Az ELTE etológia tanszékén kutyák és farkasok viselkedését, tanulási képességét kutatja, kétszeres "farkasanya". Emellett tanulmányozta Aibo, a roboteb hatását az igazi kutyákra.
Kubinyi Enikő: Csányi Vilmos és Miklósi Ádám vezette kutatócsoportunk két és fél éve vizsgálja szocializált farkasok bevonásával a kutya és a farkas viselkedését, emberrel való kapcsolatát, és azt, hogy milyen változások történtek a kutya háziasítása során. A kutya a legősibb háziállatunk, legalább tizennégy-, más kutatások szerint százezer éve a társunk. Keveset tudunk arról, hogyan alkalmazkodott az emberi környezethez. Kézenfekvőnek látszik, hogy a farkassal összehasonlítva vizsgáljuk, a két faj azonban egészen más környezetben él: a kutya természetes közege a család, a farkasé az erdő. Szükségünk volt olyan farkasokra, akik a kutyához hasonlóan nevelkedtek. A szelídítést megnehezítette, hogy a farkasnál a kutyával ellentétes irányú szelekció ment végbe, aminek eredményeképp kerüli az embert. Az embertől való ősi félelem legyőzésére, maximális bizalom kiépítésére volt szükség, amihez korán és intenzíven kellett szocializálnunk őket. Fontos volt a szétválasztásuk: egy farkas egy pótszülőhöz került, máskülönben falkaállatként inkább a fajtársaikhoz kötődtek volna, mint hozzánk. Öt- napos koruktól neveltük őket, kezdve onnan, hogy cumisüvegből szoptattuk, s az anyai nyalogatást helyettesítendő meleg, nedves szivaccsal ingereltük a megfelelő testtájaikat, amíg nem tudtak egyedül ürítkezni. Kezdetben "kenguruzsebben" hordtuk őket a hasunkon, és éjszaka is velük aludtunk, persze a földön, mert az ágyát azért senki nem akarta feláldozni. Két év alatt tizenhárom farkast neveltünk fel, ők ma egy egyedülálló munkamódszerű és volumenű etológiai kutatás főszereplői.
MN: Milyen eredménnyel?
KE: Farkasaink végre teljes mértékben összevethetők a kutyákkal, hiszen családi környezetben nőttek fel, így az eltérések feltehetően a kutya domesztikációjának számlájára írhatók, nem egyedfejlődési különbségekre vezethetők vissza. Az eredmények nagy részét még nem értékeltük ki, de bátran mondható, hogy már a részeredmények publikálásával is hazánk a világ élvonalbeli farkaskutató országává vált. (Lásd: www.current-biology.com, 2003. április 29. - O. I.). Tesztjeink alapján a farkasok a kutyáknál kevésbé fogékonyak az emberi kommunikáció bizonyos jelzéseire, például a mutatás gesztusára. Egy másik vizsgálatból kiderült, hogy ennek lehetséges magyarázata, hogy a farkas nem néz az ember szemébe, ellentétben a kutyával. A kutyák problémahelyzetben már egész kicsi korban hamar felveszik a szemkontaktust a gazdával, és egyébként is hosszan és szívesen nézik az emberi arcot. Ez a viselkedés sok más folyamat alapját jelentheti. Egyébként úgy tűnik, minden igyekezet ellenére a farkasok kevésbé kötődnek a nevelőjüköz, nem tekintik őket biztonságos bázisnak, akihez veszély esetén menekülhetnek, kevésbé sínylik meg a tőlük való elválasztást, és jobban félnek új környezetben, idegen tárgyaktól.
MN: Lesz-e a farkasból az odaadó szelídítés eredményeként kutya?
KE: Nem. Viszont elképesztően sok mindent értünk el. Jó néhány farkasunk lépett már fel tévéstúdiókban, ahol teljesen elfogadható módon viselkedtek pórázon, a gazdi mellett üldögélve. Négy hónapos korukig rendszeresen mozogtak a városban, és kicsit félős kutyaként általában jól el tudtuk adni őket. Nem sokan vették észre, milyen türelemmel vártuk meg azt a pillanatot, amikor egyáltalán el lehetett velük indulni. Nagyon fontos, hogy a nevelés során soha nem büntettük meg az állatokat, csak dicséretet és pozitív megerősítést használtunk, különben dühbe gurultak, és odalett a jó viszony. Nem szabad elfelejteni, hogy a farkasok alapvetően vadállatok, s bár a maguk módján szeretnek minket, igazából azt csinálnak, amit akarnak. Ha a táplálék megszerzéséről van szó, akkor semmi sem számít. Számukra mégiscsak farkastörvények léteznek.
MN: Nyilván ez is közrejátszott, hogy négy hónaposan meg kellett válnotok tőlük.
KE: A kisfarkasok minisztériumi engedéllyel a saját lakásunkban, kertünkben nőttek fel, de a felnőtt-korral járó számos kényelmetlenség és előírás már nem lett volna vállalható. Fokozatos szoktatás után az állatok visszakerültek oda, ahol születtek, és ma közös falkában élnek Horkai Zoltán gödöllői vadállatfarmján. Igaz, hogy továbbra is szinte mindent meg tudunk velük tenni, amit egy kutyával: hízelegnek, ülnek-fekszenek, engedik, hogy kifésüljük a bundájukat, mi azonban pontosan tudjuk, hogy mikor, melyikükhöz és miért nem érdemes odamenni, mert úgysem fog együttműködni velünk. Hetente látogatjuk őket, és nemcsak azért, mert a vizsgálataink folytatódnak, hanem érzelmi okokból is.
MN: Egy másik érdekes kutatásban is részt vettél, melyben az egész világot, kiváltképp a japánokat őrületben tartó, Sony-fejlesztésű intelligens robot, Aibo kutya, valamint a hús-vér ebek interakcióját tanulmányoztad.
KE: Szerettük volna megtudni, hogy a kutyák elfogadják-e szociális partnernek Aibót jelenlegi alakjában. Az eredmény az lett, hogy a felnőtt kutyák egyáltalán nem dőltek be a trükknek, és a kölykök is csak rövid ideig. Viszont ha a két fél közé egy tál ennivaló került, akkor a fiatalok közül jó néhány megmorogta a riválist. Tehát nem reménytelen a helyzet, de Aibónak még sebességben és interaktivitásban is sokat kell fejlődnie.
Orosz Ildikó
