A Svájcban élő Judithnak nem volt ismeretlen terep a szexmunka, de amikor első „speciális” klienséhez indult tíz évvel ezelőtt, egészen újfajta idegesség lett úrrá rajta. Az illető nem tudott beszélni, ezért Judith nem lehetett biztos benne, hogy tényleg mindent jól csinál-e, márpedig nagyon fontos volt számára, hogy élményt nyújtson a fogyatékkal élő férfinak. „Nagyon örültem, hogy hozzásegíthetem ehhez a tapasztalathoz, amit egyébként az édesanyja intézett el neki. Nem szerette volna, ha a fia úgy hal meg, hogy előtte nem élt egy kicsit.”
Judith a szexmunka speciális területén dolgozik, amit szexuális asszisztenciának (sexual assistance) vagy pótpartnerségnek (sex surrogacy) neveznek, és az a lényege, hogy szexmunkások sérült, elsősorban fogyatékkal élő személyeknek kínálják szolgáltatásaikat.
A speciális igény speciális felkészülést is igényel: Judith másfél év alatt 150 órányi képzésen vett részt, ahol különböző fogyatékosságokról, etikai kérdésekről, masszázstechnikákról és a szükséges kommunikációról tanult. „Rémesen igazságtalannak gondolom, hogy néhány fogyatékkal élő személyt sosem érintettek meg gyengéden, intim módon. Azt szeretném, ha nagyobb elfogadás és tisztelet övezné a különféle másságokat.”
Kicsit terapeuta is
Egy ilyen aktus – bár a „hagyományos” prostitúcióhoz hasonlóan fizetős szolgáltatás – sok szempontból másképp zajlik. Judith elmondása szerint a szexuális asszisztens először mindig leül a klienssel (vagy kliensekkel, hisz nemritkán párok is fordulnak hozzá), hogy beszélgessenek az elvárásaikról, az aktus kereteiről, hogy mi az, ami fizikailag és mentálisan belefér.
A helyzetből adódóan ilyenkor a szexmunkás kicsit terapeutává is válik, bár Judith szerint a lényeg akkor is a szex marad – klienseinek gyakran pont a terápiából van már elegük.
| ||
Innentől azonban minden alkalom más: van, akinek a mobilitással van problémája, és van, akinek azzal, hogyan kommunikálja az igényeit, néha a korábbi negatív szexuális tapasztalatok okoznak gondot. Sokan azért nem találnak szexpartnert, mert többé-kevésbé zárt intézményekben élnek – nekik tényleg a szexuális asszisztens jelenti szinte az egyetlen lehetőséget.
A szexuális asszisztencia csak olyan országokban működhet, ahol a prostitúció legális, így viszont többnyire van mód képzésekre, egyesületek és érdekvédelmi csoportok létrehozására is. A European Platform Sexual Assistance (EPSEAS) alá tartozó cseh Freya például 2017 májusában lett egyesületként bejegyezve, és elsősorban a fogyatékkal élőkkel és nyugdíjasokkal foglalkozó szakemberek és rokonok edukálására fókuszál.
„Segítünk abban, hogy a szociális szférában, kiváltképp a bentlakásos intézményekben megfelelő módon foglalkozzanak a szexualitás témájával. Célunk, hogy a szférában dolgozó személyek képesek legyenek nyíltan beszélni a szexualitásról a kliensekkel, hogy biztosítani tudják a szükséges segítséget. Emellett a szexuális asszisztencia programok csehországi fejlesztésével is foglalkozunk, igyekszünk megdönteni a témával kapcsolatos negatív sztereotípiákat” – meséli Lucie Šídová, az egyesület munkatársa.
A Freya alapvetően az asszisztensek képzésével és tevékenységük monitorozásával foglalkozik, szociális munkások, védőnők, pszichológusok számára biztosítanak kurzusokat. Nemrég indították el százórás képzésüket szexuális asszisztensek számára, ennek része egy szellemi és/vagy testi fogyatékosokkal foglalkozó intézményben végzett gyakorlat is.
Szexuális szolgáltatás közvetítésével nem foglalkoznak, tanácsadással, információnyújtással segítik a szexuális asszisztensek munkáját. Ugyanígy a sérültekkel, nyugdíjasokkal dolgozó szociális munkások sem lehetnek „kerítők” – hiába vettek részt a Freya képzésein –, viszont együttműködhetnek a kliensekkel, megoszthatják velük az asszisztenciát biztosító személyek listáját, segíthetnek egyeztetni a részleteket a választott asszisztenssel.
