"Minden verseny hullámvasút" (Zsivoczky Attila tízpróbázó)

  • Simon Andrea
  • 2006. szeptember 28.

Lélek

Szüleitől, Komka Magdolna többszörös magyar magasugróbajnoktól és Zsivótzky Gyula kalapácsvető olimpiai bajnoktól csak egy tanácsot kapott: ha sportolni akar, nem érdemes félgőzzel. Tavaly Helsinkiben felnőtt világbajnoki bronzérmet, nyáron Göteborgban Eb-ezüstöt szerzett.
Szüleitől, Komka Magdolna többszörös magyar magasugróbajnoktól és Zsivótzky Gyula kalapácsvető olimpiai bajnoktól csak egy tanácsot kapott: ha sportolni akar, nem érdemes félgőzzel. Tavaly Helsinkiben felnőtt világbajnoki bronzérmet, nyáron Göteborgban Eb-ezüstöt szerzett.

Magyar Narancs: Ugyanazt a sportágat választottad, amelyben a szüleid igen magasra jutottak.

Zsivoczky Attila: Ha az embernek egy közeli hozzátartozója nagy dolgokat hajt végre, van egy érzelmi oldala, és van egy másik, amikor mindez tudatosul. Az érzelmi részében nem voltam benne, mert a szüleim már befejezték a sportot, amikor megszülettem. Akkor eszméltem, amikor először mondták, hogy édesapám olimpiai bajnok. Láttam régi filmeken, olvasgattam régi újságcikkeket, könyvet arról, hogy is volt ez pontosan. De csak 25 éves korom óta tudom, mit is jelent ez. ' a legeredményesebb magyar atléta, érzem, micsoda rang, de sosem úgy nézek rá. Az apukám, és kész. Nyomasztani sem tudott, mert olyan messze van időben is, ráadásul két teljesen különböző számot csinálunk. Lehet összehasonlítani, de felesleges. Próbáltam a kalapácsvetést is, de nem ment. Rettenetes technikai szám, nagyon kevés ember érzi igazán. A magasugráshoz több tehetségem volt.

MN: Az apa-fiú, edző-tanítvány szerepek sem keveredtek soha?

ZSA: Nem lehet különválasztani, ezért sokkal könnyebb vele vitatkozni, mint bármelyik edzőmmel. De megtanultam nem visszaszólni, hanem inkább elmondani, miért gondolom máshogy. Nagyon nehéz őt meggyőzni, viszont ha sikerül, elfogad bármit. Sok munkámba kerül, hogy elfogadja, néha nem is sikerül, de szerintem ez minden családban így van. Csak nem a sportról vitatkoznak, hanem hogy hova kerüljön az ülőgarnitúra. Anyukám megengedőbb, ő a legnagyobb szurkolóm, minden versenyemen ott van, ha rajta múlna, már rég többszörös olimpiai bajnok lennék.

MN: Miért nem maradtál magasugró?

ZSA: 19 éves koromig az voltam. Nagyon jól ment, 9 évesen kezdtem, 16 évesen 221 cm-rel nyertem egy versenyt - addig a világon ennyi idősen még senki sem ugrotta meg ezt. De jól ment a többi szám is, csak nem annyira. Aztán 18 évesen volt egy rosszabb évem magasugrásban, a többi meg hozzáfejlődött. 1996-ban, a sydney-i ifjúsági vb előtt el kellett dönteni, melyik számban van nagyobb esélyem. Egyértelműnek tűnt, hogy tízpróbában. Így kezdtem el specifikusan arra készülni, és meg is nyertem.

MN: Van hierarchia sportágon belül? A 100-as futók például előrébb vannak?

