48 órás dicsőítés, biliárd, drogprevenció, Biblia-olvasás, jégpálya, keresztény rap-pop-rock - mindez egy helyen, három napon keresztül, s hozzá a hivatalos programfüzet által is tolmácsolt örök remény: lehet, hogy megnyílik az ég Budapest és Magyarország, sőt a Kárpát-medence felett?Régóta tudjuk, hogy a Stadionkert a jó értelemben vett szinkretizmus egyik ún. fészke: néhány hete a Sport Sziget, most pedig a Misszió Expóval összekötött Ez az a nap! fantázianevű interkonfesszionális programsorozat és vásár. Hogy ennél jelentősebb végletek is találkozhatnak (akár párhuzamosok a végtelen sötétben), azt bizonyítja az egyik rendezvénycsarnok oldalán olvasható programelőzetes: a hangulatos kis odúban, nyilván a radikális mellérendelés jegyében, előbb a Jehova Tanúi Kongresszus, majd pár hétre rá a Budapest Parádé Bónusz Party hozhatja eksztázisba egy-egy sajátos szubkultúra boldog bentlakóit.
Terülj, terülj
A rendezvény felé közeledve máris örömmel konstatálhatjuk, hogy a Misszió Expót domináló (hagyjuk meg: vannak itt azért az ún. tört. egyházaktól is bőven) neoprotestáns-karizmatikus kis egyházak korántsem fenekednek a jó értelemben vett kommercialitás ellen - a kínálat a kerítésen kívül rekedt tradicionális búcsús portékától (ömlesztett csokiparány, törökméz, porrá tört nápolyi, banánzselével töltött csokoládéív, vödörbe áztatott üccsi) a bent jelentős területet elfoglaló lacikonyha-pizza-gofri-lángos-gyros termékcsoportig terjed. Az egy bűnös lélekre számítva is jelentős mennyiségű betevő falat velősen elvonja figyelmünket, így elsuhan melletünk a drogprevenciós sátor. Pedig nézhetnénk nyálcsorgatva egy 33 perces filmet Amszterdamról, majd jöhetne az egész napos drogközpontú családi rajzolás (további javaslatunk: témába vágó origami gyerekeknek, tárgy: paketthajtogatás), no és a drogtotó - az egyetlen szerencsejáték, ahol mindennap lehet telitalálatod. Egyébiránt, ha hiányosak volnának ismereteink az ún. drogok tekintetében, úgy a szomszédos "Mit mond a Lélek?" fantázianevű helyszín előadóitól sok mindent megtudhatunk: a szombat kora délutáni eladótól például még azt is, hogy van olyan anyag is, nevezett kokain, melytől folyton csak nevet az ember, pedig sírnia kéne, ami ugye több szempontból sem igaz, például a magyar ember csak addig bír az ilyesminek örülni, míg meg nem tudja, menynyibe is került, amit az orrába tömött. Igaz, a jeles egyházi személyiség a honunkban mintegy uralkodó képmutatás illusztrációjaként érzékletes leírást nyújt arról is, miként úszott a drogok füstjében a Vörösmarty tér az ominózus tüntetésen, majd előző mákonyos vízióját mintegy kompenzálandó, váratlanul az egyházak pénzéhségét kezdi ostorozni, ami ebben a kontextusban legalábbis méltánylandó.
Igés, tárgyas
Az Olimpiai Csarnokba fordulván tekintetünket rögtön a nyíllal is kiegészített "Ingyenes terhességi teszt" felirat ragadja meg, de gyorsan kiderül, hogy mindez csak a véletlen műve - a bejárat közelébe éppen az abortusz ellenzői fészkelték be magukat, némiképpen a hátsóbb traktusokba szorítván az igés bögrék, tányérok és a Jesus is my Savior feliratú pólók forgalmazóit. A rendezvény ebben a formájában teljességgel rendben is volna: amennyiben kiiktatjuk elménkből az evangélium némely epizódjának hangsúlyozottan téves (uszító és demagóg, majdhogynem bolsevista) interpretációit, azt kell mondanunk, hogy helytelen volna korbáccsal kergetni a hasznos kufárokat, meg egyébként is: ez nem "a" templom, hanem csak egy lerohadt sportcsarnok. Amúgy az expó a maga közvetlen, ítéletnap előtti búcsúhangulatával kifejezetten megejtő, a minipavilonokat sorba járva kitűnik, hányféle keresztény működik (él, dolgozik, térít, forgalmaz) hazánkban, a karizmatikus kis egyházak organikus burjánzásánál pedig csak az az üdítőbb látvány, ahogy magától értetődően használják korunk marketingeszközeit - még ha nem is a legfrissebbeket, elvégre egy kis ódivatúság ebben a körben kötelezően ajánlott. Míg a szemünk láttára konkretizálódó, amúgy absztrakt piacon a Kereslet és Kínálat mosolyogva találkozik egymással, brosúrákat forgatva, mi az árut (mely a marxi leírásban sem nélkülöz némi fétisjelleget) követve kifelé osonunk a Szoborkertbe, ahol egy istentelen kor eleven emlékeinek árnyékában próbál menedéket találni a fiatal keresztény nemzedék.
Lép a fiú felé
A nagyszínpadon barokk egyházzene (részletek Händel Messiásából), a Gyermekvárosban erősen keresztény beütésű kindertechnó lelkes, hőségtűrő (és nyilván, bár ki nem próbáltan, fagytűrő) ifjú közönség csápolása mellett, oldalt dicsőítő szeminárium (közreműködik "David Boyd dicsőítésvezető mint a Vőlegény barátja"), s máris ott vagyunk a bronzkori monolitok árnyékában, melyeket csodálattal és borzalommal elegy rettegéssel figyel a mélyen hívő utókor. Itt hagyták ezeket - fintorog egy családfő, miközben a gyermekek elhűlt tekintetüket a szocreál remekművekre meresztik: tény és való, az egyiken éppen marakodó ávósokot látunk, a másikon munkás, paraszt és értelmiségi snóblizik tízfilléres alapon, a harmadikon tenyeres-talpas szővőnők mérik össze, kinek mekkora ütötte eddig a markát. Miközben iszonyodva tapasztaljuk, hogy mennyire nyomasztó bír lenni egy háromszoros életnagyságú női fenék, észrevétlen a Nemzeti Körcsarnok elé sodródunk, ahol szakadatlan, 48 órán át nonstop zajlik az Úr dicsőítése. Magától értetődően itt a legnagyobb a forgalom, elvégre nemzetközi dicsőítők, a programfüzet szerint Graham Kendrick, Noel Richards és Sue Rinaldi gondoskodnak az eksztatikus hangulatról - akkora sztárok lehetnek ők e szakmában, mint Cliff Richard és Little Richard egy másikban - de hát mit is beszélek, elvégre az utóbbiak szintúgy megtért karizmatikus kollégák (ellentétben mondjuk a pedofil gyilkos Jerry Lee Lewisszal és a bűneiért szánalmas halállal lakoló Királlyal). Az agresszív porral súlyosbított száraz forróság lassan elűz a helyszínről, de a boldog (nem is oly) kevesek lelkesen kitartanak, lelkükben a nap üzenetével: Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!
Barotányi Zoltán
