A hûtlenség gyakoriságán és megítélésén kívül jelentõs különbség mutatkozik a nemek között a házasságtörést kiváltó tényezõkben. A férfiak házasságon kívüli kapcsolatai általában fiatalabb nõkre irányulnak, akikkel futó kalandokba bocsátkoznak; a félrelépés oka saját bevallásuk szerint többnyire a szexuális változatosság iránti igény. Ezzel szemben a nõk házasságon kívüli kapcsolatai sokkal inkább magukban rejtik egy hosszú távú kapcsolat lehetõségét, és gyakrabban végzõdnek válással. A nõk ritkábban mennek bele alkalmi kalandokba pusztán a szexuális érdeklõdéstõl vezérelve. Legtöbbjük úgy nyilatkozik, hogy érzelmi elhanyagoltság, férjük figyelmének, törõdésének a hiánya miatt kereskedtek más felé.
Kilökni a golyót
"Több év együttélés után, huszonkilenc évesen házasodtam össze a volt férjemmel. Kicsit sajnáltam, hogy ezután majd biztos átnéznek rajtam a férfiak. Ehhez képest egyik pillanatról a másikra elképesztõ mértékben megnõtt az ázsióm a nõs férfiak körében. Akkoriban angolt tanítottam. Volt olyan ötvenes, kétgyerekes, vezetõ beosztású tanítványom, akihez már két éve jártam, és soha nem akart semmit. Az esküvõ utáni héten bepróbálkozott. Sorra jöttek a burkolt és nyílt üzenetek, hogy férjes asszony és nõs férfi a legideálisabb páros. Engem ezek a cinikus játékok soha nem érdekeltek, boldog voltam - mondja A., 37 éves oktatásszervezõ. - Aztán néhány év alatt lassan szétestünk a férjemmel. Agyondolgoztuk magunkat, elhamarkodottan belevágtunk egy építkezésbe, folyamatos anyagi gondjaink voltak. Szerettem volna gyereket, de mindig csak halogattuk. Egy vidéki városban, egy konferencián találkoztam egy férfival, akivel nagyon megtaláltuk a hangot. Neki is volt egy állandó kapcsolata, õ is válságban volt. Hónapig tartó telefonálgatás, alkalmi találkozók következtek, vidéki munkák ürügyén. Borzasztó rosszul viseltem, de fél éven keresztül nem mertem meghozni a döntést. Akkor váltam el, amikor már biztosan tudtam, hogy új életet akarok kezdeni. Nem házasodtunk össze a párommal, a kislányunk hároméves."
"A közvélekedés szerint a férfiak hajlamosabbak a külsõ kapcsolatok kialakítására - mondja dr. Takáts Judit pszichiáter -, bár alaposabban megnézve a nõknél sem olyan ritka a jelenség. Annyi igazság mégis van a dologban, hogy a nõket általában jobban megviseli egy érzelmileg kusza szituáció. A férfiak könnyebben szét tudják választani a családot és a munkát, az otthoni és az otthontól távol megélt életet. A nõk kevésbé tesznek ilyen disztinkciót, jobban igénylik, hogy globálisan legyen rendben az életük. A szeretõi kapcsolatba bonyolódó nõk általában igyekeznek tisztázni a helyzetet, annál is inkább, mert többségük számára egy tartós kapcsolat nehezen választható el a gyerek utáni vágytól."