ZSA: Hát, ők azt hiszik. A pályán is látszik ez a "ki, ha én nem" hozzáállás. De az atlétika nagy múltú sportág, 110 éve nemigen változtattak a szabályokon. Nagyfokú tökéletesítés zajlik minden területen, az edzésmunkában, technikában, nagyon nehéz újat kitalálni, és ez minden számban olyan szintet állít a versenyzők elé, amit nehéz elérni. A hatalmas múltból adódóan hihetetlen mennyiségű tapasztalat, tudás halmozódott föl. A nemzetközi szövetségnek több tagállama van, mint az ENSZ-nek. Mindig lesznek utolérhetetlen alakok, Szergej Bubka vagy Carl Lewis, akikre évszázadokon át fognak emlékezni. De mindenki oda tart, ahol ők vannak.

MN: A tökéletesítés alatt a doppingról is beszélünk?

ZSA: Ingoványos terület. Az tisztán látszik, hogy vannak olyan országok, ahol nálunk többet tudnak. És ez nem feltétlenül a nem megengedett szereket jelenti, de hogy van valami, az biztos.

MN: Te mikor kezdesz gyanakodni?

ZSA: Az mindig árulkodó, ha van egy nagy ugrás a fejlődésben. Akik 30-32 éves korukig középszinten voltak, majd futnak egy világcsúcsot. Ott már azért elgondolkozol, hogy vajon milyen új edzésmódszert vagy magaslati edzőtábort próbálhatott ki, amit az addigi tízéves pályafutása során még nem.

MN: Tudom, hogy magas szinten minden sportág melós, de a tízpróba különösen annak tűnik.

ZSA: Egy százas sprinternek vagy egy tízezres futónak ugyanannyit kell edzenie, mint egy tízpróbázónak, csak másféleképpen. A tízpróba felkészülése talán idegőrlőbb, sokkal több a technikai szám, több különböző dologra kell odafigyelni.

MN: Az agyadat hogy állítod át egy versenyen egyik számról a másikra?

ZSA: Rutinból. Most tartok huszonnégy 8000 pont fölötti tízpróbánál, és ott, hogy már apró jelekből érzem, mikor mitől jobb, miért és hogyan. De edzéseken is így készülünk: általában egy ugró-, egy futó- és egy dobószámot gyakorlunk. Az átállásra annyi időnk van, míg a távolugrógödörtől elsétálunk a súlylökőkörig. Minden mozgás benne van az agyunkban, mindegyik tök különböző dolog. Mintha főznék, aztán vezetnék.

MN: Milyen taktikailag és lelkileg a kétnapos verseny?

ZSA: Minden verseny hullámvasút. Legalábbis nekem még nem volt olyan, hogy ne a menny és a pokol közt ingáznék folyamatosan. A lényeg, hogy a tizedik szám után a mennyekben légy. Ehhez nem lehet hozzászokni. Minden versenyhez úgy állok oda: "Nyugi, nincs semmi baj, ha egy szám rosszabbul sikerül, vagy ha két szám után a 19. vagyok, semmi sincs veszve, a pontkülönbségeket kell nézni." De azért mindig megdöbbent, milyen hátul vagyok, és mindig fölteszem magamnak a kérdést: hogyan lesz ebből dobogó? Csak az elvégzett edzésmunkában bízhatok, mert a versenyen csak abból lehet kihozni a legjobbat.

MN: Hogyan fest mindez a gyakorlatban?

ZSA: Általában 10 órakor kezdődik a verseny, négy órával előtte kelünk, hogy a szervezetünk is fölébredjen. Reggelizünk, kibuszozunk a helyszínre. 100 méteres síkfutással kezdünk. Meghatározó, hogy milyen a futósebességed, mivel az még további hat másik számra is kihat.

MN: Mi történik, amíg a rajtra vársz?

