Alapítványok, menhelyek, telefonok
Az alapítványoknál önkéntesek dolgoznak társadalmi munkában, ezért nagy örömöm nem telne benne, ha rugdosnám őket kicsit, de az is komoly pszichológiai érettséget követelt meg tőlem, hogy rezzenéstelenül hallgassam végig, miért nem tudják befogadni a talált állatot, ha egyáltalán eljutottunk idáig, és nem kellett azzal szembesülni, hogy az önkétes hölgy 20.35-kor már alszik, idegesen ébred, meg egyébként is tudhatnám, hogy kutyát reggel illik találni, persze nem túl korán.
A rutinelutasítás a helyhiányra való hivatkozás: tele vagyunk, próbálkozzon holnap, próbálkozzon, hátha lesz üresedés! A megpróbáltatás azonban már a telefonszámok megszerzésénél elkezdődik, hiszen a tudakozóban erősen személyfüggő, hogy mit válaszolnak a menhelyek telefonszámát firtató kérdésre, és még ezek a bizonytalan válaszok is tartogatnak meglepetéseket. A Herman Ottóról elnevezett intézménynek például csak a 90-es körzetszámú elérhetőségét ismerik a 198-on, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy annyi pénzért hallgathatom meg a sajnálkozásukat a helyhiány miatt, amennyiért két thaiföldi kamaszkurva kinyalná a fülemet.
A Rex és a Fehér Kereszt készséges, együttérző, csak éppen elhelyezni nem tudják a kutyát, regisztrálnak, lelki kezeikkel megsimogatják a kutya lelki fejét, aztán egy Bambi, lehet telefonálgatni tovább.
A kutya
A kutya egyébként is kényes hírű fajta, mert én hiába tudom, hogy a rottweiler nemes jellemű, kifejezetten emberbarát jószág, amikor barátaim, kollégáim körében próbálkozom elpasszolásával, olyan arcot vágnak, mintha egy korsó Domestost szeretnék megitatni velük - citromkarika nélkül. Adott tehát egy két év körüli rottweiler szuka, aki éppen tüzel, és tetoválás, nyakörv, személyi igazolvány nélkül hozzám szegődött a Padlizsán utcában, valamint egy nyolc- éves bobtail szuka fejlett önérzettel, de meglehetősen korlátozott harciassággal, és persze mindez ötven négyzetméteren, kert nélkül. A rottweiler az első napot átaludta, aztán elkezdett enni, és ezt nagyjából folyamatosan művelte az öt nap alatt, míg vendégeskedett, egyébként meg barátságos volt, mosolyogva kettéharapott egy csákánynyelet, néha pedig felmászott a mosógépre, hogy megvizsgálja a piperepolcot, mind- eközben természetesen vérpöttyöket hagyott maga után mindenhol, a bobtail pedig egyre neurotikusabb lett. Egy neurotikus bobtail úgy néz ki, mint egy szomorú, szőrös szemetesvödör.
A nagy fekete válóok közben nem talált gazdára, befogadóra, menhelyre, úgyhogy a tudakozó kikapcsolásával újabb telefonszámokat szereztem. Az egyik - megnevezni nem kívánt - teleppel folytatott beszélgetéseimet tanulságos mivoltuk miatt lejegyzem önöknek:
I. beszélgetés:
Titkárnő: Csak az elnök úr dönthet. Este biztos bent lesz.
Én: (Ennél a pillanatnál azt hittem, hogy véletlenül a kisgazda- székházba telefonáltam, de nem.) Meghagynám a telefonszámomat.
Titkárnő: Nem fogja önt visszahívni.
II. beszélgetés
Elnök: Be van oltva a kutya?
Én: Nem tudom.
Elnök: Akkor be kellene oltatni, aztán hozza be, és hozzon adományt!
Én: Ööööö. Én tízezer forintot szánok erre az egészre. Ön szerint kijön ennyiből az oltás és az adomány?
Elnök: Hát, hozza csak be, majd mi elintézzük az oltást.
A kutya le volt fogyva, és ment a hasa, úgyhogy elvittem orvoshoz, ahol kapott antibiotikumot meg receptet széntablettára.