A klasszikus történetben a fiatal, csinos nõt elkápráztatja egy befutott, biztonságos személyiségnek tûnõ középkorú férfi. A "tapasztalt" férfiak többsége azonnal megmondja, hogy semmit nem ígér, és az elkötelezõdni nem akaró, helyüket keresõ fiatal nõk többsége el is fogadja a szabályokat. Elõfordul azonban, hogy a "szeretõ" lassan belenõ a szerepébe, és egy idõ után eljátszik a gondolattal, hogy ebbõl mégis lehetne komolyabb kapcsolat. Az a helyzet is gyakori, amikor egy viszonylag korai, egyetemi kapcsolatban a felek egyszerre indulnak, majd a nõ karrierben túlfutja a párját. Ilyenkor egy kevésbé ambiciózus férfi könnyen háttérbe szorulhat, míg a nõ társra lel egy intellektuálisan felette álló, karrierjében elõrébb tartó férfiban. Az egyéni különbségek persze igen nagyok, és az életkor is meghatározó. Fiatalabb korban mindkét nem hajlamosabb belemenni a szeretõ státusába, ezzel szemben midlife crisis, életközepi válság idején nagyobb valószínûséggel talál új, külsõ partnert.
Z. harmincas informatikus, viszonya fél éve tart idõsebb, férjes kolléganõjével. "Úgy érzem, ez a kapcsolat passzol a mostani életvitelemhez, mert nem igényel egész embert. Nem tartozunk egymásnak elszámolással, nincs kötöttség és magyarázkodás. Kétségtelen, hogy hiányoznak bizonyos szavak, nem hangzik el egyik részrõl sem az, hogy >>szeretlekkezõleg: új lendületet adhat neki. Gyakran megesik azonban, hogy az érintettek nem tudják vagy nem akarják meghozni a döntést.
Egyenlõ szárú, derékszögû
"A tartós hármas, nemritkán négyes kapcsolati rendszerek esetében mindig kiderül, hogy a felek nagyon jól kiegészítik egymást. Az ilyen komplementer rendszerek akár évekig is jól mûködhetnek. A résztvevõk elfogadják a hallgatólagos játékszabályokat, és nemigen szeretnek szembesülni a problémával, hiszen a számukra kedvezõtlen helyzet még mindig a legkedvezõbb" - mondja Takáts Judit. A pszichiáter szerint a "középsõ" fél általában sztereotip érveket mond a fel nem vállalt partnernek, például: milyen jó, hogy a kapcsolatuk csak az élet szép és izgalmas oldalairól szól, bezzeg, ha összeköltöznének, jönnének az unalmas hétköznapok. Az ilyen személy többnyire saját magában bizonytalan, fél, hogy aki õt heti néhány órában színesnek és sokoldalúnak látja, nem fogja-e otthon, vacsora közben dögunalmasnak találni. "Valahol a saját személyiségét hasítja szét az, aki tartósan két külön személlyel éli meg az élet különbözõ oldalait. Ráadásul ezeket a polarizált szerepelvárásokat belevetíti a partnereibe. Elindul egy ördögi kör, ami nagyon rombolóan tud hatni."
A kényszerszerepbe vitt fél egy idõ után azon veszi észre magát, hogy már csak egyetlen szerepben tud mozogni, a személyisége többi oldalát képtelen kibontakoztatni, nincs rá fogadóképesség. Ha mondjuk egy férj úgy osztja meg a szerepelvárásait, hogy a feleségétõl a biztos családi háttér megteremtését várja, a szeretõjétõl pedig az izgalmas, folyamatosan vibráló nõ szerepét, akkor a feleség az anyai, háziasszonyi szerepben fog megerõsödni. Ha megpróbál vonzó és érdekes lenni, elutasítással találkozik. Ugyanakkor a szeretõnek esélye sem lehet rá, hogy bebizonyítsa: adott esetben õ is meg tudna szervezni egy karácsonyt vagy egy családi ünnepet. Természetesen más leosztás is elképzelhetõ, elég gyakori például, hogy egy kissé elérhetetlenebb feleséggel szemben a szeretõ épp a gondoskodást, az odafigyelést valósítja meg.
