Magyar Narancs: Nem először dolgozott állami gondozott gyerekekkel, fiatalokkal. Hogy lett ez az ön útja, hová nyúlik vissza?
Schermann Márta: A színház mindig is érdekelt, de szociálisan is érzékeny vagyok. Egyre fontosabbá vált az évek során, hogy a színház mellett valami mást is tegyek, ami ezt a fajta tenni akarásomat is szolgálja. Kiderült számomra jó pár évvel ezelőtt, hogy ez a kettő együtt is tud működni; azóta a szociális művészet került az érdeklődésem középpontjába. Így kezdtem el dolgozni nem professzionális művészekkel, olyan civilekkel, akikről azt gondoltam, nekik is jó, segíti az útjukat, sorsukat az effajta alkotó tevékenység.
Dolgoztam hajléktalanokkal, romákkal, állami gondozottakkal, prostituáltakkal, bevándorlókkal, a társadalom különböző marginális csoportjaival, de ugyanígy szülésznőkkel, tanárokkal, orvosokkal is kreatív munkakapcsolatba kerültem. Állami gondozásban nevelkedő fiatalokkal az Áraválom című, a gyermekprostitúcióval foglakozó projektünkben dolgoztunk először együtt a munkatársaimmal. Ez a projekt olyan állami gondozott fiatalokkal zajlott, akik így vagy úgy érintettek voltak a témában, olyan szociókörnyezetből jöttek, ahol ez a veszélyeztetettség jelen van.
Az Árvaálom készítése során rengeteg szakemberekkel találkoztam, akik egész életükben a gyermekvédelemben dolgoztak. Sokat beszéltek arról, hogy az egy dolog, mi történik a gyerekekkel addig, amíg gondozás alatt vannak, ott is folyamatosan sok olyan probléma, megoldandó feladat van, amit nehéz elvégezni, de a gondozás után, amikor betöltik a 18. életévüket – nem mennek iskolába, vagy nem olyan iskolába mennek, ami igazán érdekli őket –, kezdődik az igazi zűrzavar. Ekkor már nincs rálátás ezekre a fiatalokra, tulajdonképpen eltűnnek, és nagy százalékban vagy bűnelkövetőkké vagy azok áldozataivá válnak. Sokan közülük az utcára kerülnek, a gondozásból gyakran hajléktalanságba vezet az út. Sok évvel ezelőtt próbáltam még hajléktalan szállón ételt osztani, segíteni, de rá kellett jönnöm, hogy azt nem bírom.
| ||
Ekkor tettem fel magamnak a kérdést, miért ne azon keresztül foglalkozzak ilyen problémákkal, amivel szívesebben, jobb érzékkel tudok. Ebből született az ART-RAVALÓ projekt, az első ilyen nagy formátumú, hosszútávra kidolgozott, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósuló munka. Az a csodálatos benne, hogy állami szervek, vagyis az ott dolgozó szakemberek felismerték, hogy ez egy olyan módszer, amivel pont azt a réteget tudjuk hathatósan megsegíteni, amellyel egyébként ők is nagyon nehezen tudnak mit kezdeni.
MN: Ilyen összefogásra volt példa Magyarországon?
SM: Állami gondozottakkal tudtommal nem. De nem ismerem az egész palettát. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács sok kísérleti eszközt használ kisebb-nagyobb projektekben, amelyek a fiatalok útkeresését segítik. Egészen lenyűgöző, inspiráló, mennyire nyitottan és megoldáskeresően működnek együtt civil szervezetekkel. És óriási bizalommal. Ez a több hónapos képzés egy iskola tulajdonképpen, ami lehetővé teszi azt is, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek benne, megtartsák az utógondozott státuszukat. Ez csak akkor lehetséges számukra 18 év felett, ha valamilyen oktatásban részesülnek. Ezért vált a projekt akkreditált iskolává. De úgy is működünk, mint egy suli. És ez a mindennapos aktivitás, ami a képzésünkkel jár, rendkívül fontos eleme a projektnek, hiszen ez az egyik legnehezebb ezeknek a fiataloknak, a kitartás, a feladattartás, hogy ha épp kalamajka van körülöttem, rossz a kedvem, világégés van, akkor is kitartok a célom mellett.
| És Télemakhosz? Az ART-RAVALÓK projektet 2018 szeptemberében indította útjára a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál – a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával. Állami gondozásban nevelkedett fiatalok művészeti és pályaorientációs képzése alatt készült el az És Télemakhosz? helyspecifikus színházi előadás, amit március 2-án mutatnak be a Patyolat // PRÓBAüzem-ben. Azoknak, akik érdeklődnek az előadás iránt, de nem tudnak személyesen is elmenni rá, élő közvetítést biztosítanak ezen a Youtube-csatornán a permierről. |
MN: Mit nyújt nekik ez a képzés?
