2017. december 27-én, nagyjából 40 Lelki betevővel ezelőtt megírtam, hogy majd idén mikre lenne érdemes figyelni karácsonykor.
Most még pont van egy napunk arra, hogy ezeket kicsit felelevenítsük, de, gondolom, ebben a nagy pörgésben már nem sokan klikkelnek cikkeken belüli linkekre, egy év alatt pedig nyilván már én is elfelejtettem, hogy miket írtam, szóval gyorsan megmutatom azt a matematikai képletet, amit akkor összehoztam:
nagyvonalúság + rugalmasság + empátia és mentalizáció + felülemelkedési vágy + asszertív kommunikáció + szelektív hallás és figyelem + humor = karácsonyi hangulat
Tavaly tehát a jövőbe vetett hit vezérelt, eső után köpönyeg-alapon igyekeztem okoskodni, idén viszont még előtte vagyunk az egésznek, most lehetek realista.
A realitás pedig az, hogy még ha meg is voltak az emberben ezek a pszichológiai készségek, december 23-ra jó eséllyel már rég elszálltak, annál is inkább, mert október 9-től épp ezeket ekézi a rendszer, nagyjából azóta lehet minden, magára valamit is adó plázában égősort és szaloncukrot kapni. Mindent, amitől már december elejére iszonyú kicsinyesnek, rugalmatlannak, empátia nélkülieknek, alulemelkedetteknek, szubmisszíven kommunikálónak, mindent meghallónak és humortalannak érezzük magunkat, nemhogy 24-re.
Szóval ne legyenek illúzióink.
Ez a karácsony sem lesz más.
| ||
Idén is tömeg volt a boltokban, a forgalmi dugó talán még nagyobb volt, mint tavaly, a posta idén már október elején szólt, hogy időben rendeljünk, ajándékokban és ökológiai lábnyomban tehát megint nem sikerült önmérsékletet gyakorolni és idén is jóval többet fogunk enni, mint amennyire szükségünk van, a faárusok pedig ott vannak minden sarkon, járdaszigeten.
Mindez pedig feszültséget hoz a pénztárcánkban, a lelkünkben (valójában az agyunkban, valahol a prefrontális kérgünkben és az amygdalánkban) és hát feszülni fog derekunkon, csípőnkön a nadrág is. Ki hol hordja.
De francért kell ekkora ügyet csinálni egy születésnapból! De tényleg!
Pláne, hogy a legtöbben nem is a születésnappal, nem is a vallásos résszel foglalkoznak, hanem valamiért a szeretet ünnepének hívják ezt a két és fél napot, miközben épp a szeretetre nem jut túl sok idő, mert egyfolytában főzni és vásárolni kell az egyik oldalon, a másikon meg enni és örülni az ajándékoknak.
De hát ilyenek vagyunk mi, magyarok. Etetünk, itatunk, elárasztunk.
Szóval ha a szeretet ünnepét vásárlással ünnepeljük, akkor lehet, hogy inkább a vásárlás ünnepének kéne hívni, és akkor visszatérne a szeretet, de ennél giccsesebb már nem tudok lenni, ez pedig ugye egy lelki betevő, szóval jó lenne végre azzal foglalkozni, hogy mi is lehet az ajándékozási őrület pszichés háttere.
És akkor itt elveszhetünk abban, hogy bizony, valamilyen formában a világ minden kultúrájában szokás ajándékozni, hogy az ajándékvásárlás, ajándékozás során megnő az emberek dopaminszintje, vagy, hogy az ajándékozással kifejezhetjük a másik iránti kötődésünket, érzelmeinket, de karácsonykor sajnos nem erről van szó. Illetve nem csak.
Itt ugyanis nem egyedi és nem is spontán ajándékozásról van szó, hanem a fogyasztói, túlfogyasztói társadalmakban kijelölt iszonyú erővel bíró társadalmi kódról. Ettől még persze igazak az előző bekezdés állításai, csak hát mindezeket rendesen kikezdi az, hogy nem egy-egy ember, hanem hatalmas családok összes tagja felé fejezzük ki ilyenkor az érzéseinket, mindezt pedig nem is egyedül tesszük, hanem csomó, tök ismeretlen emberrel együtt.
Ahogy viszont minden kulturális kódon, úgy ezen is lehet változtatni, ha akarunk.
Izlandon mondjuk nem biztos, hogy olyan nagyon akartak, de közbeszólt a történelem. 1944-ben ugyanis, amikor függetlenedtek Dániától, életbe lépett egy elég szigorú törvény, ami komolyan korlátozta a vámmentesen importálható javakat. Ez alól a papír kivétel volt, ami elég jó hatással volt az izlandiak olvasási szokásaira, s erre a könyvpiac szereplői is felfigyeltek. Azóta Izlandon a könyvkereskedők ünnepe a karácsony, a Jólabókaflóðið, azaz a karácsonyi könyváradat értelmében minden novemberben eljuttatják az emberekhez az az évben megjelenő 7-800 könyv katalógusát (ami nem kevés egy 350.000-es populációhoz képest), amiből aztán rendelhetnek, szenteste pedig olvasnak.
Magyarországon nincs ilyen vámszabály, nem is vagyunk szigetország és hát egyéb különbségek is vannak még a két ország között, de talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy 3-4 millióan élnek köztünk szegénységben és mélyszegényben, igazán kialakíthatnánk mi is valami új kulturális kódot karácsonyra, ami csökkentené az elárasztással kapcsolatos társadalmi nyomást.
Azt sejtem ugyanis, hogy csak egy-egy könyv ajándékozásával éppúgy nőne a dopaminszintünk és éppúgy kifejezhetnénk érzéseinket a másik iránt, viszont talán nem kéne már október elejétől készülni, sokkal kevesebb pszichológiai készséggel kellene professzionális szinten bírni, és hát sokkal olcsóbb is lenne ez az egész, ami még azzal is együtt járhatna, hogy csökkenne a társadalmi feszültség a tehetős és a kevésbé tehetős gyerekek között, ami pedig óhatatlanul meg szokott jelenni a januári iskolakezdéskor. Mondjuk így: Én ikszbokszot, jamaikai utazást kaptam és kint voltunk a City-Tottenham meccsen, te? Én, izé, én megörököltem a nővérem kinőtt ruháit.
De ami a legfontosabb.
Tényleg jutna idő egymásra.
A rendszer persze nem ebbe az irányba mozog, egyénileg viszont bármikor lehet változtatni. Najó, egy nappal szenteste előtt talán már késő, de hátha jövőre.
| ||