Az ilyen rendszereket általában az billenti ki a holtpontról, hogy sokáig nem tudnak szimmetrikusak maradni. Egy idõ után valamelyik félnek elkezd kicsit fontosabbá válni a dolog. Kulcskérdés a felvállalás. Hiába tölti valaki akár az ideje 95 százalékát is a nem hivatalos partnerével, ha nem történik meg a felvállalás, akkor a helyzet egy idõ után tarthatatlanná válik. A szeretõ önérzetét sérti, hogy nem léphet ki a fényre. Másrészt a megcsalt fél akár évekig is elfojtás alatt tarthatja, amit igazából pontosan tud: hogy a játék már rég nem kétszemélyes. Egy "véletlen" lebukás vagy egy tudatos szembesítés csak explicitté teszi a helyzetet.
Kilúgozva
Tartós döntésképtelenségi helyzetben a terápia segíthet feltárni a megélt, ugyanakkor mégis felszínes álmagyarázatok mögött a valódi okokat. Biztos, hogy összeomlana a párom, ha elhagynám? Valóban olyan tragédia lenne-e a gyerek számára a válás? Tényleg azért vagyok "örök szeretõ", mert nem adatott meg nekem egy egész ember? Mitõl félek valójában, amikor mindig késõbbre halasztom a döntést: majd ha iskolába megy a gyerek, majd ha befejezem ezt a munkát, majd ha felépül a ház, túl leszek a mûtéten, majd ha a társam feldolgozta az anyja halálát stb. "Nem véletlen, hogy valaki milyen szerepbe csúszik bele: megvalósítatlan szerepében többnyire maga is bizonytalan, személyiségének ez az oldala valószínûleg nem kapott elég megerõsítést a múltban. Mindegyik félre igaz, hogy valamilyen identitásprobléma áll a hát-térben" - mondja Takáts Judit. A leggyakrabban hangoztatott érvvel, a gyerekkel kapcsolatban a szakember azt hangsúlyozza, hogy nem lehet hiteles kapcsolata a gyerekével annak, aki közben egy másik, titkos történetet is ír. Ráadásul a másik szülõvel is megromolhat a viszony, ha õ esetleg belecsúszik a mártír szerepébe, és túlságosan magához köti a gyereket. Egy jól idõzített, normálisan lebonyolított válás kevesebb kárt okoz, mint a hazudozás vagy a gyerekekre tett teher, miszerint a szülõk "csak miattuk" maradnak együtt.
Ha egy hosszabb játszma után végül megszületik a döntés, egy válás vagy a szeretõ leépítésének formájában, akkor többnyire minden fél felszabadul. Nemritkán olyan értékes tulajdonságokat fedeznek fel magukban, amelynek a létezésérõl maguk sem tudtak. Egy évekkel késõbbi találkozásnál nagy meglepetések érhetik õket: kiderülhet, hogy az unalmas feleség milyen érdekes és vonzó tud lenni egy új kapcsolatban, míg a felvállalt szeretõ - a feléje irányuló új szerepelvárások miatt - esetleg belekényszerül elõdje szerepébe.
A válási statisztikák ellenére a lélekgyógyászok tapasztalata, hogy a biztos anyagi helyzetû emberek manapság nehezebben válnak. "Egy befutott férfi nagy értéknek tartja a stabil családi hátteret, még ha van is hiányérzete. Megszokott egy nívót, ott van mögötte egy jól felépített karrier, egy saját építésû ház. Fél attól, hogy anyagiakban, emberi networkben egy alacsonyabb szintrõl kell majd újrakezdenie - mondja Takáts Judit. - Napjaink menedzsere egész nap lót-fut, dolgozik, keveset jár haza. Érzelmi alibije is van: állandóan fáradt. Ha valaki este nyolcra ér haza, már nem olyan nehéz otthon eltöltenie azt a kis idõt." A rendszerváltás után másfél évtizeddel érezhetõen fölértékelõdött a stabil egzisztencia, ami a kissé kilúgozódott párkapcsolatok esetében nem a kapcsolat megjavítására vagy lezárására, hanem a szeretõi kapcsolatok fenntartására ösztönöz.