Lucie Šídová elmondása szerint a kliens (vagy rokona) rendszerint online veszi fel a kapcsolatot az asszisztenssel, majd egyeztetnek egy – kötelezően előírt – ismerkedő találkozót, ami 500 koronába kerül (1 korona = 12,50 forint). Itt megbeszélik az együttműködés lehetőségeit, például, hogy az asszisztensnek házhoz kell-e mennie, és ha igen, számlázhatja-e az útiköltséget. Egy óra szexuális asszisztencia 1200 korona, függetlenül attól, hogy sor kerül-e szexre az adott 60 percben. „Fontos hangsúlyozni, hogy a szexuális asszisztencia nem csak a szexről szól.
| ||
Az asszisztens segít, hogy a kliensek megtapasztalják szexualitásukat, tisztában legyenek szexuális szükségleteikkel. Ebbe beletartozik a szexualitással, párkapcsolatokkal kapcsolatos tanácsadás, a lehetőség, hogy a kliensek érintések útján jobban megismerjék saját testüket, gyakorolhassák a maszturbációt, a mások előtti meztelenséget, együtt fürdést, de vásárolhatnak erotikus segédeszközöket is, igénybe vehetnek masszást és más szolgáltatásokat, ebbe beletartozik a szex is. Megtanítják a klienseknek elfogadni és szeretni a saját testüket.”
Ápoló extrákkal
Magyarországon az egyéni prostitúció legális, de csak bizonyos feltételek mellett: tilos például bármilyen „harmadik fél” bevonása, így egy szexterapeuta vagy fogyatékkal élőkkel foglalkozó szakértő is kétes megítélés alá esne, ha szexmunkásoknak tartana képzést. Ettől függetlenül a szexuális asszisztencia, pontosabban a mögötte álló törekvés nálunk is létezik – ha nagyon keressük.
Fedorkó Boglárka, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének (SZEXE) munkatársa kiemeli, hogy a szexuális asszisztencia nem új jelenség, egyszerűen azért került most előtérbe, mert a szexmunkások önszerveződésének fellendülésével párhuzamosan ennek a szegmensnek is létrejött a szakmai háttere. Ettől függetlenül mindig is voltak olyanok, akik különleges igényekre specializálódtak, a fogyatékkal élők esetében ezek gyakran olyan nők, akik eleve valamelyik segítő szakmában dolgoznak.
„Elképesztő mennyiségű nő – nővér, ápoló, szociális munkás – áramlik a segítő szakmák területéről a szexiparba. Számukra természetesen a pénz is szempont, hiszen rendkívül alulfizetett szakmákról van szó, ugyanakkor a szexmunka során szeretnék megtartani segítő hozzáállásukat is.” Vagyis mivel már van egyfajta szociális érzékenységük és tapasztalatuk a sérült személyekkel való munkában, ezeket megpróbálhatják a jóval kifizetődőbb erotikus munkák területén kamatoztatni.
Az is előfordul, hogy valaki egy visszajáró, sérült kliens hatására alakítja ki ezt a profilt, de vannak jóval tudatosabb szexmunkások is, akik a külföldi példákból okulva igyekeznek specializálódni. „Sok magyar szexmunkás dolgozik külföldön, ők pedig nemcsak rengeteg tapasztalatot szereznek, de képzik is magukat, akár a szexuális asszisztenciához hasonló rétegterületeken. Ma már Magyarországon is egyre többen tisztában vannak a szexuális asszisztencia lehetőségével, bár az kevéssé teszi népszerűvé, hogy a fogyatékkal élők általában nem milliomosok… De a segítő hivatástudat jelenthet motivációt, több hazai szexmunkás is érdeklődött már nálunk a területről.”
Kínálat tehát lenne, és persze kereslet is, hiszen a SZEXE-t fogyatékkal élők és családtagjaik is keresték már ilyen szolgáltatások után kutatva. Ilyenkor azonban a szexmunkával foglalkozó szervezeteknek meg van kötve a kezük, hiszen a harmadik fél bevonását tiltó rendelkezés rájuk is vonatkozik. Vagyis a fogyatékkal élők és az igényeikre specializálódó szexmunkások egyetlen esélye, hogy megtalálják egymást, ha a szájról szájra terjedő információk utat találnak közöttük.
| ||
Bár a szexuális asszisztencia kapcsán elsősorban a fogyatékkal élők, esetleg az idősek kerülnek szóba, a szakma egyik leghíresebb amerikai szószólója, Cheryl Cohen Greene például a hagyományos beszélgetős pszichoterápia alternatívájának látja a szexuális pótpartnerséget. Hozzá képzett pszichoterapeuták közvetítik ki a pácienseket, így szolgáltatása a hagyományos terápiás folyamat kiegészítője: épp ezért csak később, úgy a hatodik „ülésen” kerül sor a szexre, előtte a szexmunkás a klienssel és a terapeutával közösen beszélgetve, majd érintésekkel és az intimitás kiépítésével segít feldolgozni a kliens szexuális zavarait.
