Kiállítás - Elvtárs, a verdát! - A pártállam presztízsautói

  • Kormány-Kerekes János
  • 2009. március 19.

Lélek

Nagy Imre a Parlament erkélyén így kezdte 56-ban: "Elvtársak!" - tán villantani akarta, hogy mennyire képben van. Az egybegyűltek mindenesetre korrigálták: "Nem vagyunk mi elvtársak" - az eredményt ismerjük, bukás. De emlékeznek 1989. október 23-ra? Az ünnepség esti csúcspontját a parlament előtti beszédek jelentették. Krassó György a múltbéli "elszólást" mintegy viccesen megidézendő, ugyancsak e szóval kezdte ünnepi beszédét. A közönségnek a szeme se rebbent: 1. a saját örömükkel voltak elfoglalva, 2. sejtették, hogy poén készül, 3. rossz volt a hangosítás - ne tippeljenek, mind a három jó válasz. Mégis megtörtént a rendszerváltás. Kormány-Kerekes János

Nagy Imre a Parlament erkélyén így kezdte 56-ban: "Elvtársak!" - tán villantani akarta, hogy mennyire képben van. Az egybegyűltek mindenesetre korrigálták: "Nem vagyunk mi elvtársak" - az eredményt ismerjük, bukás. De emlékeznek 1989. október 23-ra? Az ünnepség esti csúcspontját a parlament előtti beszédek jelentették. Krassó György a múltbéli "elszólást" mintegy viccesen megidézendő, ugyancsak e szóval kezdte ünnepi beszédét. A közönségnek a szeme se rebbent:

1. a saját örömükkel voltak elfoglalva,

2. sejtették, hogy poén készül,

3. rossz volt a hangosítás - ne tippeljenek, mind a három jó válasz. Mégis megtörtént a rendszerváltás.

Csak azt akarjuk mondani, hogy az elvtársazás mennyire kiszámíthatatlan dolog, pláne így húsz év távolából. Lehet-e még vajon ma is verebet fogni evvel? Csak evvel?

Földes László például egy helyütt (Országút blues című költői dalművében; Még élünk; 1983) így ír: "B. elvtárs Szegeden a Volgájába szállt / A hátsó ülésen a titkárnője várt / Hátraszól a sofőr: Főnök, mi a cél? / Gyerünk Balatonra, ami belefér!" Mely - határozottan korabelinek mondható - feljegyzésből az tűnik ki, hogy a kiállítás híven teljesíti a maga keltette várakozásokat, már amikor a címében úgy fogalmaz, hogy: "presztízsautó". Tehát, akinek Volgája volt, annak (titkár)nője is volt, az a Balatonra járt: egyszerűen nagykanállal zabálta az életet.

Ám léteznek egyéb megközelítések is. Farkasházy Tivadar - nem fogják elhinni - Parainesis című (ugye, mondtam, hogy nem fogják), kevésbé Kölcsey hasoncímű leiratára, inkább Szilágyi György Hanyas vagyára hajazó beszédét így kezdi (távolról sem híján a markáns hangulatfestő erőnek): "Hozzád szólok, ki Audiddal vágtatsz a magyar rónán át", s így folytatja: "szaporodik titkárnődben az idegen anyag", mígnem kicsivel később elborong kicsinyt: "voltál színreváró a csepeli szabad kikötőben?" - bőszemű, nagyralátó munka, lefedi a teljes horizontot, s még egy ponton csatlakozik tárgyunkhoz, amikor rögtön eztán ilyet szól: "Kirendeltek kis zászlócskákkal Brezsnyev szemöldökéhez?" Csak emlékeztetnék, nevezett első titkár mondott szerkezeti elemét valami épp olyan Csajka vagy Zisz vagy Gaz vagy bármi bánat repítette a kis szovjet zászlócskával integető úttörők sorfala közt a Csepel Vas- és Fércművek I-es kapuja felé, mint amelyik kiállításunkon is teljes pompájában mutatja magát. De a presztízs stimmel, ami ma az Audi, az volt itt a Volga. Gyere, és bámuld: Moszva nem hisz a könnyeknek.