Orosz Ildikó
Fórum
"A munkatársnõknek van egy baromi nagy elõnyük a feleséggel szemben: egész hétköznap a férjjel egy helyen vannak. Errõl meg aztán egy feleség sem tehet, akármennyire szereti a férjét. És bizony nagyon eltökélt, makulátlan jellemû férfi kell legyen, aki soha az életben nem inog meg. Mi mindent képesek bizonyos nõk összefondorkodni (nehogy magára vegye, akinek nem inge); ezek aztán >>mindent megértenek>a cél>nem számít, csak legyen egy pasim bármi áron
"...egy szeretõvel nem akarok összeköltözni, mert az totál más kategória. Mások a szempontok: legyen jó pasi, humoros, sármos, érzéki, értsen a nõkhöz, nem baj, ha szélhámos kicsit. Ha viszont élettársat akarok, eleve függetlennel kezdek, mert nem mindegy, honnan indulunk, milyen alapokról, és itt mást is várok el: lojalitást, megbízhatóságot, türelmet, kompromisszumokat. Hogy tudjunk bízni egymásban, és ne szembesüljünk a múltunkkal, amikor csaltuk a házastársunkat..."
"mikor kellett volna megálljt mondanom, hogy ne tartsanak egyesek parázna nõszemélynek? az elsõ edzés utáni hazafuvarozásnál? hiszen akkor még nem volt köztünk semmi! az elsõ beszélgetéseknél, mikor egyre több közös témát tárgyaltunk meg? akkor már volt vonzalom. tehát akkortól, mikor kialakul a vonzalom? akkor már a párom a fejében rég megcsalta a feleségét! a testiség csak hab volt a tortán. mikortól számít valaki ribancnak? ha lefekszik a pasival, vagy már akkor is, mikor lelkileg összehangolódnak? ne is álljon senki szóba házas emberrel? hogy legyen, lányok?"
(Forrás: Index-fórum "rohadék és ribanc" és "szeretõk" topic)
Jogában áll
"Minden válásban van egy harmadik, ám a külsõ kapcsolatok ténye a mai magyar jog szempontjából irreleváns. Alapvetõen emocionális kérdés, a tárgyalóteremben legfeljebb hangulati elem" - mondja egy ügyvéd. - Az egyetlen helyzet, amikor ennek a kérdésnek van valami szerepe: a gyerekelhelyezés. Ám a külsõ kapcsolat nem feltétlenül negatívum. A bíróság komplexen vizsgálódik, nem ritka, hogy akinek van egy kiegyensúlyozott, normálisan megélt külsõ kapcsolata, alkalmasabbnak bizonyul a gyereknevelésre. A "szeretõ" csak akkor rossz pont, ha erkölcsileg elítélhetõ magatartással párosul. Például a szülõk közt megromlik a viszony, de szétköltözésre nincs mód, ezért egy lakásban, külön szobában laknak, és egyikük bosszúból vagy bizonyítási kényszerbõl rendszeresen felviszi a lakásba a szeretõjét. Vagy ha a szülõ egy harmadik miatt bizonyíthatóan elhanyagolja a saját családját.
Magyarországon 1894-ben vezették be a polgári házasság intézményét, ekkor még a válás vétkességi elven alapult: a bíróság megállapította, hogy kinek a hibájából történik. Az egyes számú, feltétlen bontóok a házasságtörés volt, a vétkes természetesen a hûtlen fél, aki többnyire vagyon és gyermekek nélkül, "meztelen hátsóval" távozott a házasságból. A második világháború után a szigor enyhült, de a törvény 1952-ig érvényben maradt. Ekkor vezették be a feldúltsági elvet, miszerint a házasság "feldúltsága", zátonyra futása indokolhatja a bontást. A 70-es évek újabb családjogi reformja óta már "egy alapos okot" sem kell találni a házasság felbontásához, elegendõ a kapcsolat "helyrehozhatatlan és végérvényes" megromlása. Ezzel megszûnt a törvényben elõírt bûnbakkeresés, így a szeretõ sem játszik.
