Mi a jó humor? A viccek segíthetnek beilleszkedni, de kitaszítani is

Vonzóbbnak és tehetségesebbnek látjuk a jó humorú embereket, pedig lehet, hogy ők pont a legmélyebb félelmeiket rejtik poénok mögé. A viccek segíthetnek beilleszkedni, de kitaszítani is, s ugyan a humorérzéket is lehet tanulni, a legtöbbször nem a tanulás teszi a komikust.

Robin Williamsből, Jim Carrey-ből és a hozzájuk hasonló, népszerű komikusokból kiindulva azt hihetjük, hogy zseniális humorérzékkel csak születni lehet, de elgondolkodtató az is, hogy a 26 éves Alix Generous az egyik legviccesebb TED-előadó, annak ellenére, hogy Asperger-szindrómával él.

Az autistákkal kapcsolatban általános – bár egyre inkább megcáfolhatónak tűnő – szakmai alapvetés, hogy egyszerűen nem értik a humort, de Alixnek például sikerült olyan jól megtanulnia a viccek anatómiáját, a nevetés és a csattanó időzítését és még a szemkontaktus tartását is, hogy 2017-es budapesti TED-előadásán teljes közönségét megnevettette.

Mint ahogy a legtöbb nature-nurture, vagyis természet kontra nevelés vitánál rendre kiderül, itt is valahol középen van az igazság. Tisljár Roland, a Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa már régóta kutatja a humort, s azt mondja, a legfrissebb kutatások arra mutatnak, hogy a humorérzéket nagyjából fele-fele arányban határozza meg az öröklés, illetve a környezet. A humor tehát fejleszthető, de tény az is, hogy vannak embe­rek, akik sokkal viccesebbnek születnek.

Litkai Gergely humorista a festéshez hasonlítja a humorérzéket: ha sokat járunk tanfolyamokra, ügyesebbek leszünk benne, de nem biztos, hogy festőművésszé válhatunk. Ő egyébként már az általános iskolában is írt vicces ballagási beszédeket, paródiákat, és sok humoristával ellentétben azt mondja, még a magánéletben is szeret viccelni.

A Dumaszínház vezetőjeként az is fontos feladata, hogy megállapítsa, kiből lehet jó komikus, ehhez pedig nemcsak éles szemre, hanem a humor szinte tudományos igényű vizsgálatára van szüksége: „Magyarországon kevés az igazán tehetséges humorista, ezért nagy tere van a fejlesztésnek. Rengeteg workshopot tartunk, figyeljük a tehetségkutatókat, és ha tehetségre bukkanunk, próbáljuk végig fogni a kezét. A stand-uphoz előadói és írói kvalitásokra is szükség van, a sitcomok írásához pedig rengeteg rutin kell.”

Conan O'Brien

 

 

Litkai úgy látja, a stand-up műfaja nagyon népszerű nálunk, arra a kérdésre pedig, hogy mit találunk mi, magyarok a legviccesebbnek, egyáltalán nem meglepő a válasza. „A legkisebb közös többszöröst Bud Spencer és Terence Hill filmjei jelentik” – magyarázza a komikus, aki a Comedy Central egykori főszerkesztőjeként korábban sokat foglalkozott a humorfogyasztási igények kutatásával. Szerinte bírjuk az olyan felnőttrajzfilmeket is, mint a Family Guy, miként az Agymenők című sorozat is népszerű a magyarok körében.

Vicces, hogy az utóbbi főhőse egy olyan figura, akinek komoly gondjai vannak a szarkazmus megértésével, míg a szarkazmus, a gúny és az irónia jellegzetesen kelet-európai stílusértékek a humorban. Tisljár Roland is megerősíti, hogy a humor erősen meghatározott az adott kultúra és azon belül is elsősorban a család által, de talán a humor eredeténél sokkal fontosabb kérdés, hogy milyen funkciót tölt be az életünkben.

Reagan fegyvere

Freud annak idején azt mondta, a humor a stresszoldás eszköze, de a libidómániás pszichológus óta kiderült, hogy itt is jóval bonyolultabb a helyzet. „Manapság úgy tartják, hogy a humor legfontosabb funkciója a társas kapcsolatok fenntartása, hiszen a legtöbb humoros megjegyzés társas helyzetekben hangzik el” – magyarázza Tisljár. Ezekben a szituációkban többnyire az jár a legjobban, aki a viccet mondja.

Az elmúlt években számos kutatás bizonyította, hogy a jó humorérzék viszonylag sok előnnyel ruház fel minket társas kapcsolatainkban, kutatások szerint a humor még egyéb kvalitások hiányában is népszerűséggel ruházhatja fel az embert. A debreceni adjunktus példaként Ronald Reagant említi, akinek humoros válaszai még megkérdőjelezhető elnöki döntéseit is kompenzálták.

