L.L. Junior közös gyermekük anyját hibáztatja a tragédiáért

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 3.

Lélek

Az énekes ezért nagyobbik fiának felügyeletét meg akarja vonni egykori párjától.

Elhelyezési per lehet a nemrég történt tragédia vége, amely során halálra gázolta egy szabályosan közlekedő autó L.L. Junior 3 éves kisfiát. A gyermek az anyjával volt, amikor az kirántotta magát a nő kezéből, és egy éppen érkező kocsi elé rohant.

A pár már nem él együtt, viszont van még egy közös gyerekük, akivel kapcsolatban közös felügyeletben állapodtak meg a felek, azonban a baleset óta az énekes magához akarja venni a gyermeket, az anyának pedig csak láthatást biztosítana – írja a Bors.

"Ugyan mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, nehezen elképzelhető ügyfelem számára az a helyzet, hogy a gondoskodása és felügyelete alatt álló gyerek kirohanjon az útra" – nyilatkozta a lapnak Mester Csaba a zenész ügyvédje.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.