Gyűjtemény - "Nem egyet, kétszázat"

  • Kertész Anna
  • 2009. szeptember 10.

Lélek

Habik Csaba mindent gyűjt, ami a fényképezéssel kapcsolatos. Tényleg mindent. "Előfordulnak szép darabok, de a többség értéktelen. A mottó: 'minél rondább, annál jobb'" - fogalmazza meg ars poeticáját az ismert fotóriporter.
Habik Csaba mindent gyűjt, ami a fényképezéssel kapcsolatos. Tényleg mindent. "Előfordulnak szép darabok, de a többség értéktelen. A mottó: 'minél rondább, annál jobb'" - fogalmazza meg ars poeticáját az ismert fotóriporter.

A piros kabrióban egy férfi és egy nő. Elindul az autó, és ha nekimegy valaminek, akkor a hölgy feláll az ülésből, kicsit elfordul, felemeli a fényképezőgépét, villan a vaku, exponál. Majd visszaül, az autó pedig hátratolat, és elindul az ellenkező irányba. Az ötvenes években készült kínai gyártmányú játék a fotós gyűjteményének első darabjai közül való.

A kollekció többezres, nehéz lenne megsaccolni a tényleges menynyiséget. "Azért nem számolom meg soha, hogy hány darabos a gyűjteményem, mert az a kényszerképzetem, hogy ha valahol elmondanám, hogy nekem 4617 ilyen szarom van, és valaki megírná, hogy neki viszont 4618, akkor leugranék a Szabadság hídról, bár meggyőződésem, hogy nekem van a legtöbb" - mondja Habik Csaba, aki azért nem csak ilyesmit gyűjt. Számos különleges fotó és fényképezőgép mellett tudomása szerint az övé Magyarország legnagyobb fotográfiai magánkönyvtára is, ám úgy tűnik, mindez sokkal kevésbé izgatja, mint a fotós Barbie, a lépegető M and M's fényképezőgép vagy akár egy szem Kodak cukorka.

A gyűjtemény a leggyakrabban akkor bővül, ha Habik ellátogat valamelyik külvárosi piacra, és bevásárol. "Kimegyek a Kőbányai útra, mint ahogy holnap is ki fogok menni, és negyven forintért veszek valami baromságot. Jobban mondva nem egyet, hanem kétszázat. Cefetül nem hagyok ott semmit. És tudod, az a legérdekesebb, hogy a Józsefvárosi piacon izgalmasabb kincsekre bukkanok, mint Pekingben. Amikor ott jártam, azt hittem, fölrobbanok a méregtől. "riási csalódás volt: miközben itt több ezer olyan cucc van, amit Kínában gyártanak, ott alig kapni ilyet. Úgy látszik, megrendelésre gyártják az európai meg az amerikai hülyéknek."

Habiknak több száz majdnem ugyanolyan játék fényképezője van. De az egyiknek rózsaszínű az exponáló gombja, a másiknak zöld, az egyiken Csipike van, a másikon meg a Malacka, csupán ennyi elég, hogy valami megbecsült darabbá váljon. Ám mivel a különféle kombinációkat nehéz fejben tartani, a fotós a biztonság kedvéért mindent megvesz, még ha ismerősnek is tűnik a játékszer. Nem csoda, hogy kocsijának csomagtartójában mindig akad pár zacskónyi felesleg, olyan tárgyak, amelyekről kiderült, hogy már van belőlük kettő-három. Ezeket szétosztogatja a gyerekek között egy-egy vidéki fotózáson, de az egyedi példány szent és sérthetetlen. "Csabi bácsi a húszforintos gagyit sem adja oda a rokon gyereknek, ha abból csak egy van" - fogalmaz határozottan.

Különben a család egész jól viseli Habik mániáját. "Nem is a pénz, inkább az idő a probléma - mondja a fotós. - Amikor harmadik napja vagyunk Rómában, csak játékboltokat láttunk, és azt mondja az asszony, hogy itt van például a Colosseum, mi lenne, ha azt is megnéznénk... Nos, az ilyesmiből lehet némi feszültség. De abból a szempontból jó dolog ez a mánia, hogy szülinapra, házassági évfordulóra nem kérdés, hogy milyen ajándékra számítok. Így aztán kaptam már olyan Tiffany-lámpát, melyen az üvegcserepek fényképezőgépeket formáznak, azt a képet meg a gyerekek tehetséges rajztanára festette."

Az extrém beszerzésekből sincs hiány. Habik Csaba nemegyszer dobott már gyerekjáték-automatába több ezer forintot, hogy a gép századikként dobja ki az általa kinézett játékot; vurstliban gazdagította a céllövöldéseket egy-egy érdekes darabra tüzelve, ám a gyűjtemény legizgalmasabb része a két porcelánszobor, amelyek közül az egyik egy 440 eurós Hummel Goebel-figura, a másik viszont ugyanennek a hamisított változata. "A Népstadion melletti piacon láttam meg, ötezerről kétezerre alkudtam le, de 25 ezret is simán megadtam volna érte."

A fényképész otthonában mindenhol szenvedélyének tárgyai láthatók. A hallban rendezte be az "újdonságok dobogóját", ahol sok más mellett egy transzformert - "Ha akarom, robot, ha akarom, fényképezőgép!" - és egy kindertojásból származó vakondpaparazzót - "Ugye, értitek a tréfát?" - tekinthetünk meg. Beljebb, a nappali bútorain tematikus kupacokba rendezve sorakoznak különleges darabok - még a jó ízlés határain belül: dagerrotípiák és néhány régi kamera mellett gyufásdoboz-sorozat, amelynek darabjai a FOTOBOX feliratot adják ki. Mondani sem kell, a skatulyákat egyenként vadászta le Habik ilyen-olyan zsibvásárokon. A szekrény tetején a háncsból, fából, agyagból készült szobrok közül a legfeltűnőbb az a két, Kilimandzsáró környékéről származó emléktárgy, melyeken a jellegzetes, elvékonyított figurák fényképezőgépet fognak a kezükben.

Az emeleten sokkoló látvány fogad: az első szekrény polcait gyerekjátékok teszik ki. "Ezek itt mind zenélnek, mint például a fényképező zongora. Ezek meg szappanhabot fújnak, azok digitális gyerekfényképezők" - mondja Habik, majd a "vicces" tárgyakat nézhetjük meg, amelyek egy külön sarkot kaptak. Kólásdobozból formázott masina Kubából, cukorral töltött kamerák, bögrék, gyertyák. A színes kerámiaképen a budiba befényképező élveteg alak. Természetesen vitrin is van, benne öngyújtók, órák, ceruzahegyezők és persze ékszerek. Amikor Swarovski-kristályok felől érdeklődünk, a fotós viszszakérdez: "Ez most komoly? Aranyozottat vagy ezüstözöttet mutassak?" Majd elénk tesz egy kosár pogácsát. Azok is fényképezőgép formájúak. "Tudjátok, ha marad egy kis tészta, akkor készít az aszszony pár motívumos sütit."

Neked ajánljuk