„Alapvetően szeretjük a humoros emberek társaságát, ebben az is szerepet játszhat, hogy belép a társas kívánatossági torzítás jelensége. Ez azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni a társadalmilag magasra értékelt tulajdonságokról, hogy bennünk több van belőlük az átlagnál” – magyarázza a kutató. Vizsgálatokból az is kiderült, hogy a vicces embereket vonzóbbnak látjuk, bár inkább a nők értékelik a férfiak humorérzékét, fordítva jóval kisebb mértékben működik csak ez a holdudvarhatás.

A kutatók szerint ez azért lehet, mert a férfiak számára más tulajdonságok tesznek vonzóvá egy nőt, elsősorban például a külső. Úgy tűnik tehát, a vicces embereket népszerűbbnek, sőt kreatívabbnak is látjuk, de Tisljár kutatásai szerint a humoros emberek valójában egyáltalán nem érzik magukat ennyire nagyszerűnek.

A humorérzék szubjektív megítélését kiküszöbölendő Tisljár Roland és Horváth Adrienn izgalmas módszerrel vizsgálták a humort. Interjúkat készítettek, és a megkérdezettektől azt kérték, gondoljanak a legviccesebb ismerősükre, aki először az eszükbe jut. Aztán azt kellett megítélniük, milyennek látják az illetőt, és szerintük milyen helyzetekben használja leginkább a humort: „Fontos leszögezni, hogy ebben a vizsgálatban a szélsőséges módon, szinte állandóan humorizáló személyekről van szó.

Az látszik, hogy a vizsgálati személyek szerint ezek az illetők a humort inkább egyfajta védvonalként használják, érzelmekről, igazán mély dolgokról nehéz velük beszélni.” A szakértő szerint épp ezért a humor fő funkciója az lehet, hogy védekezési mechanizmusként működjön, bár azt mondja, ez nem tudatos folyamatként zajlik, inkább reflexszerűen tör elő azokból, akiket megijeszt az érzelemkifejezés.

Hofi Géza szobra

 

 

„A humor erősítheti a csoporthoz tartozást, összeköt minket, csökkenti az enyhébb társas szorongást. Azok, akik nem képesek hozzáférni saját érzelmeikhez, elsősorban a környezettől várják a válaszokat. Ők azt tanulják meg, hogy ha mások nevetnek, akkor jól végeztem a dolgomat, ha viszont szomorúak, akkor valamit én rontottam el. Az állandóan humorizáló ember tulajdonképpen folyamatosan azt kérdezi: ugye elfogadtok? A humor ráadásul biztonságot is ad, hiszen mindig ott van benne a visszalépési lehetőség: ha a valójában komolyan gondolt, de humorba csomagolt üzenetemet nem jól fogadják, mindig mondhatom, hogy ugyan, csak vicceltem.”

A humor azonban nem csak az egyén kezében lehet védőpajzs vagy aranyat érő eszköz, számos társadalmi folyamatban jut fontos szerephez.

Férfias poénok

Amikor Ráskó Eszter először színpadra állt, a videója alatt sorakozó durva kommentek többnyire még csak említést sem tettek a humoráról – inkább a külsejét vették célkeresztbe. „Mindannyian amatőrök voltunk, a férfi humoristákkal mégis sokkal inkább kesztyűs kézzel bántak, mint a női humoristákkal. A nők videói alatt ment a sok »takarodj vissza a konyhába«, a »hová jutott a világ« és az előadók külsejét ostorozó »minek áll ki, ha egyszer így néz ki«.” Pedig egy óceánnal arrébb fénykorukat élik a női humoristák: Tina Fey, Lena Dunham és Mindy Kaling népszerű műsorok még népszerűbb sztárjai, Amy Schumer 2016-ban az első női komikus volt, aki felléphetett a Madison Square Gardenben. De még ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megváltozzon a széles körben elfogadott sztereotípia: a nők nem viccesek.

Ben Schmidt, a bostoni North­eastern University adjunktusa az egyetemi oktatókat értékelő RateMyProfessor.com 14 millió kommentjét analizálva arra jutott, hogy a férfi oktatókat jóval nagyobb arányban jellemzik „viccesként” diákjaik, mint a nőket. 2012-ben Laura Mickes, a University of California San Diego pszichológia szakának professzora megelégelte, hogy a diákok nem értékelik a humorát, ezért egy kísérlettel próbálta felmérni, hogy a férfiak tényleg viccesebbek lennének-e a nőknél.

