Magyarországon a kismamák háromnegyede él meg átmeneti elesettséget, 15 százalékuk depressziós lesz. A Szent János Kórház és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) Kurimay Tamás pszichiáter vezetésével, német minta alapján "anya-gyermek egységet" működtet, ahol csecsemőjével együtt gyógyítják a pszichiátriai kezelésre szoruló kismamát.
Magyar Narancs: Mit jelent a gyermekágyi depreszszió? Mi különbözteti meg az átmeneti - ún. "baby blue" - hangulatingadozástól, illetve a szülés utáni pszichózistól?
Kurimay Tamás: A "baby blue" legfeljebb két hétig tartó ideiglenes, fáradékonysággal járó lehangoltság, amit tíz kismama közül nyolcan tapasztalnak. De amennyiben tovább tart, nagyfokú szorongással, önváddal és alvászavarokkal egészül ki, gyermekágyi depresszióról beszélünk. A kórképben 100 anyából 15 érintett. Megint más kategória az ezer szülő nő közül csak 1-2 édesanyát érintő gyermekágyi pszichózis, mely során érzékcsalódások, irreális élmények, hallucinációk is felléphetnek. Előfordulhat, hogy a kismama egyáltalán nem érzi magát alkalmasnak gyereknevelésre, ezért saját magától akarja megmenteni a csecsemőt. Nagyon súlyos pszichózisra utal az is, ha annyira felpörög az édesanya, hogy nem tud aludni, hangokat hall, látomásai vannak. A három kategóriát nemcsak a laikusok, sokszor az orvosok is felcserélik, mivel anynyira ritkán beszélünk róla.
MN: Tabunak számít?
KT: A társadalom gyakran még azokat a kismamákat is megbélyegzi, akik a terhesség során élnek át hangulatingadozásokat. A várandósságnak sajátos pszichológiája van, egyebek mellett az édesanyának meg kell küzdenie testképének változásával, korábbi alakjának elvesztésével, átalakulásával, a szülés pedig hatalmas fizikai és biológiai változást jelent, rengeteg testi-lelki átalakulást kell megszoknia. A várandós nő élményanyaga nem feltétlenül egyezik a saját idealizált elképzeléseivel, így képtelen negatív érzéseit várandósan elfogadni, ráadásul a környezete is azt sugallja, hogy nem helyénvalóak az érzelmei. A bevett gyakorlat szerint a várandósság és a gyermekágyi korszak kizárólag gyönyörű és magasztos lehet. A média, de a család is gyakran ezt a hamis illúziót sugallja. Túl nagy az eltérés az elvárások és a megélt érzések között, ezt pedig az édesanya gyakran úgy "fordítja le", hogy alkalmatlan a gyerekvállalásra. Az is kétségtelen, hogy a többség szerint a rossz hangulat, depresszió az újszülött mellett egyfajta lelki gyengeséget jelez. Az a bevett pszichiátriai gyakorlat pedig nem segített az édesanyákon, hogy súlyos gyermekágyi depresszió, illetve pszichózis diagnosztizálásakor automatikusan elapasztották a tejét, leválasztották a magzatáról, mondván, hogy nem alkalmas a gyereknevelésre, meg kell védeni a gyerekétől és saját magától is. A mi programunkban ez teljesen más.
MN: A védőnők elvileg már a terhesség elején kérdőívet vesznek fel (EPDS), ami a depresszióra való hajlamot szűri. A gyakorlatban elég kevés valósul meg ebből.
KT: Nem szeretem az általánosításokat. Ugyanakkor magam is azt tapasztalom, lenne hova fejlődni a védőnők, gyerekorvosok, szülészek, nőgyógyászok pszichológiai kultúrájának, lélekismeretének. Tudok olyan egészségügyi rendszerről, ahol alaposan foglalkoznak a várandósság alatti depresszióval, de ez a terület nálunk még országszerte elhanyagolt. Meggyőződésem, hogy a terhesgondozás során fel kell készíteni a kismamát, hogy jöhetnek olyan periódusok, amikor fáradékonyabbnak, kedvetlenebbnek érzi magát. Amennyiben pedig úgy véli, nagyobb a gond, bátran kérjen segítséget. Úgy látom, gyakran a szülész kollégák és számos védőnő is elhanyagolja a kérdést. Ami a várandósság alatti, prenatális depresszió kezelését illeti: a Szent János Kórházban mindenképpen a pszichoterápiát szorgalmazzuk. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy a pszichiáter és a nőgyógyász közösen dönt a gyógyszeres kezelésről. Léteznek olyan antidepresszánsok, amelyek nem károsítják a magzat fejlődését a második, harmadik trimeszterben, és a szoptatás során is alkalmazhatók. Most is van olyan kismamánk, aki szoptat, közben az előírásoknak megfelelően szedi az antidepresszánst, antipszichotikumot. De mindezt akkor javasoljuk, ha feltétlenül szükséges, nem okoz magzati károsodást.
