Amazóniai püspökök nős férfiak előtt is kinyitották volna a papságot, de Ferenc pápa elutasította a javaslatukat

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. február 12.

Lélek

Marad a szigorú cölibátus.

Ferenc pápa szerdán elutasította azt a javaslatot, amelynek értelmében a rendkívüli paphiánnyal küzdő Amazónia  egyes  vidékein kivételesen -  bizonyos feltételeknek megfelelő -  nős férfiak is szolgálhattak volna papként.

Több mint 30 oldalas apostoli buzdításában a 82 éves argentin pápa rámutatott, hogy új módszereket kell találni arra, hogy több pap vállaljon szolgálatot a régióban, valamint ki kellene terjeszteni az állandó diakónusok szerepét. A diakónusok házasok is lehetnek, és egyebek mellett keresztelhetnek, eskethetnek, temethetnek, azonban szentmisét nem mutathatnak be.

A vatikáni Amazonas-szinódus tavaly ősszel szavazta meg a szóban forgó javaslatot, amely így az egyházfő elé került. Az Amazonas-térség 184 voksolásra jogosult püspöke közül 128 szavazott igennel a reformra, míg 41 ellenezte.

Amazónián kilenc ország és mintegy négyszáz etnikai csoport osztozik. A 7,8 millió négyzetkilométeres terület falvainak 85 százalékában a hívek nem jutnak el hetente misére, de akad olyan vidék, ahol éveken át nincs szertartás a túl kevés pap miatt. Ezért merült az fel, hogy olyan, hitéletükben hiteles, s példás családi hátterű, akár gyermekes világi férfiak is mutathassanak be misét, akik már állandó diakónusként szolgálnak.

Az egyház konzervatív szárnyának tagjai attól tartottak, hogy egy ilyen lépéssel, a papi cölibátus fakultatívvá tételével általános gyakorlattá válhatna a nős férfiak papi szolgálata.

Ferenc pápa korábban meggyőződését fejezte ki, hogy a papok nőtlenségi fogadalma "ajándék, kegyelem, nem pedig korlát".

A progresszív tábort csalódással töltötte el a mostani határozat. Egyes szakértők szerint Ferenc pápának ez az eddigi egyik legjelentősebb döntése.

Figyelmébe ajánljuk