ZSA: Fontos, hogy belehergeljem magam. Nem tudok nyugodt lenni, ha mégis, akkor fél másodperccel rosszabbat futok. Pár pofon, ami segít fölnyomni az adrenalint, és mindjárt jobban teljesítek, és csak arra koncentrálok, hogy széttépjem a rekortánt. Más próbál megnyugodni és a technikai részletekre koncentrálni. Milyen a törzshelyzeted, hogy áll a rajttámla, futásnál mikor egyenesedsz föl, hol kezded a távközi futást. Ezek mind nagyon fontosak, sok múlik rajtuk. Én meg az vagyok, aki azt mondja, úgyis annyit gyakoroltam már edzésen, és ha nincs bennem, akkor megette a fene. Inkább megpróbálom dühből megoldani. Aztán megkapjuk a ruháinkat, átvesszük a cipőinket, és áthúzzuk a zsákunkat a távolugrógödörhöz. Ott elkezdjük kimérni a nekifutást. Nekem a távol a kakukktojás, általában nagyon rosszul megy. Technikai szám, nem éreztem még rá. Itt minimum 100 pontot kapok a többiektől. Pedig olyan sebességgel, ami nekem van, 7,60-at kellene ugranom. Ehhez képest én 7 métert tudok. Ha önmagamhoz képest mégis jól sikerül, megnyugszom, és minden megy magától. Ha viszont nem sikerül, akkor az motivál, hogy be kell hoznom a többieket, nagyon keménynek kell lennem.

MN: Két szám közt nem esztek?

ZSA: Általában a súlylökés után van egy 3-4 órás ebédszünet, az idei, göteborgi Eb-n előtte volt. Van egy pihenőszoba, ott kapunk kaját, én sok szénhidrátot fogyasztok ilyenkor. Meg olvasok, hogy minél jobban ki tudjak kapcsolni. Mert ha azon gondolkozol, melyik szám hogyan sikerült, a második nap végére nagyon elfáradsz, és véged van. Én csak a könyvre figyelek, aztán amikor szólítanak, leteszem, és megyek a versenyre. De ezt megtanulni egy folyamat volt. Szabó Dezsőtől tanultam. Igaz, ő két kísérlet között is olvasott: fedett pályán láttam, hogy elővette a könyvet, leült a rúdugró szivacsra, míg a többiek a távolt ugrották. Fölszedegeted ezeket a dolgokat, és magadra szabod.

MN: Mit olvasol?

ZSA: Mindenképpen valami "kacagságosat". Helsinkiben a Galaxis útikalauzt olvastam, ott röhögcséltem egy sarokban, a többiek nem tudták, mi bajom.

MN: "Átnevetgéled" magad a kedvenc számodhoz...

ZSA: A magasugrás a következő. Bemelegítek, majd nekem nagyon hosszú pihenő jön, mert mondjuk 185 centin indul a verseny, és én általában 2 méteren kapcsolódom be. Bemelegítek, leülök, fölveszem az edzőcipőm, és amikor 195 cm-hez ér a magasság, elkezdek újból melegíteni, úgy szállok be. És megyek, ameddig megyek. Komoly eksztázisba tudok kerülni, volt, hogy utólag mondták meg, hányadikra ugrottam meg egy magasságot.

MN: Jó esetben sokáig versenyben vagy, viszont kevesebbet pihenhetsz a 400-ra.

ZSA: A 400 méterem amúgy is nagyon hullámzó, több mint egy másodperces szórásban futok, ami 60-70 pontot jelent. A taktika általában úgy néz ki, hogy el kell kezdeni rendesen futni, és nagyon fontos, hogy a fölső kanyart, 200-tól 300 méterig rendesen megfusd, mert ott szokott bevillanni az agyadba, hogy hopp, hogy is fogok beérni a célba? Ha nem futod meg rendesen, nagyon be tudsz lassulni a végére. Így is, úgy is meghalsz. Van, hogy rendesen megfutom, és marad energiám a végére, van, hogy nem marad bennem semmi az utolsó százra. Szóval az első háromszáz mindig ugyanannyi szokott lenni, az utolsó 100-on pedig van egy másodpercnyi különbség. Nem tudom, mitől függ. Talán a fáradtságtól. Általában este nyolc körül rendezik, ezzel ér véget az első nap. Utána masszázs, s mire ágyba kerülünk, éjjel egy óra van. Másnap hajnalban kelünk. Alig alszom valamit, számolom a pontokat.

MN: Hogyan tudsz egyáltalán kimenni a pályára?

