Első összefoglalójában saját bevallása szerint úgy üvöltött, mintha az '54-es berni vb-döntőn Puskás gólját mégis megadták volna. Diósgyőr-Videoton meccs volt, a gólt Vitelki lőtte. Első sajtóelismerését Faragó Richárd néven érte el, akivel éveken át elválaszthatatlanok voltak. Ma már senki sem keveri össze őket.
Magyar Narancs: Már az oviban is pöttyös labda volt a jeled?
Hajdú B. István: Gyerekkoromban sokat gombfociztam, azt közvetítettem az osztálynak, meg a diák-labdarúgómeccseket. Azt mondanám, a kétfajta sportriporter közül az egyik mindenképpen riporter akar lenni, és a sportban kínálkozik erre lehetőség, a másik pedig a ra-jongó, s a sporttal szeretne foglalkozni - magamat az utóbbinak tartom. Szerettem a sportot, hétéves koromtól olvastam sportújságot, meg-néztem mindent a tv-ben. De előbb lesz valaki szurkoló, mint riporter.
MN: Hogyan lettél szurkoló?
HBI: 5 vagy 6 éves lehettem, ment a kör-kapcsolás a rádióban a futballbajnokikról, min-den szombaton hallgattuk az apukámmal. Azt mondta, hogy az igazi szurkoló nem mindig annak drukkol, aki győz, hanem választ magának egy csapatot. És nekem az a szó, hogy Videoton, nagyon megtetszett.
MN: Hogy lett a szurkolóból riporter?
HBI: 1990-ben jelentkeztem a Komlósi-féle sportriportersuliba, és a két félév elteltével a Telesport akkori felelős szerkesztője, Kovácsi Laci elhívott hatunkat - Faragó Richárdot, Suba Katát, Kiss Kingát, Várhegyi Ferencet, Borbély Zoltánt - "sertepertélni". Mázlink volt, a műsoridő nagyon megnőtt, mindenkinek volt valami dolga, telexet kellett például letépni, nem egy szuper feladat, de mégis.
MN: Mikor "írták ki" először a nevedet?
HBI: Borbély Zolival, aki most a Legfőbb Ügyészség szóvivője, csináltunk egy anyagot a dunavarsányi Búvárúszó Világkupáról, amit a hét végén rendeztek, és a következő pénteki adásba valaki valakinek megígérhetett valamit. Fogalmunk nem volt, hogy kik ezek, elővettük a sportújságot, amelyben az eredményeket közölték, számunkra tök ismeretlen orosz nevekkel, és erre írtuk, hogy "még fecseg a felszín, hallgat a mély, de hamarosan a mélyé lesz a főszerep, Dunavarsány kavicsbánya-tó", ebből összehoztunk másfél percet. Arra emlékszem még, hogy tudtuk: a következő világkupát Svájcban rendezik, és mivel elég jól szerepeltek itthon a mieink, az utolsó mondat az volt, hogy "búvársportunk nincs a pácban, viszlát legközelebb Svájcban!" Erre mondta a rendező, amíg ő a tv-ben van, ezt nem! Akkor csonkán adásba került, és azt hiszem, erre írták ki, hogy összeállította vagy készítette Hajdú István.
MN: B. nélkül?
HBI: Igen. De utána jött egy levél, amit Hajdu István, a Debreceni Városi Televízió volt vezérigazgatója vagy elnöke írt, aki az mtv-nek városi stúdiós anyagot szokott készíteni, mi több, néha a sportosztálynak is. Fölhívtam, és megkérdeztem, nem elegendő-e, hogy ő rövid u-val írja, én meg hosszúval, de azt mondta, hogy ez hallás nyomán nem jön ki annyira. Jogra jártam, tudtam, hogy a polgári törvénykönyv előírja a tudományos, irodalmi, művészeti tevékenységnél - és ez, bármilyen furcsa, művészetinek számít -, hogy meg kell különböztetnünk egymást. Akkor lett a "B". Lehetett volna "K" is, de lehetett volna az elején is, mint B. Tóth Lászlónak. Csak egyvalami nem, ami a Gundelnél, aki Takács Gábor volt és fölvette az édesanyja nevét, mert az anyukám Nyalka Márta, és az, hogy Nyalka Hajdú, elég hülyén hangzik.