MN: Számos férfi képtelen várandós párja testét-lelkét elfogadni. Úgy érzi, nem ebbe a nőbe szeretett bele. A jövevény megérkeztével arra panaszkodik, hogy háttérbe szorult.
KT: Fontosnak tartjuk a családi konzultációt. Egységként kezeljük az egész családot, ha lehetséges, az apát is bevonjuk a terápiába. Rendkívül elhanyagolt területről van szó, de már jelentek meg írások a témában. Például Etényi Zsuzsa pszichológus több tanulmányt írt arról, hogy a terheságy alatt férfiaknál is jelentkezhetnek pszichoszomatikus tünetek, viselkedési problémák, amelyekkel foglalkozni kell. Az édesanya teste, szexuális késztetése a várandósság során nem feltétlenül az apának tetsző módon alakul, a szülés után pedig a gyerek kerül előtérbe. Ezt a férfi úgy is megélheti, hogy háttérbe szorult, ami akár reális lehet, de attól ő még ugyanúgy jelen van. Másfelől az apás szülés sokat segíthet, mivel olyan katartikus élmény, ami rendkívüli módon segíti a kapcsolatépítést a gyerek és az apa, illetve a pár között, oldani tudja a férfi félelmeit, szorongásait. Egyes népeknél bevett rituálé, hogy a nő vajúdása közben a férfi egy másik helyen ugyanolyan szülési mozdulatokat tesz, megpróbálja átélni párja fájdalmait, azért, hogy ezzel is hozzájáruljon a gyermek születéséhez, s azonosuljon a nő kínjaival.
MN: Igaz-e, hogy a korábban depressziós epizódot átélt édesanyának nagyobb az esélye, hogy a terhesség alatt vagy után kiújul a betegsége?
KT: Igaz. Az édesanya korábbi depressziója, problémás párkapcsolata, a várandósság alatti szorongás, a szülési stressz, leányanyaság, a nehéz lakáskörülmények, fel nem dolgozott válás és halálesemény mind-mind növelik a gyermekágyi depresszió kialakulásának kockázatát. Kimutatták, hogy 100-ból 15 ember él át olyan depressziós epizódot, ami kezelésre szorul, de három depressziós közül csupán egy kap segítséget. Manapság némelyek szélsőséges módon ítélik meg a betegség létezését és a gyógyszeres kezelést - emlékezetes a Magyar Narancsban lezajlott polémia ("Bepipultam és megírtam" - Szendi Gábor pszichológus, Magyar Narancs, 2008. október 23.; "Nem tudunk mindenkit meggyógyítani" - Németh Attila pszichiáter, Magyar Narancs, 2008. november 20.). Szerintem érdemes tényként tisztelni az európai uniós adatot, mely szerint egyetlen év alatt 69 ezer ember követ el befejezett öngyilkosságot, ezek döntő többsége valamilyen kóros mentális állapot következménye. A gyermekágyi depresszió többségét ugyanígy nem ismerik fel, ilyenkor csupán minden harmadik anya kap segítséget.
MN: Milyen jelek utalnak terheságyi depresszióra?
KT: Például az állandósuló fáradékonyság, sírógörcsök, megmagyarázhatatlan szorongás, félelemérzet. Ám az alvászavar az egyik legárulkodóbb: nehezen alszik el, esetleg éjjel felébred, virraszt. Vagy épp fordítva: túl sokat alszik. Ilyenkor ún. "sötét gondolatok" gyötrik a nőt, egyfajta kilátástalanságérzés keríti hatalmába, menthetetlennek ítéli a helyzetét. A legtöbb ember képes eldönteni, hogy csak fáradt, vagy állapota több a puszta kimerültségnél. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni, mert a depresszió nem múlik el magától. Hallgassák meg a környezet viszszajelzéseit is: milyennek látsz engem, valóban olyan rossz-e a helyzetem, mint ahogyan átélem.
