Január közepén alakult meg a Magyar Tetoválóművészek Társasága (MTMT). Az alapítók célja nem kevesebb, mint hogy az igényesség és a művészi színvonal nagyobb figyelmet kapjon.
Az MTMT alakuló ülésén 40 tetováló vett részt húsz szalon képviseletében. Közülük legtöbben a Magyar Tetoválók Szövetségéből (MTSZ) váltak ki, amely öt éve alakult meg, ám hivatalosan csak 2003-ban jegyezték be, és mostanáig 50 tagot számlált. Vadócz Edina, az MTMT elnöke szerint az MTSZ nem volt elég nyitott, sokan hiányolták a szakmai fórumokat, és nem volt rálátásuk az egyesület működésére sem. "De a tetoválás mint szakma jogi és társadalmi elismertetése is várat magára" - tette hozzá. Az elnökség tagjai egyébként jórészt nem tetoválók, hanem a szakma holdudvarában mozgó emberek: Vadócz Edina ismeretségek, illetve tetováló férje révén került képbe, néhány éve a témában írta szakdolgozatát. A titkár, Hay Dávid fotós, Mészáros "Chris" Miklós alelnök pedig egy tetoválószalon tulajdonosa tíz éve, de ő maga soha nem táplált művészi ambíciókat, őt
"a rock and roll, a motoros életforma"
tartja tűzközelben. Maguk a tetoválók inkább a szakmai bizottságokban vállaltak tisztséget: a nemzetközi tekintélynek számító Sárközi Zsolt szerint a szervezetben az a tetováló dolga, hogy szakmai kérdésekben hozzon döntéseket, de persze tanácsadásra és segítségnyújtásra is vállalkoznak.
Noha a tetoválásról világszerte könyvtárakat írtak össze, a magyar nyelvű irodalom igen szegényes. "Egy éven át csak fordítottam - mondja Vadócz Edina. - Pedig a tetoválás Magyarországon létezett már az Újvilág felfedezése előtt is. Ugyanakkor túlzás lenne azt állítani, hogy a Kárpát-medencében olyan >>hagyománykövető magatartása paradigmaváltás, amikor Samuel O'Reilly feltalálta az elektromos tetoválógépet. Magyarországon azonban a 20. század második feléig szinte csak a tűvel és festékkel vagy korommal, tintaceruzával, esetleg megolvasztott cipőtalppal folytatott eljárást alkalmazták, ami már csak a higiénia tekintetében is kívánnivalókat hagyott maga után. A tetoválás hazai megítélésében és a technikai fejlettségben a rendszerváltás volt a fordulópont; ekkor - 1988-ban - nyílt meg az első tetoválószalon, és ekkor kezdtek hódítani a gépesített eljárások. Az előítéletek persze ma is élnek, de sok esetben érthető is, hogy a tetoválást a megbélyegzés eszközének tekintik, elég a börtönökben hódító szimbólumrendszerre vagy akár a második világháború koncentrációs táborainak azonosító eljárására gondolnunk."
A tetoválás mint szakma ma sem szerepel vállalkozói tevékenységként a TEÁOR-listán, egy új szalon nyitásakor csak a higiéniai feltételeket ellenőrzik, amelyek nagyjából egybevágnak
a kozmetikai szalonok
kritériumaival. A helyi ÁNTSZ-ember a meglévő szabályzat alapján ugyan, de szóban határozza meg ezeket, így szinte minden körzetben más követelményekkel kell szembesülni. "Jó lenne, ha addig is, amíg nem tudunk tetoválóként vállalkozni, kialakulna valamilyen együttműködés az ÁNTSZ-szel, hogy egységes legyen a higiéniai normarendszer." A szakmaként történő elismertetéshez azonban akkreditált képzésre lenne szükség; az MTMT alapítói szerint legalább kétéves tanfolyamot kell elvégeztetni a jelöltekkel - ehhez képest hallottak már két hónaposról is.
Az akkreditáció reményeik szerint egy-két év alatt megszerezhető, addig igyekeznek beindítani az információáramlást az egyébként - különösen vidéken - elszigetelt szakemberek között. Itt elsősorban a technikai kérdésekre érdemes gondolni: a legtöbb tetováló folyamatosan gyakorol kézi vagy számítógépes grafikával, kísérletezik alapanyagokkal (ami nagyon sokféle lehet, növényi vagy szintetikus eredetű), állítgatja a gépet, változtatja a tű méretét, próbál-gatja, akár saját magán is, melyik hámrétegbe érdemes festéket juttatni ahhoz, hogy a bőr minél gyorsabban regenerálódjon, de a színek is tartósak maradjanak. Mivel a technika nagyon gyorsan fejlődik, és így maga az eljárás is egyre gyorsabb (bár "az se jó, ha túl gyors"), egyetlen tetováló sem engedheti meg magának, hogy "hátradőljön egy bizonyos szint után". A technikai tudás természetesen nélkülözhetetlen alapja a művészi innovációnak, amely az MTMT elképzelése szerint a széles körű elismertetés záloga lehet.
"Még a tetováltak körében is csak az elmúlt évekre jutottunk el odáig, hogy ne a tetoválás megléte legyen érdekes, hanem a minőség. A szándék sokféle lehet. Van, aki csak bemegy az első tetoválószalonba, fellapozza a portfoliót, és felrakat egy kínai betűt vagy egy >>nonfit
munkáknál vendég
és tetováló egyformán fontos szerepet játszik a mű létrejöttében. Sárközi Zsolt megválogatja a vendégeit, jobban szereti, ha nem mintát, inkább valamilyen ötletet hoznak, a végleges koncepció hosszas konzultáció során alakul ki. Vadócz Balázs is hasonló elvek alapján dolgozik: nagy minták esetében akár hónapokba is beletelhet, amíg a vendéggel való beszélgetések, sörözések során elkezd körvonalazódni a műalkotás. Mondanunk sem kell, hogy az MTMT tagjai elképzeléseiket - főleg ami a "műhelymunkát" illeti - összejárós-bulizós formában szeretnék megvalósítani: fontosnak tartják, hogy a pezsgő szakmai élet mellett a "szubkultúrafíling" is megmaradjon.
Eörsi Sarolta
(Köszönöm Horváth Gergő közreműködését.)