MN: Hogyan nőttél össze Faragó Richárddal?
HBI: Hamar kiderült, hogy mindketten a focit szeretjük. Ha jött külföldi átvétel, akkor azokat megnézegettük és eltaláltuk, hogy kik vannak a képen. Volt olyan, hogy vasárnap bementünk az Eurosport-átvételre, mert tudtuk, hogy 12-12.30 között a holland bajnokságból egy Ajax-Den Bosch meccs jön, és megnéztük a gólokat. Hétfőnként az Európai focikörkép című műsorba összeírtuk Gulyásnak, Knézynek, hogy épp mi történik, és ők alámondták. Ez nagyon hasznos volt nekik, de nekünk is. Aztán amikor Vitray lett a főnök, összehívta a fiatalokat, ki mivel szeretne foglalkozni, és Ricsivel azt mondtuk, hogy futballal. Erre azt mondta, ez teljességgel lehetetlen, de néhány éve ugyanezt válaszolta Paliknak is. Aztán kiderült, hogy mégsem olyan lehetetlen, jöttek a magyar gólösszefoglalók, majd 1993-ban a Bajnokok Ligája.
MN: Sosem tekintettétek riválisnak a másikat?
HBI: Nem. De nemcsak Ricsivel, hanem a többiekkel sem. Tudtuk, hogy hatan nem tudjuk ugyanazt a karriert befutni, mégsem az volt, hogy "de jó, hogy hülyeséget mondott a másik, mert én meg a múlt héten nem, és akkor én jobb vagyok". Végighallgattuk egymás alámondásait, riportjait, segítettük egymást, és ezt a szellemiséget már akkor se nagyon értették a televízióban. Persze Ricsivel tudtuk, hogy előbb-utóbb jön majd egy pont, amikor csak az egyikünk csinálhat valamit. Mert nem lesz két emberre szükség. Csakhogy sokkal erősebbek voltunk együtt, mint külön-külön. Amikor elmentünk együtt focit közvetíteni, és az egyikünk kispados volt, a másikunk kommentált, akkor lehetett látni, hogy ez milyen marha jó. Az 1994-es BL-döntőt - azóta sem volt példa rá - ketten közvetítettük. Egyikünk az első, másikunk a másodk félidőt. Aztán jött a '94-es vb, amire négy riporter utazhatott. A három megingathatatlan ember: Vitray, Knézy és Gulyás. De ki legyen a negyedik? Gundel, Fülöp, Faragó vagy én? Végül az döntött, hogy ki tud a legjobban angolul. Ricsi tudott, ő utazott, és emlékszem, nagyon örültem neki, eszembe sem jutott, hogy miért nem én.
MN: Foci-vb-n azóta sem voltál.