Megérintett minket ez egyszer már: a Volga-gyár hosszú és nyilván teljesen szomorú történetét a végleges bezárás alkalmából alaposan feldolgozó cikkünk, a Csodaszarvas legendája (a 2006-os első számunkban). Most meg mit kellett megtudnunk? Hogy vadul gyártják ma is a Volgát, Putyin pedig, hol elnöki, hol miniszterelnöki minőségében, ellenőrzi fotósaival a termelést.

És nézzük még, hogy Brezsnyev elvtárs micsoda nagy kedvvel emlékezik az együtt töltött szép percekre a csepeli vasmű dolgozóihoz írott első levelében. Nem, nem az, hogy "csak rövid idő, de esküszöm, jó volt". Az a második levele. Az elsőben még árnyalatnyival visszafogottabb. "Kedves csepeli Elvtársak! Nagy örömmel és nagy meghatottsággal olvastam a hírt az Önök nemes kezdeményezéséről, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére szocialista munkaversenyt indítottak. A munkásosztályhoz, a kommunistákhoz, a leninistákhoz méltó módon a forradalmi évfordulókról a szocialista építésben elért konkrét eredményekkel, munkasikerekkel emlékeznek meg. Vörös Csepel munkáskollektívája nemcsak szakmájának mestere, de régóta ismert magas fokú osztályöntudatáról is. Igen nagyra becsülöm azt a megtiszteltetést, hogy Önök Csepel tiszteletbeli törzsgárdatagjává választottak."

Lehetséges ezt megidézni egy közlekedési múzeumban? Hát, Brezsnyev biztosan nem volt ott.

Mégsem állítjuk, hogy teljességgel lehetetlen lenne, mert az evvel az időszaki kiállítással egy teremben lévő állandó tárlaton van egy ottfelejtett Zsiguli is. Ott áll, pesti taxiként pont a sarokban, mögötte a falon freskó, "korabeli utcakép" telefonfülkével, nyári ruhás nőalakkal, aki épp leintené. Ott áll, és nézi valami leírhatatlan kisebbrendűségi kivagyisággal a csarnok közepén körbe leparkolt nagyobb testű elvtársait, és tán kuncogva magában ilyeneket mond: "hogy néztek ti ki?" vagy "én tulajdonképpen olasz vagyok, és ti?". Vagy mást mond, vagy csak hallgat, mindenesetre jelenlétének súlya van; tartozik, de legalább - mielőtt idejöttek a Volgák - tartozott valahová. De ezek?

Ezek, hm, furcsa kiállítás: kilenc kocsi (egyik jobb, másik kevésbé jó állapotban) orrukkal az origót nézve parkolnak minden különösebb elképzelés, terv nélkül. Alighanem arra várnak, hogy valaki végre értük jöjjön, és hazavigye őket, mert a garázsban tán ott van az olajos rongy vagy a villáskulcs, aminek van valami minimális értelme. Ennek itt, semmi a világon. Azon túl sem, hogy ez az elvtársazós, brezsnyevezős izé is annyira lerágott csont (ti.: ilyen módszerekkel feldolgozván), hogy csak na.

Aztán megtaláljuk, mégis van értelem, itt szorongatjuk a kezünkben (a pénztárnál megvásárolt füzetkében), a kézifékkel kipányvázott Volgák előtt (még egyszer a számtan: hét Volga, egy Csajka, egy ZIL) huszonnégyes betűnagysággal felkasírozott táblácskán. Varga Péter pontos, sallangmentes leírásai a látható (és a nem látható) kocsikról. Hm, egy kitűnő, precíz és hozzáértő írás, ügyes összeállítás egy internetes nosztalgiaoldalra... Aminek illusztrálására idetoltak a klubból néhány kocsit. Amikor rákeresünk a történetre, egy csepeli előzményre bukkanunk, voltaképpen ugyanezt a kiállítást a lelkes Volga Klub tagjai már egy XXI. kerületi parkolóban is lenyomták. Most a Liget, de mint vallják, a Volgának "egy fekvőrendőr nem ellenfél", hát legközelebb nyilván a párizsi Olympia színpada következik...

Mi is többet látunk, ha egy parkolóban nézünk körül.

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Budapest, Városliget, április 19-ig.

Neked ajánljuk