Robbanó modor

  • Rút Ernõ
  • 1996. december 19.

Lélek

A magyar állampolgár, illetve a vele jobbára hasonló kötelességekkel felruházott és persze jogokkal is rendelkező külföldi reggel felkel, leporolja magát, beüti a könyökét a variába, beüti a feleségét a gázsütő ajtajába, beüti a gyerekeit a talajba, majd elindul sorsa felé.
A magyar állampolgár, illetve a vele jobbára hasonló kötelességekkel felruházott és persze jogokkal is rendelkező külföldi reggel felkel, leporolja magát, beüti a könyökét a variába, beüti a feleségét a gázsütő ajtajába, beüti a gyerekeit a talajba, majd elindul sorsa felé.

Mialatt a lépcsőházban zötykölődik, foghegyről szomszédoknak morog oda köszönésképpen is interpretálható töredékeket, hogy szolgál kurvaanyád kedvesegészsége, ilyesmiket. Ilyenkor még olyan a hangja, mint a Balti-tengeré Swinoujsciénél, vagy ha valaki nem ismerné isten kalapjának ezt a bokrétáját, képzeljen el két döglött heringet, amint egymásnak toccsan. Ezután kilép a kapun, és innentől kezdve statisztikailag ugyan egyelőre leképezhetetlenül, de a szabad elme által már appercipiálhatóan kibaszott nagy esélye van arra, hogy a szemközti sarokból, vagy két kuka közül, vagy egy ilyen japáni gyártmányú nagyzörgőből, ahonnan ezek előbukkanni szoktak, előbukkanjon egy alak és bombát dobjon.

A bomba az emberiség kultúrtörténetében, ki tudja, miért, méltatlanul jelentéktelen helyet foglal el, nem foglalkoznak vele kellően nemhogy a szellem- és a politika-, de még a hadtörténészek sem. (Egyébként az ichthyológusok, a balneológusok, továbbá a kőfaragók és balett-táncosok sem, de tőlük hülyeség is volna elvárni.) Ez hiba: bombák nélkül más lenne az életünk, és nem is biztos, hogy kellemesebb, sőt még az se, hogy hosszabb. Bár persze ez utóbbi valószínűbb.

A puskában, még a géppisztolyban is van valami személyre szabott, a késről nem is beszélve, míg légitámadások, tengeri ütközetek, továbbá tűzvészek esetén a mozgalmas díszlet kárpótolhatja az áldozatot az elszenvedett károkért, és felruházhatja az illetőt méltóságérzettel, amelynek gyakorlása szakértők szerint az egyetlen adekvát magatartásforma exitus esetén. Nem is beszélve arról, hogy már előbbiek kezeléséhez is szükségeltetik leheletnyi szakértelem, utóbbiak, eleve diplomások, megannyi kis Gagarin vagy Chuck Yeager, illetve a Párkákéra emlékeztető arcélű ellentenger- és fregattfőhadnagy irányításával képzelhetők csak el. A bomba azonban csak egy kis vacak, a legtöbbjük meghökkentően emlékeztet egy Cacib-CAC-kategóriás kutyaszarra; és a fantomképek majdnem egyöntetű tanúsága szerint egy olyan ember dobálja őket, aki leginkább egy csomag retekre hasonlít esőben a Bosnyákon. Egyébként vannak ellentmondások a tanúvallomásokban, egyikük szerint magas és szőke, szögletes, járása közben fémzsivaj lepi el a közvetlen környezetét, míg ismét mások afféle kis gömböcként emlékeznek rá, aki féloldalasan, vidáman pattogva halad, akár a hazafelé tartó gömbvillám. De abban a jelentéktelen és sunyi balfasz tekintetben, amit az összes forgalomba került fantomképből megismerhetett a nagyközönség, abban, úgy látszik, nem volt vita a tanúk között. Itt ilyen alakok dobálnak bombákat, ami egyfelől természetesen roppant megalázó, másfelől azonban túlélésünk záloga is lehet.

A bomba ugyanis, éppen mert kezeléséhez nincs szükség szakértelemre, sem józan megfontolásra, talán a legbiztosabb fegyvere a mindennapi totális háborúnak, amelyet vak és kiszámíthatatlan erők folytatnak autók, villamosok, magukról és küldetésükről csak látszólag megfeledkezett háztartási eszközök, továbbá eperlevesek, hivatali túlbuzgalom, hurráoptimista statisztikai jelentések, televíziós sorozatokban bekövetkező váratlan fordulatok bevetésével az ember ellen. Éppen ezért azonban az is igaz viszont, hogy bomba ellen a legkönnyebb védekezni.

Az elővigyázatosság, mint a nemi élettől kezdve a pályaválasztásig úgyszólván az élet valamennyi területén, itt is ajánlatos. Nem árt, ha napi útvonalunkat úgy tervezzük, hogy az kikerülje szórakozóhelyek, nagyobb közlekedési csomópontok, repülőterek, pályaudvarok, az államhatalom és a köréje csoportosuló politikai és gazdasági elit székházai, valamint a szerkesztőségek közelségét. Még a tájékára se menjünk könyvesboltoknak vagy antikváriumoknak, ahol esetleg nemkívánatos szerzők írásai miatt érhet minket valakinek a bosszúja, általában mellőzzük a kis, zárt terek látogatását és a tömegközlekedést. Ne vegyünk semmit automatából, és ne vegyünk ketchupot, mert itt már robban az is. Közterületen vegyük szemlére embertársainkat, és ha egyikük a szokottnál, sőt még sajátunknál is sunyibb balfaszképpel nézne vissza ránk, tegyünk könnyed oldalsasszét, mintha csak elfeledkeztünk volna valamiről, és most visszafordulnánk, majd, hacsak ezáltal újabb szokatlanul sunyi képű balfaszba nem ütközünk, távozzunk sebtiben. A többit bízzuk a keselyűkre meg a rendfenntartó erőkre, bízzunk bennük és szeressük őket, hiszen csak ők védelmezhetnek meg minket, adandó alkalommal pedig szavazzunk arra, aki a leghitelesebb arccal ígéri a közbiztonság feltámadását hamvaiból. (A felénk röppenő tárgy láttán célszerűnek tetsző reakciók, tehát az arcnak kézbe való temetése, önmagunk hasra vetése általában már késeinek szokott bizonyulni még abban az esetben is, ha a felénk röppenő tárgy később valami másnak, például madárnak vagy víziónak mutatkozik: ebben az esetben porolhatjuk magunkat szégyenkező pofával, magunkban csendben fohászkodva egy igazi bombáért. Hamarosan azonban megérkezik az is.)

Rút Ernő

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.