SM: Egyrészt azt, amit egy színházi, vagy bármilyen más kreatív folyamat során az ember magáénak tudhat: önismeret, szociális kompetenciák fejlesztése, koncentráció, kitartás, magabiztosság, kapcsolatépítés, a tervezés és végrehajtás folyamatának a megtapasztalása azáltal, ahogy például a színházi előadás elkészítésére törekszünk. Ez a színházi, művészi rész, heti négy napban. Nem kizárólag színházművészet, hanem zene, tánc, képzőművészet is a része ezeknek a napoknak.
Kiállításokra, színházba is járunk egyébként, feldolgozó foglalkozásokkal egybekötve. A hét egy napján pedig pályaorientációs szakember foglalkozik a csapattal, aki céltudatosan azt tapogatja körül, mik az erősségeik, gyengeségeik, mit szeretnének dolgozni, és az vajon elérhető cél vagy sem. Nap mint nap vezeti rá őket arra, hogy felfedezzék magukban azokat az erősségeket, amik örömmel töltik el őket, olyan pályára, amihez a képességeik is megvannak; amivel az életüket irányba tudnák állítani.
| ||
Ezen kívül Spéth György közgazdász is foglalkozik a csoporttal, aki a pénz világába vezeti be őket: mi a banki kölcsön, hogyan oszd be a pénzed, hogy tudsz vele gazdálkodni, hogyan működik a bakkártya, hogyan nyiss számlát, hogyan takarékoskodj. Heti, havi, éves, ötéves pénzügyi tervet készítenek maguknak. Ezt minden iskolában tanítani kellene. Mondjuk nekem se ártana...
MN: Anyagi támogatást is kapnak?
SM: A képzés alatt folyamatosan megkapják a teljes ellátást: szállást, étkezést, BKV-bérletet. Ezek miatt nem kell aggódniuk, de e nélkül nem is tudnának iskolába járni. Ezt is mind az NBT támogatása teszi lehetővé. Az utolsó három hónap alatt fokozatosan építjük le ezeket a pilléreket. A szállás végig megmarad, a napi három étkezés finanszírozását kettőre csökkentjük. Az első szakmai hónapban megmarad a BKV-bérletük, utána azt maguknak kell megvenni. Lassan, folyamatosan próbáljuk kivenni ezeket a lábakat alóluk, nem egyik napról a másikra.
MN: Hogy találták meg őket a képzéshez?
SM: Felhívások útján a gondozási rendszereken, családotthonokon, SOS Gyermekfalun keresztül. Itt javasoltak olyan fiatalokat, akik erre fogékonyak lehetnek, illetve két olyan fiatal is van, akik javító-nevelőből érkeztek a projektbe. A fiú három évet kapott a vétségei miatt, és a bíró megváltoztatta az ítéletét, hogy az utolsó egy évet nem kell a javítóban letöltenie, hanem nálunk, a képzésen vehet részt. Ez óriási dolog, reformgondolkodás egy bírótól, hogy ekkora bizalmat szavaz, és az elsődleges szempontnak nem a büntetést, hanem az építkezést tartja. A debreceni javítóból érkezett a srác, ahol csodálatosan menedzselték ezt a folyamatot, egy nagyon elkötelezett pártoló segítségével. Mindig emberek kellenek, olyanok, akik értik ezt, akik segítik átvinni a rendszeren, akik az első lépéseket támogatják.
MN: Hányan vannak a csoportban?