HBI: 1998-ban Faragóval kiléptünk az mtv-ből, mert mindenkivel szerződést akartak módosítani, és ebbe nem mentünk bele. Eltörölték volna a prémiumot, és mindenki a fizetését kapta volna, ami nekünk 54 ezer forint volt - hihetetlenül alacsony összeg. Ezt fölemelték volna 75 ezerre, meg még valami pótlékot akartak adni. Ment a levélváltás a humánpolitikai osztállyal, majd egyszer csak azt mondták, az utazik a foci-vb-re, aki aláírja a módosított szerződést. Egyikünk sem írta alá. Erre azt mondták, hogy utazzak én. Ilyen alapon persze Ricsit is kijelölhették volna, eldöntöttük, hogy ha így viszonyulnak ehhez az egészhez, akkor ebből nem kérünk. Sose tudjuk meg, hogy ez kin múlott. A sportosztály akkori vezetője, Kaplár F. József azt mondta, mindkettőnket javasolt, és az alelnök, László József húzta ki. László József pedig, hogy ő azt a három nevet fogadta el, amit még a sportosztály vezetője javasolt (Knézy-Faragó-Hajdú). Innentől kezdve világossá vált, hogy valamelyikük hazudik. Végül Gundel utazott, aki külsős volt, és huszonháromszor annyiba került az mtv-nek, mint ha mi a régi szerződésünk alapján mentünk volna az 54 ezer forintunkkal. Akkor írtunk kétszer két sort, két variációt, hogy közös megegyezéssel távozunk, illetve, hogy fölmondunk. Beadtuk mindkettőt az alelnöknek, a közös megegyezéses ment a kukába, a fölmondást elfogadták, és mondták a Ricsinek, hogy "Köszönjük, Hajdú úr", nekem meg, hogy "Köszönjük, Faragó úr". Látszott, mekkora értéket képviseltünk az akkori vezetés szemében. A következő világbajnokság idején már a Sport1-nél voltam. Fölmerült, hogy a két tévé közösen közvetít, majd az, hogy csak az mtv, de engem áthívnak, és a Sport1 el is engedett volna, de a TS akkori főszerkesztője, Nyári Zsolt azt kérte, végleg menjek vissza. De én három vagy négy hét miatt nem akartam fölrúgni azt a biztonságot, nyugalmat, amit a Sport1 adott. Nemet mondtam, így nem kellettem.
MN: A felmondás nem tűnt vakmerőségnek?
HBI: De. Ám annyira tisztességtelennek éreztük az egészet, tisztában voltunk ugyanis azzal, mennyire tudunk mi futballt közvetíteni, és mennyire a többiek. A dologból akkor óriási botrány lett, azóta sem voltam bulvárújság címlapján. Akkor még nem nagyon fordult elő, hogy a Magyar Televízióban belsős munkatárs magától mondja, hogy köszönöm, eljövök. Leveleket kaptunk, volt olyan újságíró, aki azt mondta, neki is már rég meg kellett volna ezt tennie a maga munkahelyén, de sosem volt mersze hozzá. Erkölcsi győztesek voltunk, de ott volt a kérdés, mi a fenét fogunk csinálni? Aztán másnap kaptunk egy ajánlatot a Blikktől, megköszöntük, és mondtuk, hogy még kivárnánk egy kicsit. Végül az a szerencsés helyzet állt elő, hogy összeveszett az mtv Bodnár Györggyel, és a Szaknévsor-közvetítési jogok átkerültek a Szív Tv-hez. Ott kezdtünk dolgozni. Magunk dönthettük el, mikor mit, szóval nem volt rossz. Például a salgótarjáni férfi kosárlabda-Eb-selejtező is a miénk volt: megvertük az oroszokat, és 30 év után kijutottunk az Eb-re. Aztán 1998-ban Knézy lett a főnök az mtv sportosztályán, és azt szerette volna, ha mi visszamegyünk. Akkor már óvatosak voltunk, mindent leírtunk a szerződésben, 1999 januárjában visszamentünk. Fél év múlva úgy tűnt, megint eljövünk, mert nem fizettek. Már a Balatonon nyaraltunk, amikor felhívtak, hogy az elnök akar velünk beszélni. Beballagtunk Szabó László Zsolthoz, aki meglátta, hogy tévés szinten milyen nevetséges összeggel tartoznak, és átutaltatta egy részét. Aztán 2000. január 1-jétől belsősök lettünk. Sydney után átmentem a Sport1-hez.
MN: Mennyire tudatos közvetítéseidben az irónia?