ZSA: Senkinek sem kívánom, az a legrosszabb az egészben... Gátfutással kezdünk, régen nagyon rossz számom volt, mivel kiskoromban magasugró voltam, mindig át akartam ugrani a gátakat, s ezt nehezen lehetett kiölni belőlem. Az igazán jó gátfutó ugyanis a gát előtt még gyorsít, és nem törik meg a lendülete. Beletelt vagy tíz évbe, mire megéreztem. Gáton általában nincs nagy meglepetés, hacsak el nem esik valaki. Utána jön a diszkoszvetés, ami olyan, mint a súly-lökés, itt is a technikára kell figyelni. Fiatalabb koromban sokszor előfordult, hogy egyszerűen elsiettem, túl hamar akartam erőt adni a diszkoszba, és a hálóba ment. Minden technikának van egy meghatározó ritmusa, és ha az ember érzi, már úgy tűnik, ez a világ legegyszerűbb dolga. Diszkosz után a rúdugrás jön. Nagyon sok pontot lehet szerezni, 10 cm harmincat ér. Ez is olyan, mint a diszkosz: ha jól megy, nem érted, miért nem így csinálod mindennap. Ha viszont nem érzed a ritmusát, akkor csak evickélsz, hogy valahogy átjuss a léc fölött.

MN: Ilyenkor azért már van értelme számolgatni?

ZSA: A gerelyhajítás következik, és a nagy számolások: ha ennyit dob, de én ennyit, akkor mennyi lesz még az 1500 méteres futás előtt - két számot már elég jól meg lehet tippelni. A gerelyhajításnál nagyon sokat lehet javítani, nagyon el lehet kapni egy-egy dobást, de nagyon el is lehet rontani. 2-3 méteres differenciák is lehetnek nagyon pici hiba miatt. Akinek nem úgy sikerül, az szedheti a lábát 1500-on.

MN: Tudja még valaki ilyenkor "szedni a lábát"?

ZSA: Az 1500 méter a "nagy halál". Ez három és háromnegyed kör. Az első többnyire kellemes, lazán futsz, semmi gond. Fontos, hogy a második körben ne lassulj be. Én megpróbálok 1 perces 12 másodperces első körrel kezdeni, amire 2.25-nek kellene lennie a 800 m-nek, tehát egy 1.13-as második kör kéne, csak egy másodperc különbség, és mégis. Ettől automatikusan visszafogod magad. Ha ezen túl tudsz lépni, ugyanúgy megfutod a második kört is, de még 300 méter kell ahhoz, hogy egy kör legyen hátra. Az utolsó kört már szívből megcsinálod. Ha azon a 300 méteren tudod tartani a ritmust, amit addig futottál, nincs gond.

MN: És úgy érsz be, hogy azt érzed, egy métert sem tudnál már tenni?

ZSA: Az a jó, amikor a cél előtt egy méterrel savasodsz be, amikor tudod, hogy azt már megcsinálod. Akkor mindent kiadtál magadból.

MN: Érzed, hol vannak a határaid?

ZSA: Akkor abbahagynám. Hét különböző technika van, mindet külön kell megtanulni. Ezért is lehet a fiatalkori jó eredményt, egyéni csúcsot sokáig tartani, mert ha fizikálisan már nem vagy olyan jó, a technikát annyira megtanultad, hogy ezek kiegyenlítik egymást. Seberle 26 évesen csinálta a világcsúcsot, de utána még négy évig folyamatosan azon a színvonalon tudott maradni. Vagy Dan O'Brien 23 évesen csinált világcsúcsot és 30 évesen nyert olimpiát. A világcsúcs (9026 pont) nagyon messzinek tűnik, nekem 8554 pont az egyéni csúcsom. Ha a számonkénti egyéni csúcsaimat összeadjuk, 8900 körüli pontra jön ki. Azt mondom, hogy egy nagyon jó fölkészüléssel és egy nagyon jó versenyzéssel 8800 körüli eredményt el tudok érni. Azon vagyok, hogy ez az olimpián sikerüljön. Ha Pekingben úgy el tudom kapni a fonalat, mint az országos csúcsnál, akkor sikerülhet.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.