A menhelyek elfogytak, maradt a gazdakeresés kisipari módszerekkel és alapítványi segítséggel, de amikor odaértem a szövegben, hogy szóval egy nagy barnásfekete kutya, izé, barátságos meg okos, akkor mindig megkérdezték a fajtáját, és innentől elhalt a beszélgetés.
Rádiók, tévék, net
Alföldi Róbert elkötelezettsége az állatvédelem iránt közismert, úgyhogy a Reggelibe simán becsúszott a figyelemfelhívás, akárcsak a rádiókba, ahol meglepő módon minden további nélkül felveszik az elveszett kutyákra vonatkozó szövegeket, és ráadásul le is adják. Örök hála.
Az internetes kutyakereső program meglehetősen szétszórt, borzasztóan hiányzik egy központi nyilvántartás, ahol minden elveszett és megtalált kutyát regisztrálnának. Ez már csak azért is nagyszerű lenne, mert először mindenki itt tudakozódna, és nem lenne szükség a város széttelefonálására. Nem hiszem, hogy pénzkérdés.
A harmadik-negyedik nap tájékán járunk, a kutya már megmutatta összes jó és rossz tulajdonságát, én pedig megbántam, hogy magamhoz vettem, mert egészen pontosan körvonalazódik, hogy ahova adnám, ott nincs fogadókészség, ahol pedig van, oda nem szívesen. Szóval kezd kialakulni egy meglehetős érzelmi csapda. Ilyenkor a legjobb, ha a talált kutyának nem adunk nevet, mert akkor be is zárul.
Közben találunk egy embert, aki elvesztette a rottweilerét, és feljön megnézni a mienket, de nincs egymásra találás, viszont a tapasztalatainkat kicserélhetjük: nos, hasonlóak, kutyát megtalálni talán még reménytelenebb vállalkozás, mint elpasszolni. Ez már csak azért is meglepő, mert amikor tréfásnak szánt hirdetésemben úgy ajánlottam kismacskákat elvitelre, hogy kiválóan alkalmasak kulináris és stratégiai célokra, rögtön jelentkezett egy állatvédő szervezet, hogy kivizsgálja az ügyet, most meg nem történik semmi.
Kapcsolati tőke
Az áttörést az hozta meg, hogy szerencsére rendelkezem némi dróttal a Sláger Rádió reggeli műsorához, a Bumeránghoz, ezért az ötödik nap reggelén mintegy három percet beszélgettem az élő adásban Boros Lajossal és Bochkor Gáborral a rottweilertalálás örömeiről, majd megadtam a számomat.
Elképzelhetetlen mennyiségű telefon érkezett. Békéscsabai családanya jelentkezett, hogy minden ilyen kutyát ki kellene irtani, és erről szívesen beszélgetne velem; rottweilertenyésztő hívott, hogy nem beszéltünk kellő tisztelettel a kutyáról; Gina jelezte, hogy szexis a hangom, és mehetek a kutyával együtt, de a többiek mind-mind rottweilert akartak. A legkedvesebb talán az a vidéki hallgató volt, aki négyéves bobtailjét szerette volna elcserélni rottweilerre, mert azt nem kell fésülni, de a jelentkezők között akadt meglehetősen sok olyan, akire rábíztam volna az ebet.
Eközben az állat ideiglenes elhelyezésre került egy kollégámnál, akinek sikerült Szegedre továbbítania a jószágot, csak telefonja nem lévén, erről én nem tudtam, amiért az összes jó szándékú jelentkezőtől elnézést kérek.
Rövid, frappáns összefoglaló
A helyzet tehát megoldódott, de ez nem lehet ok arra, hogy ne vonjuk le a tanulságokat. A kutyát végül is mutyizás alapján sikerült elhelyezni az erre a célra hivatott intézményrendszer totális kudarca mellett, és ez nem is lenne különösebb probléma, ha közben nem virágoznának az erre szakosodott vállalkozások, és a kívülállók számára nem tűnne úgy, hogy ezen a fronton minden rendben van. És most természetesen nem azokat akarom cseszegetni, akik éjt nappallá téve ingyen dolgoznak az ügyön, sokkal inkább azokat, akik nem hajlandók a kutyáknak megadni a szavazati jogot.
Para-Kovács Imre