Ehhez a The New Yorker híres karikatúráit használta – ami egyébként a humor tudományos vizsgálatának bevett módja –, a diákoktól pedig azt kérte, írjanak minél viccesebb szöveget a rajzokhoz. A különbségek már a feladat kezdetén megmutatkoztak: míg a fiúk szemmel láthatóan izgalomba jöttek a kihívástól, a női hallgatók aggódni kezdtek, és már előre azzal mentegették magukat, hogy ők nem viccesek.

A képszövegeket később más személyeknek kellett értékelniük, és bár jórészt valóban a férfiak megoldásai közül kerültek ki a legjobb poénok, az alpári, szexuális tartalmú vicceket is inkább ők írták, azokat viszont nem igazán találták humorosnak a bírálók.
A kutatásokból tehát nem az látszik, hogy a férfiak egyértelműen viccesebbek, egyszerűen gyakrabban viccelnek, ezért több az esélyük a jó poénokra – ahogyan a gyenge viccekre is.

Ráskó Eszter szerint nem fontos, hogy férfi vagy női humoristáról van-e szó, mert amikor egy komikus felmegy a színpadra, akkor levetkőzi a nemét, s a sztori szolgálatába állítja az arcát és testbeszédét. „Van egy elmélet, mely szerint a humor elsősorban a férfiak evolúciós fejlődés során nyert eszköze, ami hatalmat és erőt hivatott kifejezni. Szerintem felesleges genderkérdést csinálni a humorból. Rengeteg nőnek van jó humora, csak sajnos sokan tartanak tőle, hogy ront majd a megítélésükön, ha inkább viccesnek tartják őket, mint intelligensnek.”

Ettől függetlenül Ráskó Eszter is elismeri, hogy Magyarországon a női humoristák gyakran szinte kényszeresen próbálják kerülni az olyan témákat, mint a szülés, az anyaság vagy a menstruáció, mert nem akarják, hogy ezek a poé­nok jelentsék a „női humort”. „Nem szeretnénk, hogy beskatulyázzanak bennünket és ránk süssék, hogy a nők poénjai csak a vaginájukból jöhetnek.”

A viccelés következményei

A nők vicceinél még mindig népszerűbb az a humor, amelyben éppen őket, esetleg valamely kisebbségi csoportokat tesznek nevetség tárgyává. Ezek egyértelműen primitív, viccesnek is aligha nevezhető poénok, de látszólag ártalmatlanok, hiszen csak viccről van szó. Valójában pontosan ez a vélekedés teszi veszélyessé és rendkívül kártékonnyá az efféle humort.

 

Az elmúlt években sok pszichológiai kutatás vizsgálta a humor és a kisebbségi csoportok iránti attitűdjeink kapcsolatát, és azt találták, hogy a szexista és rasszista poénok képesek megerősíteni negatív sztereotípiáinkat. A humor ilyenkor társadalmilag elfogadhatóvá teszi a becsmérlő, normáink által nem támogatott üzenetet is. Thomas E. Ford szociálpszichológus kutatásaiban félelmetes eredményekre jutott az ilyen viccek következményeit illetően: kiderült, hogy a szexista férfiak jóval nagyobb összeget vontak volna meg feminista szervezetektől, miután szexista kabaréjeleneteket nézettek velük, és néhány szexista poén után még a nők megerőszakolását is elfogadhatóbbnak találták.

Az ilyenfajta humor veszélyes következményei néhány éve az amerikai választások alatt mutatkoztak meg talán minden eddiginél látványosabban. Kezdetben még kevesen vették komolyan a 4chan, 8chan és Twitter közösségi szájtokon „ironikusan” zsidózó, Hitler-mémeket posztoló trollokat, mégis többek közt belőlük nőtt ki az alt-right mozgalom, amely Trumpot is felemelte.

Persze a humor kétélű fegyver. Néhány, Isztambulban élő szír menekült például a stand-up comedyn keresztül próbálja lebontani a sztereotípiákat. A 21 éves Omar Mohammad bátran viccel szigorú anyjáról vagy arról, milyen nehezen megy neki a csajozás Isztambulban. Az Al Jazeera riportjában azt mondta, szeretné bebizonyítani az embereknek, hogy a szírek egyáltalán nem olyanok, ahogyan a hírekben lefestik őket, ezért nyíltan poénkodik a menekültsors nehézségeiről is. 2016-ban lépett először színpadra, azóta pedig már több szír menekültet is toborzott maga mellé, akikkel szép lassan elkezdték megtölteni a bárokat, és átírni az előítéleteket. Az utóbbi talán kevésbé látványos, de Othman Nahhas, egy másik fiatal komikus bizakodó: „Ha nyíltan konfrontálódunk, az emberek elutasítóak lesznek. De ha viccelünk, az elgondolkodtatja őket: ja, hogy ők is csak emberek.”