Magyar Narancs: Főleg Indonéziában készítette ezeket a képeket, és most Pápua Új-Guineába indul. Miért kell ilyen messzire utaznia?Számos nemzetközi verseny díjazottja, 2002-ben az év természetfotósa. Jövőre a NatGeo több száma is hozza a képeit. A napokban tért haza a franciaországi Antibes-ből, a világ legrangosabb víz alatti film- és fotófesztiváljáról, ahol tíz diát tartalmazó portfóliójával elnyerte a fődíjat.
Dombovári Tibor: A meleg trópusi vagy koralltengerek élővilága teljesen más, mint mondjuk a mediterrán Adriáé. Pápua Új-Guinea azért különösen értékes, mert itt még érintetlen a természet, de azért van némi búvár-infrastruktúra. Errefelé mindössze egyetlen búvárhajó található egy akkora területen, mint a Vörös-tenger egyiptomi partszakasza, ahol legalább ezer üzemel. Ott már teljesen tönkrezúzták a korallzátonyokat, rengeteg élőlény kipusztult vagy elvándorolt, mások asszimilálódtak az emberhez. Ugyanez a helyzet Közép-Amerikában, ahol a rövid távú gazdasági érdekek elébe helyeződtek a környezet védelmének. Ilyen Mexikó, a Kajmán-szigetek, Jamaica, Dominika vagy a Bahamák. A búvárkodás (a felszerelések eladása, az oktatás és az utaztatás révén) óriási üzletté vált. A búvárturizmus a síturizmussal vetekszik. Csak Németországban kétszázezer vizsgázott búvár van, és tízezrek utaznak a népszerű merülőhelyekre. Ahol felismerték a búvárkodás okozta pusztítást, ott szigorítják az előírásokat. Már Egyiptomban is léteznek olyan területek, ahol a búvárok semmihez nem nyúlhatnak, egy üres csigaházat sem mozdíthatnak el, sőt az uszonyuk sem érintheti az élővilágban gazdag tengerfenék homokját. Víz alatti rendőrök cirkálnak, és keményen büntetnek. Sajnos lehet, hogy ez már nem elég.
MN: Miért éppen a tenger alatti fotózást választotta?
DT: Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor 1985-ben Kubában először tekintettem bele búvármaszkon keresztül a Karib-tengerbe. Előtte is fotóztam, de akkor elhatároztam, hogy ezt a csodálatos világot megmutatom másoknak is. Biztos többen emlékeznek rá, ebben az időben fillérekért lehetett eljutni Kubába. A repülőjegyek nagyon olcsók voltak a szocialista országok közt, és ha még trükköztünk is egy kicsit, például átmentünk Lengyelországba, ahol forintot, dollárt háromszoros, ötszörös áron tudtunk eladni, akkor még olcsóbban kijöttünk. A rekordom a 100 márkás havannai retúrjegy volt. Nyolcszor voltam így Kubában, ami az egyetlen lehetőséget jelentette a trópusi merülésre. Kezdetben még barkácsoltam is a felszereléseket, csak 1989-ben vettem meg az első komolyabb víz alatti tokot.
MN: Milyen témákra vadászik?
DT: Az élővilág érdekel, ezen belül is főleg az apróságokhoz vonzódom. Tenyérnyi területen fantasztikus történetek játszódnak le a tengerben. Az indonéziai Celebesz partjainál egy vulkanikus hegy szomszédságában például fekete a homok, és különleges élővilágnak ad otthont. Itt mászkál, úszóit lábként használva, a csillagvizsgáló hal. Beleássa magát a homokba, csak a szeme-szája látszik ki, úgy vadászik. Róla készítettem az egyik legkedvesebb halportrémat. Félelmetes arc, amihez a koromfekete homok ad hátteret. De órákig el tudom nézni, a megfelelő pillanatra várva, az apró gébek és rákok együttélését is. A vak rákok táplálék után kutatva kotorják a homokot, és a fejlett látású gébek jeleznek nekik veszély esetén. Ilyenkor mindannyian bemenekülnek a rákok által vájt lyukakba.
MN: A véletlen hozza a témáit, vagy úgy indul neki, hogy tudja, mit keres? Gondolom, szüksége van természettudományos felkészültségre is.
DT: A víz alatti fényképezésre ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a víz felettire. Itt is jól kell ismerni az élőlények szokásait. Az esetleges technikai nehézségekre hivatkozva nem lehet engedményeket tenni, csak a végeredmény, a fotó számít. Többnyire tudom, mit akarok fotózni, a fejemben egy csomó el nem készült kép van. Olyanok is, amelyek nem valósíthatók meg.
MN: Mennyi időt tölt a víz alatt?
DT: Mélységtől függ. Ha megvan a felszerelés és a tudás, akkor éppúgy, mint a felszíni fotózásnál, a természetben eltöltött idővel arányos a jó képek száma. Ahhoz, hogy sokat lehessek víz alatt, általában tíz-tizenöt méter mélyre merülök, legfeljebb harmincra. Ennél mélyebben már a szervezetben felhalmozódna a vérben oldott nitrogén. Egy utazás során naponta 6-7 órát töltök a vízben, többszöri merüléssel. Összesen 1200 merülésem van, ez nem sok, jó közepesnek számít. Viszont mindig fényképezővel a kezemben merülök, nem is tudom, milyen fotózás nélkül búvárkodni. Ha nem lenne gépem, talán nem is merülnék többet.
MN: Nemrég egy Kuala Lumpur-i fesztiválon első lett egy "gyorsasági" versenyen.
DT: Itt egy ún. shot-out, "kapáslövés" fotósversenyen indultam. Tíz tekercs előre megjelölt filmet kaptunk, ezeket lehetett elhasználni öt nap alatt, tíz kijelölt indonéz, illetve maláj helyszínen. A végén tíz képet kellett leadni zsűrizésre. Bár általában nem ilyenkor születnek a legjobb felvételek, érdekesek ezek a versenyek is, mert háttértől függetlenül egyenlő feltételek közt kell bizonyítani, ki mire képes.
Orosz Ildikó
