Robbanó modor

szerző
Rút Ernõ
publikálva
1996/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A magyar állampolgár, illetve a vele jobbára hasonló kötelességekkel felruházott és persze jogokkal is rendelkező külföldi reggel felkel, leporolja magát, beüti a könyökét a variába, beüti a feleségét a gázsütő ajtajába, beüti a gyerekeit a talajba, majd elindul sorsa felé.

A magyar állampolgár, illetve a vele jobbára hasonló kötelességekkel felruházott és persze jogokkal is rendelkező külföldi reggel felkel, leporolja magát, beüti a könyökét a variába, beüti a feleségét a gázsütő ajtajába, beüti a gyerekeit a talajba, majd elindul sorsa felé.

Mialatt a lépcsőházban zötykölődik, foghegyről szomszédoknak morog oda köszönésképpen is interpretálható töredékeket, hogy szolgál kurvaanyád kedvesegészsége, ilyesmiket. Ilyenkor még olyan a hangja, mint a Balti-tengeré Swinoujsciénél, vagy ha valaki nem ismerné isten kalapjának ezt a bokrétáját, képzeljen el két döglött heringet, amint egymásnak toccsan. Ezután kilép a kapun, és innentől kezdve statisztikailag ugyan egyelőre leképezhetetlenül, de a szabad elme által már appercipiálhatóan kibaszott nagy esélye van arra, hogy a szemközti sarokból, vagy két kuka közül, vagy egy ilyen japáni gyártmányú nagyzörgőből, ahonnan ezek előbukkanni szoktak, előbukkanjon egy alak és bombát dobjon.

A bomba az emberiség kultúrtörténetében, ki tudja, miért, méltatlanul jelentéktelen helyet foglal el, nem foglalkoznak vele kellően nemhogy a szellem- és a politika-, de még a hadtörténészek sem. (Egyébként az ichthyológusok, a balneológusok, továbbá a kőfaragók és balett-táncosok sem, de tőlük hülyeség is volna elvárni.) Ez hiba: bombák nélkül más lenne az életünk, és nem is biztos, hogy kellemesebb, sőt még az se, hogy hosszabb. Bár persze ez utóbbi valószínűbb.

A puskában, még a géppisztolyban is van valami személyre szabott, a késről nem is beszélve, míg légitámadások, tengeri ütközetek, továbbá tűzvészek esetén a mozgalmas díszlet kárpótolhatja az áldozatot az elszenvedett károkért, és felruházhatja az illetőt méltóságérzettel, amelynek gyakorlása szakértők szerint az egyetlen adekvát magatartásforma exitus esetén. Nem is beszélve arról, hogy már előbbiek kezeléséhez is szükségeltetik leheletnyi szakértelem, utóbbiak, eleve diplomások, megannyi kis Gagarin vagy Chuck Yeager, illetve a Párkákéra emlékeztető arcélű ellentenger- és fregattfőhadnagy irányításával képzelhetők csak el. A bomba azonban csak egy kis vacak, a legtöbbjük meghökkentően emlékeztet egy Cacib-CAC-kategóriás kutyaszarra; és a fantomképek majdnem egyöntetű tanúsága szerint egy olyan ember dobálja őket, aki leginkább egy csomag retekre hasonlít esőben a Bosnyákon. Egyébként vannak ellentmondások a tanúvallomásokban, egyikük szerint magas és szőke, szögletes, járása közben fémzsivaj lepi el a közvetlen környezetét, míg ismét mások afféle kis gömböcként emlékeznek rá, aki féloldalasan, vidáman pattogva halad, akár a hazafelé tartó gömbvillám. De abban a jelentéktelen és sunyi balfasz tekintetben, amit az összes forgalomba került fantomképből megismerhetett a nagyközönség, abban, úgy látszik, nem volt vita a tanúk között. Itt ilyen alakok dobálnak bombákat, ami egyfelől természetesen roppant megalázó, másfelől azonban túlélésünk záloga is lehet.

A bomba ugyanis, éppen mert kezeléséhez nincs szükség szakértelemre, sem józan megfontolásra, talán a legbiztosabb fegyvere a mindennapi totális háborúnak, amelyet vak és kiszámíthatatlan erők folytatnak autók, villamosok, magukról és küldetésükről csak látszólag megfeledkezett háztartási eszközök, továbbá eperlevesek, hivatali túlbuzgalom, hurráoptimista statisztikai jelentések, televíziós sorozatokban bekövetkező váratlan fordulatok bevetésével az ember ellen. Éppen ezért azonban az is igaz viszont, hogy bomba ellen a legkönnyebb védekezni.

Az elővigyázatosság, mint a nemi élettől kezdve a pályaválasztásig úgyszólván az élet valamennyi területén, itt is ajánlatos. Nem árt, ha napi útvonalunkat úgy tervezzük, hogy az kikerülje szórakozóhelyek, nagyobb közlekedési csomópontok, repülőterek, pályaudvarok, az államhatalom és a köréje csoportosuló politikai és gazdasági elit székházai, valamint a szerkesztőségek közelségét. Még a tájékára se menjünk könyvesboltoknak vagy antikváriumoknak, ahol esetleg nemkívánatos szerzők írásai miatt érhet minket valakinek a bosszúja, általában mellőzzük a kis, zárt terek látogatását és a tömegközlekedést. Ne vegyünk semmit automatából, és ne vegyünk ketchupot, mert itt már robban az is. Közterületen vegyük szemlére embertársainkat, és ha egyikük a szokottnál, sőt még sajátunknál is sunyibb balfaszképpel nézne vissza ránk, tegyünk könnyed oldalsasszét, mintha csak elfeledkeztünk volna valamiről, és most visszafordulnánk, majd, hacsak ezáltal újabb szokatlanul sunyi képű balfaszba nem ütközünk, távozzunk sebtiben. A többit bízzuk a keselyűkre meg a rendfenntartó erőkre, bízzunk bennük és szeressük őket, hiszen csak ők védelmezhetnek meg minket, adandó alkalommal pedig szavazzunk arra, aki a leghitelesebb arccal ígéri a közbiztonság feltámadását hamvaiból. (A felénk röppenő tárgy láttán célszerűnek tetsző reakciók, tehát az arcnak kézbe való temetése, önmagunk hasra vetése általában már késeinek szokott bizonyulni még abban az esetben is, ha a felénk röppenő tárgy később valami másnak, például madárnak vagy víziónak mutatkozik: ebben az esetben porolhatjuk magunkat szégyenkező pofával, magunkban csendben fohászkodva egy igazi bombáért. Hamarosan azonban megérkezik az is.)

Rút Ernő

szerző
Rút Ernõ
publikálva
1996/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...