Ugyanolyan áldozatok?
Miközben sokan a fogyatékkal élők jogainak érvényesülését látják a szexuális asszisztencia terjedésében, legalább ugyanannyian sietnek emlékeztetni, hogy a szex nem alapjog – akkor sem, ha történetesen sérült emberről van szó.
Dés Fanni, a prostitúció témájának kutatója arra hívja fel a figyelmet, hogy a prostitúció ezen formájának „fehérítése” és intézményes keretekbe emelése a prostitúció legitimálása felé mutat, ami azonban a nők kizsákmányolását támogatja. Noha elviekben bárki lehet szabad választásából fakadóan szexuális asszisztens, a gyakorlatban mégis szinte kizárólag nőkről van szó, akik férfi kliensek vágyait elégítik ki. A szabad választás pedig szintén kérdéses, hiszen bizonyos gazdasági, társadalmi kényszerek a felszínen láthatatlanok maradhatnak.
„Ez az egész arra épít, hogy a férfiaknak joguk van a szexhez, amit a nők kötelesek szolgáltatni” – magyarázza Dés Fanni, aki szerint a szexuális asszisztencia bizonyos szempontból az incel (involuntary celibate – nem önkéntes, kényszerű cölibátus) – mozgalommal is párhuzamba állítható, hiszen ott is önmagukat hátrányosnak ítélő férfiak igyekeznek követelni az alanyi jogon járó szexet. „Az incel arról szól, hogy férfiak, akik nem felelnek meg a normatív elvárásoknak és frusztráltnak érzik magukat, jogot formálnának arra, hogy nőket használjanak. A szexuális asszisztencia elismertetéséért nem követnek el terrorcselekményeket, mint az incel mozgalom nevében, mégis érdekes látni, hogyan válik elfogadottá a női testek használata pusztán azért, mert fogyatékkal élő emberekről, főként férfiakról van szó.” A fogyatékkal élők számára pedig sértő lehet, ha a társadalom fizetett szex formájában utalja ki nekik az intimitás könyöradományát, hiszen kérdéses, mennyire jelent valódi intimitást a pénzen vásárolt alkalmi szex.
„Mivel társadalmilag kirekesztett kliensekről van szó, az embernek az lehet az első gondolata, hogy milyen jó, hogy ilyen módon a fogyatékkal élők is szexhez juthatnak. Miközben a fogyatékkal élők ugyanannak a patriarchális rendszernek az áldozatai, mint a nők: a nő a szexualitás szolgáltatójává alacsonyodik, miközben a fogyatékkal élő férfiak egyszerűen esélytelenek maradnak a szexért és szerelemért folytatott versenyben.”
Ami Dés Fanni szerint ezzel szemben fontos lenne, az például az intimszobák működtetése a fogyatékkal élők számára fenntartott bentlakásos intézményekben, ami Magyarországon elvileg kötelező, de inkább csak elvileg.
Lucie Šídová szerint a szexuális asszisztencia nem tekinthető prostitúciónak, mert „célja nem a kliens egyszeri szexuális kielégítése, hanem nevelése, hogy ő maga jobban megértse szexualitását”. A Csehországban hivatalosan működő négy szexuális asszisztens közül csak ketten vállalják a behatolással járó szexet.
Az október végén indult kurzusukon részt vevő nők közül korábban senki sem dolgozott szexmunkásként, és sok hallgatójuk megállna a masszázsnál vagy érintésterápiánál. „Az embereknek megvan a véleményük az ilyen foglalkozást végző nőkről. Néhányan felnéznek rájuk és hálásak a munkájukért. Mások azt mondják: mégis miféle nők tudnak ilyesmit csinálni? Szerintem mind igyekszünk olyan munkát végezni, amelyben örömünket leljük – ezek a nők ebben találták meg az örömüket.”
