Lászlóékhoz három hónaposan került a kutyájuk, amelynek persze voltak idegesítő szokásai (kiásta a virágokat a kertből, sáros lábbal összeugrálta az embereket), de ahogy cseperedett, a család szerves részévé vált. Miután elpusztult, László temette el a kertben. „Az egész családot megrázta az elvesztése. Minden bosszantó szokása rettenetesen hiányzott” – mondja.
Magyarországon 2-2 millió kutyát, illetve macskát, több százezer díszmadarat és kisemlőst, több tízezer díszhalat és hüllőt tartottak háziállatként a Fediaf, az állateledel-gyártók európai szövetségének 2019-es kimutatása szerint. Arról nincs statisztika, hogy hány háziállat pusztul el időszakosan, de az említett számokból kiindulva az évi százezres nagyságrend reálisnak tűnik.
Ugyanolyan fájdalom
„Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rájuk” – mondja elpusztult állatairól Szilágyi István. A Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke öreg, menhelyi kutyákat és macskákat fogad örökbe. Úgy véli, jellemzően az idős emberek fogékonyak az állatokkal való kapcsolatra. Egy barátja nemrég vesztette el a 12 éves argentin dogját – elhamvasztatta, hamvait urnába helyezte. Szilágyi szerint nem egészséges, ha a gazdák antropomorfizálják, emberi tulajdonságokkal ruházzák fel az állataikat. „Az ember valahogy megmagyarázza magának az elpusztulásukat. Amikor elmegyünk az örök vadászmezőkre, ott várni fognak ránk, mondogatjuk magunknak” – teszi hozzá.
Mészáros Gabriella már tíz kutyát gyászol; mindegyiküket elhamvasztotta, az urnákat egy polcon tartja. A Magyar Állatvédők Országos Szervezetének elnöke szerint egyénfüggő, hogy kinek mennyi időre van szüksége a gyászhoz, viszont a folyamatok ugyanolyanok, mint egy ember halála esetében. „Magunkat sajnáljuk, hogy mi lesz velünk. A kutya az egyetlen, aki a valónkba lát. Előttük nem veszünk fel álarcot. Azért fáj, hogy elmennek, mert már nem látnak minket” – magyarázza Mészáros, aki a házi kedvencei kimúlása után néhány hónappal már újra örökbe fogad.
Seres Zoltánnak a kétezres évek közepén kellett utoljára kutyát elaltatnia. Addig várt, amíg a kutyája, mely sokáig orvosi segítségre szorult, „az élettel össze nem egyeztethető” állapotba került. Az Orpheus Állatvédő Egyesület elnöke szerint a házi kedvenc elvesztése majdhogynem ugyanolyan fájdalom, mintha egy ember hunyt volna el. Mint mondja, vannak, akik kert hiányában az erdőszélen temetik el az állataikat, de működnek kisállattemetők is. A 23. kerület határán, a Budapesti Kisállattemetőben koporsót készítenek, sírhelyet biztosítanak, és az eltemetett állatok keresztet is kaphatnak. Szertartást nem vállalnak, de ha a gazdának van valamilyen extra kívánsága a temetés során, akkor azt – mint mondják – meg lehet oldani. Az állati tetemek kezelését gyepmesteri telepek vállalják, továbbá több társaság is, ilyen például a debreceni székhelyű ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt., de vannak állatorvosi rendelők, ahol ott lehet hagyni az elaltatott házi kedvenceket, átveszik a begyűjtésükkel járó feladatokat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
