kiépült egy jól működő hálózat, amelyen keresztül külföldről hazakerülhetnek a magyar áldozatok. Van, hogy egy civil szervezet hív Németországból, van, hogy a brit rendőrség, hogy ott van egy magyar a védett házukban, haza szeretne jönni. A házi rabszolgákhoz, a csicskákhoz a rendőrségen keresztül, rajtaütéskor tudunk leginkább eljutni, mert nekik semmi lehetőségük nincs a fogságban segítséget kérni. Az emberkereskedelem elleni küzdelem együttműködő partnerei között létezik egy ingyenesen, éjjel-nappal hívható krízis-telefonvonal (OKIT). Ezt elsősorban a családon belüli erőszak áldozatai számára hozta létre az állam, de emberkereskedők áldozatai is hívhatják.

MN: Milyen a szabadulás pillanata közelről?

DCÁ: Sokkal könnyebb azokkal, akik segítséget kérnek. Ha a rendőrség rajtaütésszerűen kiemel valakit, azt sokk éri. Nehéz vele elhitetni, hogy nem kell félnie, hogy biztonságban lesz, és segítséget fog kapni. Nem minden alkalommal sikerül segíteni, mert az áldozatok a hosszú évekig tartó – akár 10-15 évnyi – fogság után képtelennek érzik magukat az önálló életre, és rettegnek attól, hogy egyedül kellene élniük, hiába szabadok. Volt egy ilyen eset, amit az újságok úgy írtak meg, hogy ingatlanmaffiát fogott el a TEK, onnan hoztak el idősebb férfiakat, akiket egy család odacsábított magához.

Képünk illusztráció

 

 

Egy 88 éves bácsit például a huszonéves lányuk csábított el. A bácsi annyira megszerette, hogy örökbe akarta fogadni, de mivel jogilag ez nem volt kivitelezhető, feleségül vette. Ezek mellé a magányos emberek mellé a fiatalabb családtagok leülnek a kocsmában, a padon, a parkban, és befűzik őket, ami nem nehéz, hiszen ezek az emberek nagyon szeretnének tartozni valakihez, nagyon vágynak egy szeretetteljes családra.

MN: Az állam kötelezően tart fenn védett házakat, ezekben körülbelül fél évig maradhatnak rehabilitációra az áldozatok. A szeretetszolgálat házai milyen szabályok szerint működnek?

DCÁ: Egy-egy védett ház hat felnőtt nő számára van kialakítva. Hat együtt élő fővel lehet a leg­ideá­lisabban együtt dolgozni. Előfordul, hogy a védett házakban többen vannak, mert a nők a gyermekeiket is hozhatják magukkal, és senkit nem hagyunk segítség nélkül. Volt olyan nő, aki öt gyerekkel élt nálunk. Őt például nem az utcán futtatták, hanem odaszervezték a kuncsaftokat a futtató „család” házába, és a bevételből tartották el magukat. Sokan éltek az áldozatból, míg el nem menekült. Az ország különböző pontjain vannak védett házaink, és van egy, amely a korábban addikcióval élő nőknek nyújt segítséget. Egy hosszú interjú után a szociális munkásokkal személyre szabott cselekvési tervet készítünk mindenkinek.

Rehabilitációjuk során pszichológus, pszichiáter vagy lelkigondozó segítségét is kérhetik. Közben jogászokkal dolgozunk különféle peres ügyeiken. Rengeteg gyermekelhelyezési ügy van például, a futtatók a gyermek feletti felügyeleti jogot is gyakran átíratják a saját rokonságukra, hogy ezzel is zsarolni tudják a nőket. A védett házban első lépésként a testi-lelki egyensúly kialakításán dolgozunk. Legalább fél év a rehabilitáció, aztán próbáljuk az áldozatokat motiválni, hogy iskolába járjanak, szakmát tanuljanak és dolgozzanak. Ennek érdekében maradhatnak két-három évig is, amíg lábra tudnak állni. Fél év után védett munkahelyhez juttatjuk őket, és ha kikerülnek, akkor is kapcsolatban maradunk, aztán egy idő után már csak ők jelentkeznek. Az állami fenntartású intézményekben nincs lehetőség ilyen hosszú ideig tartó gondoskodásra.

MN: Az elkövetőkről mit lehet tudni?

DCÁ: Azt, hogy a stricik rengeteget keresnek, tehát ők már nem szegény emberek, még ha mélyről jönnek is. Sarkadon például elfogtak egy családot, amely rettegésben tartotta az egész környéket. Egy festmény lógott a falon az ebédlőben, az asztal felett, az utolsó vacsora imitációja, ahol Jézus helyén a családfő ül, aki egy nő volt, az egész bűnbandát ő irányította. Ott tényleg aranyból volt a kilincs. Amikor elkapták őket, az egész település fellélegzett, és szétlopták a házat. Gyakran a stricik a falu hitelezői, az uzsorások. Persze van, amikor a kizsákmányoló csak eggyel jobban él a kizsákmányoltnál. Családilag egy nőt futtatnak, egy másikat meg csicskáztatnak, és ebből éldegélnek, nincs külön hálózatuk.

MN: Börtönbe kerülnek végül?

DCÁ: Persze. Igaz, külföldön különösen komoly büntetéseket kapnak az emberkereskedők, miközben kevesebb bizonyítékot is elég felsorakoztatni egy ügymenet alkalmával, mint Magyarországon. Olaszországban például az egyik esetünkben két kiskorú szexuális kizsákmányolásáért 15 évet kaptak a stricik.

MN: Lehetséges normális élet a kimenekítettek számára?

DCÁ: Ha valaki eltölt a védett házban minimum fél évet, az már biztosan készen áll arra, hogy új életet kezdjen. Az a célunk, hogy szabad, méltósággal teli, önálló életet tudjanak élni. Van néhány kliensünk, akik a közelünkben maradva, két-három évi közös munka után maguk is részt vesznek az emberkereskedelem-ellenes munkában. Elmennek gyermekotthonokba, javítóintézetekbe, és elmesélik a történetüket. Ők a leghitelesebbek a fiatalok számára, és egyúttal ők tudják ellátni a leghatékonyabb prevenciós munkát is.