Lélek

„A homoszexualitás a fiúkat nagyon érdekli” – Szél Dávid pszichológus

Március 23-án kerül a mozikba A szépség és a szörnyeteg új, élő szereplős változata, amely már a bemutatása előtt több országban – így például Malajziában és Oroszországban – kiverte a biztosítékot, a Disney filmjének egyik szereplője ugyanis nyíltan meleg. Az Apapara blog szerzőjét arról kérdeztük, mikor és hogyan érdemes beszélni a gyerekeknek a homoszexualitásról.

„Nem lehet lebeszélni őket”

Decemberben olyan szakrendelés nyílt Zuglóban, ahová drogproblémákkal küzdő kamaszok mehetnek. Az önkormányzat támogatja a kezdeményezést, nagyobb helyiséget is biztosítana, de a környéken lakók annak ellenére elutasítóak, hogy a szolgáltatást biztosító alapítvány több mint tíz éve tevékenykedik a kerületben.

Fő az önbizalom

Van egy pici helyiség Zuglóban, ahol a hajvágás, körömlakkozás, arcmasszázs és smink mellé motivációs tréning, állásinterjún hordható elegáns blúz és egy nagy adag önbizalom is jár.

Együttműködés a természettel

Immár nálunk is megjelentek az „alternatív” és „bio” temetkezési formák: hamvaink akár az űrbe vagy plüssmackóba is kerülhetnek, de növényként is tovább élhetünk egy erdőben.

„Valami zsigerire láthatunk rá”

Hogyan hat a nők ellen irányuló gondolatokra a közösségi média? Legyinthetünk-e ma már Nietzsche kirohanásaira? Ki és miért fél a nőktől? Az angol professzort telefonon kérdeztük.
  • Greff András
  • 2017. február 15.

Társas lány

Régóta foglalkoztat a nők barátsága, hiszen már a barátság szó kimondásakor is férfiakra gondolunk, híres barátságok jutnak az eszünkbe, Goethe és Schiller, Hacsek és Sajó. Ezek mind magasztosak, példaértékűek, kiállják az idő próbáját.

„Az üdvösség szempontjából csekély jelentőségű” - Mártonffy Marcell teológus

Mindenszentek előtt egy héttel hozta nyilvánosságra a Vatikán a Hogy feltámadjunk Krisztussal kezdetű dokumentumot. Ebben – a sorok között – a „szórásos” temetés és a hamvak otthoni elhelyezése ellen emelt szót. Az üdvösségnek mindehhez még sincs sok köze; a Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa által jegyzett szöveg viszont a Szentszéken belüli erővonalakról is árulkodik – állítja interjúalanyunk.

„Úgy hívjuk, stricitanszék” - Julie Bindel aktivista

Egy olyan nemzetközi bűnöző után nyomozott a Szeged melletti Balástyán, akiről hosszú éveken át minden vád lepergett. Mr. Teflon – ahogy a hatóságok nevezték Daviest – májusban ugyan rács mögé került nagy összegű csalás miatt, de Bindel szerint a történet ezzel nem ért véget. Aktuális küldetése mellett jogvédő tevékenységéről és egy leszbikus átnevelőterápia tapasztalatairól is kérdeztük.
  • Orosz Ildikó
  • 2016. október 5.