SM: Nyolcan. A tervnek megfelelően tizenkét fiatalt fogadtunk be a projektbe, de csak kilenc jelent meg szeptemberben, így máris mínusz három résztvevővel kezdtünk. Próbáltuk betölteni a helyeket, de azért nehéz, mert akkorra a 18+ volt gondozottak már valahol vannak: vagy az utcán, vagy már beiskolázottak, többnyire valami OKJ-s képzésre. A kilencfős kezdőcsapathoz két fiatalt sikerült még bevonnunk később, de hárman le is morzsolódtak, így vagyunk most nyolcan. Egy lányt mi tanácsoltunk el. Neki elég stabil rendszere volt már, munka, párkapcsolat, egyéb tervek, nem tudott rendszeresen bejárni a képzésre, és itt a közösség, az egyenlő esélyek és kötelességek mindenkire vonatkoznak.
| ||
Az egyik lemorzsolódott fiúval nagyon sokat küzdöttünk, hogy megtartsuk, komoly pszichés betegsége miatt állandó volt a konfliktus és feszültség a csoport többi tagjával, egy idő után el kellett engednünk őt, a csoport érdekében. Fájdalmas, de ilyen is van.
A harmadik fiatal épp most esett ki, drogfüggő volt egész kiskorától kezdve, most ismét megcsúszott, és a javító, ahonnan érkezett, ezt nem tolerálta, érthető okokból. De kapcsolatban maradtunk, és reméljük, a 2.0-ra visszajön majd. Szeretne és a javító is ezt támogatja, szóval rajta vagyunk. A drogkérdés fontos pontja a programunknak, de egyelőre nem vagyunk felkészülve arra, hogy függőkkel dolgozzunk. Jelenleg két alapfeltétele van a programban való részvételnek: a nyolc általános elvégzése és a drogmentes életvitel.
MN: A hat hónapos képzés egy színházi előadással végződik. Hogy fogadták ezt?
SM: Már a legelején tudták a fiatalok, hogy a közös munka során színházi előadás is születik majd. Ez a központi motívum. Az első ismerkedő beszélgetésen elmondtuk, mi ez az egész: színház, játék, művészet, saját magunkkal való ismerkedés, aminek az egyik célja az előadás létrehozása. A képzésben fontosak a konkrét célok. Például, már rögtön az első hónapban egy nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállítás megnyitóján is közreműködtünk egy kisebb produkcióval, ez egyből összerántotta a csapatot. Ez volt az első fellépésük, majd volt egy prezentációnk decemberben, és március 2-án lesz az És Télemakhosz? című színházi bemutatónk.
MN: Ami egy helyspecifikus előadás a Patyolat//PRÓBAüzem-ben.
SM: Az Odüsszeia a témánk. Sok oka van, hogy miért ez. Mese, hősök és hőstettek, bukás és feltápászkodás, gyarlóság és küzdelem. Gazdag forrás. Az Odüsszeiából minket a fiú érdekel, nem az apa. A gyerek, akit Odüsszeusz hét hónaposan otthagyott, majd húsz év múlva hazament, egy éjszakát otthon töltött, s másnap újra útra kelt. Nehéz gyermeki sors Télemakhoszé. Erről beszélgettünk sokat az órákon, és ezt járja körbe a produkció is – játékosan, de a háttérben sok beszélgetéssel, közösen végigrágott gondolat mentén.
MN: Kikkel dolgozik együtt az előadáson?
SM: Hárs Anna írta a szöveget, Garai Judit a dramaturg, Fancsikai Péter felel a zenéért, Éltető András a technikáért.
| ||
MN: Mit tart a legfontosabbnak az ART-RAVALÓ projekttel kapcsolatban?
SM: Azt, hogy megértették és elfogadták, ez lehet alternatíva. Azt, hogy állami szervekkel együttműködve és a támogatásukkal tudjuk megvalósítani mindezt, nem egyéni aktivistákként. Ők is rendszerben gondolkodnak, és bármikor elakadunk, továbblendítik az ügyet. Már a tervezési fázistól együttműködünk, de élménypedagógiai foglakozásokat is tartanak a fiataloknak, napi szinten érdeklődnek irántuk, monitorozzák a projektet, segítenek, ahol kell. Jövőre, ha indul a 2.0-a, még szorosabbra fogjuk az együttműködést. És legalább ilyen fontos, hogy ezek a fiatalok a projekten keresztül igazán esélyt kapnak arra, hogy életútjukat újrastrukturálják.