HBI: Ha a tíz évvel ezelőtti közvetítéseimet meghallgatjuk, azokban is találunk humort. Ez olyan, mint amikor a lányos házba bekopogtat a férjjelölt. ' sem sziporkázik, nem csavarja meg rögtön leendő apósa orrát, mert nem tudja, milyen hatást vált ki. Először rá kellett szoktatni az embereket, hogy van ez a két fiatal Knézy, Gulyás, Vitray mellett. Engem a 2000-es foci-Eb-n azonosítottak azzal, hogy "ja, ő az, aki mindig mond valami vicceset", amikor 16 meccset közvetítettem, és mindennap hallottak valami ilyesmit. Azóta figyelnek erre, talán el is várják. 90 perc alatt mindenkinek megnyilvánul a saját jelleme, mennyire toleráns, mennyire határozott, felkészült vagy éppen ironikus. Arra mindig vigyáztam, hogy ne sértsek meg másokat. De volt, hogy azért telefonáltak egy Híradó után, mert a női focimeccsen az egyik játékos gyönyörűen levette mellel a labdát és átemelte, én meg azt mondtam, hogy "ez egy meglepően okos gól volt". Egy hölgy néző kikérte magának, és rájöttem, igaza van. Nyilván más, ha Abel Xavierre azt mondom, olyan, mintha a Tamás bátya kunyhójából lépett volna ki, és más, ha Lipcseire teszek valamilyen megjegyzést.
MN: Milyen sajtóvisszhangja volt a közvetítéseidnek?
HBI: Az első 1993-ban volt, egy Barcelona-Monaco meccs után. Azt írta a szerző, hogy televízió-történeti pillanatnak lehettünk szem- és fültanúi, mert a sportriporter 20 év után először teljesen tudatosan mondott egy szellemeset. Johann Cruyff volt a Barca edzője, akit infarktusa miatt eltiltottak a dohányzástól, így aztán nyalókázott. És egy kihagyott helyzet után pont őt mutatták, amint éppen hatalmasat köpött, majd elővett egy nyalókát és a szájába vette. Erre én azt mondtam, "kell a hely a nyalókának". Nem tudom, jó poén-e, de kikívánkozott. És akkor a Narancs írta, hogy végre és csak így tovább, majd jött az utolsó mondat: "Köszönjük, Faragó Richárd."
MN: Spontán jönnek a poénok?
HBI: Nem nagyon lehet megírni. Volt, hogy azt gondoltam, ha ez megtörténne, milyen jó lenne, például volt a németeknek egy Markus Babbel nevű játékosuk, egy védekező középpályás. Úgy gondoltam, ha végre gólt szerezne, és ráesnének a többiek, mondhatnám, hogy "Babbel tornya", és milyen marha jó lenne. Amikor gólt szerzett, elfelejtettem, aztán soha többé nem is rúgott gólt nálam.
MN: Mi volt a legnagyobb bakid?
HBI: A kitzbüheli síverseny végeredményét bravúrosan elmondtam mint műsorvezető a Telesportban úgy, hogy másnap rendezték a versenyt. A hivatalos edzés eredményét tették elém, és elfelejtettem, hogy Kitzbühel mindig szombaton van. Elmondtam, hogy megnyerte a svájci, majd telefonált egy kolléga, és nagyon szégyelltem magam. Másnap, amikor megjött az igazi verseny, mondtam, hogy azonnal tegyük be, mire azt az érdekes választ kaptam - mivel ugyanaz nyerte, akit előző nap bemondtam -, hogy tegnap már elmondtad, mi újat tudsz még hozzátenni? Az ilyesmi nagyon bánt. Olyan még nem volt, hogy 20 percig összekevertem volna két csapatot.
MN: Tudod, hogy hol tartasz, mennyit érsz?
HBI: Tudom, mit várok el egy kommentátortól. Például, ha nem informatív vagy empatikus, akkor nem jó. Figyelem a többieket, így nagyjából el tudom magam helyezni ebben a körben. A stílus vagy tetszik, vagy nem. Amit csinálok, amit elvárok egy sportkommentátortól, azt tudom. De azt is, hogy hányan csinálják nálam jobban, hányan rosszabbul.