MN: Miért támogatandó, hogy a kórházba kerülő édesanya együtt maradjon a csecsemőjével? Említette, akármilyen beteg az anya, feszültséget kelt benne, ha elviszik a babáját. Milyen hatással van a szétválasztás a csecsemőre?
KT: Akármilyen beteg is az anya, feszültséget kelt benne, ha elveszik a babáját, és nehezebben gyógyítható. És persze az anya jelenléte alapvető mintául szolgál, állandóságot biztosít a csecsemő számára - minta híján viselkedési, személyiségfejlődési zavarok alakulhatnak ki a gyermeknél. A korai anya-gyermek kötődést a hólabdaeffektushoz hasonlítanám. Ha nem sikerül a legelső hógolyót meggyúrnunk, nagyon nehezen épül rá a többi érzés, és alig-alig boldogulunk majd az életben.
MN: Mi indokolta a Szent János Kórház anya-gyermek egységének létrehozását?
KT: Egyrészt nagyon sok olyan pszichiátriai problémával küzdő nővel találkoztunk, akik közel jártak a gyermekágyi korszakhoz. 'ket hagyományosan külön kezelte a pszichológus, a gyermeket pedig külön egységben a gyermekgyógyász. A Szent János Kórházban azonban éppen egymás mellett volt a pszichiátria és a gyermekosztály. Nekem évtizedek óta a családterápia a szakterületem, pszichiátriai szempontból mindig a család bevonását szorgalmaztam. Egyszer átengedtük a kismamát a gyerekosztályra, bár mindenki tartott tőle. Állapota javulni kezdett, a csecsemő nyugodtabb lett. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézettel korábban is volt kapcsolatunk, az intézetben mélyrehatóan foglalkoznak a korai anya-gyerek kapcsolat kérdéseivel. Hédervári Heller Éva Németországban élő magyar származású kolléganőnk segítségével vettük fel a kapcsolatot Hans Peter Hartmann professzor anya-gyermek egységével, Heppenheimben. Németh Tünde gyerekgyógyász koordinálásával 2005 óta szisztematikusan dolgozunk egy megfelelő szakmai team létrehozásán. Jelenleg véglegesítjük a szakmai protokollt, szeretnénk elérni, hogy különálló egységként finanszírozzák a programot. Jelenleg három olyan helyiséget működtetünk, ahol együtt látják el az anyát és a csecsemőt, viszont a projekt sokkal több anyát, gyermeket és családtagot fogad, hiszen komplex pszichológiai és szociális támogatást nyújtunk. Már szép számmal akadnak kismamáink, akik az úgymond "bentfekvős" részen túl vannak, otthon nevelik a gyermekeket, ugyanakkor folyamatosan tartják velünk a kapcsolatot, konzultációra járnak, igénybe veszik a segítségünket. Hámori Eszter docens asszonnyal együttműködve, s az érintett engedélyével rögzítjük az anya-gyermek interakciót, majd praktikus és lelki tanácsokkal segítjük az édesanyát. Hangsúlyozom, az együttes kezelés nem azt jelenti, hogy a kisbaba is beteg, hanem a korai kötődést próbáljuk kialakítani. Az együttlét az édesanya betegségének javulását elősegíti, mert akármilyen beteg az anya, a szeparáció az esetek döntő többségében nagyon nagy stresszt okoz.
MN: Mi vár arra a kismamára, aki ide kerül?
KT: Speciális munkacsoportunkban pszichiáter, pszichológus, gyerekgyógyász és szakápolók dolgoznak. Nagyon fontosnak tartom, hogy valamennyi konzultációba az édesapát és a nagyszülőket is megpróbáljuk bevonni. Minden esetben közös döntést hozunk, hogy az általam preferált pszichoterápia kiegészüljön-e gyógyszeres kezeléssel. Kiemelkedő szerepe van a szociális munkásnak, aki a hazamenetelt készíti elő, s szükség esetén anyaotthonról is gondoskodik. A területi ellátószolgálat szempontjából kapcsolatban vagyunk a védőnővel, gyerekorvossal, szükség esetén a szülész-nőgyógyászt is bevonjuk a terápiába. A team rendszeresen ülésezik, úgynevezett szupervíziót tartunk, ahol külső pszichológus bevonásával elemezzük az eseteket. Noha a mai egészségügyi rendszer nem kifejezetten kedvez az újításoknak, úgy érzem, pozitívan állnak az egységünkhöz.
