Ferenc pápának nagyon bejön az ENSZ migrációs csomagja

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. december 16.

Lélek

Ez az a csomag, ami ellen Orbán plakátkampánnyal hergelte az embereket.

Az ENSZ globális migrációs csomagja olyan eszköz, amely mentén felelősséggel, szolidaritással és könyörülettel  lehet segíteni azokat, aki elhagyják hazájukat - jelentette ki Ferenc pápa a római Szent Péter téren Advent harmadik vasárnapján mondott beszédében.

A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a Marrákesben elfogadott nemzetközi paktum a "biztonságos, rendezett és szabályozott" migrációért jött létre, és viszonyítási pont kíván lenni az egész nemzetközi közösség számára.

A december 10-11-i konferenciától számos ENSZ-tagállam távol maradt a dokumentummal szembeni ellenérzései miatt, így az USA, Magyarország, Ausztria és több más uniós tagország. Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország a migrációs paktum egyetlen pontját sem fogja betartani, igaz, az jogilag nem is kötelező.

Ferenc pápa mai beszédében emlékeztetett még arra is, hogy Isten az egész világnak szóló öröm fényét Galilea elrejtett falvában, a világnak ismeretlen fiatalasszony szívében gyújtotta meg. Ezt az üzenetet kell a mai egyháznak is képviselnie: a mindenkori hatalmasok keresése helyett a szegények melletti hűségben kell cselekednie "igazságra éhezve és szomjazva, a béke hálóját türelemmel szőve".

Ferenc pápa a hagyomány szerint megáldotta a Gyermek Jézus szobrocskákat, amelyeket a római gyerekek a Szent Péter térre vittek. Ezeket az áldás után december 24-én este az otthonokban készített betlehemek jászlaiban helyezik be.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.