Rabszolgatörvény: még csak nem is mi, hanem a gyerekeink szívják meg a leginkább

  • Szél Dávid
  • 2018.12.17 16:00

Lelki betevő

42 év rabszolgaság: csapnivaló a magyarok viszonya a munkához, de a rabszolgatörvény tovább ront rajta

Rabszolga volt az nagyapám
És rabszolga lesz az én unokám
És messze hordja a Duna s a Tisza
A magyarok bús dalát.

Az eredeti dalban egyébként, legalábbis ahogy én ismerem, nem a Tisza és a Duna, hanem a Mississippi, nem a magyarok, hanem a négerek bús dalát viszi és nem hordja, de most már akár lehetne úgy is, ahogy én írtam, szerdán ugyanis megszavazta a Parlament az úgynevezett rabszolgatörvényt.

Amibe nem mennék különösebben bele, a Lelki betevő ugyanis nem politikai blog, hanem pszichológiai, innen nézve viszont elég fontos, hogy legyen itt szó erről a törvényről.

Mégpedig azért, mert eleve az van, hogy a gyerekek alig látják a szüleiket, egyrészt azért, mert a NAT egyre nagyobb terhet ró rájuk, a mai gyerekek rengeteget vannak az iskolában, másrészt pedig azért is, mert a szülők iszonyú sokat dolgoznak. Eleve. Alapból. Ezzel viszont ez pláne így lesz.

És ebben, már ha van munkája a szülőnek, nincs nagy különbség a társadalom alsóbb és felsőbb rétegei között, a nélkülöző gyerekek éppúgy nem látják a három műszakban dolgozó szülőt, ahogy a jól kibéleltek a rugalmas munkaidőben (értsd napi 15-16 órát, sokszor hétvégén is) dolgozó felmenőiket.

false

 

Szóval még kevesebb minőségi idő jut a gyerekeknek, kapnak viszont cserébe a egy kizsigerelt, hullafáradt, megastresszes, de nem időben kifizetett apát és/vagy anyát.

De nemcsak ez lesz ennek a horrornak a következménye, hanem az is, hogy a gyerekek olyan munkamorált és munkához való hozzáállást fognak el- és megtanulni, ami épp annak a kormánynak fog nagyon fájni, amelyik kitalálta, hogy térítésmentesen túlórázzanak a felnőttek.

Ugyanis eleve hendikeppel indulunk, mégpedig azáltal, hogy nem megérdemeljük a pénzt, ahogy teszik azt az angolok (earn) vagy a németek (verdienen), de még csak nem is nyerjük, ahogy a franciák (gagner), hanem keressük, ami, hát, sem a képességeinkről nem szól (vö. érdemel), de még csak nem is utal eredményességre (vö. nyer), hanem egy folyamatra utal, ami, ki tudja, milyen eredménnyel zárul.

Közben meg dehogynem tudjuk.

Vagy a megbecsültség érzésének teljes hiányával, a sokat keresőket és sokat találókat viszont sokszor úgy ítéljük meg, hogy nem is érdemlik meg azt a pénzt, biztos csak valakinek a valakijei.

Ahhoz pedig nem kell pszichológusnak lenni, hogy tudjuk, mennyire számít a gyerekekek felnőtté válásában az, hogy milyen felnőtteket, azon belül pedig főleg az, hogy milyen szülőket látnak maguk körül. Gyerekeink számára modellek leszünk, 3-4-5-6 éves korukban gyerekeink majd jól belebújnak a cipőinkbe, onnantól pedig ők rögtön felnőttek lesznek. Olyanok, mint mi.

Afelől pedig ne legyenek kétségeink, hogy mindez, mármint az azonosulási folyamat, milyen nyomot hagy majd hosszú távon. De ha mégis kétségeink lennének, akkor elmondom: nagyot, erőteljeset és sokszor tudattalant. A szülők munkához való hozzáállása, munkával kapcsolatos mondatai, gesztusai, mimikája, kimondott frázisai és ki nem mondott, tudattalan értékközvetítései ugyanis évtizedeken keresztül is kihatnak. Olyannyira, hogy még pszichológusként, mindenféle önismeret ellenére is csak pár hónapja jöttem rá arra, hogy miért dolgozom úgy és miért annyit, ahogy és amennyit.

Na, hát ebbe a társadalmi, kulturális, nyelvi és pszichológiai kontextusba rohan bele teljes zavartalansággal, ellenállás nélkül a rabszolgatörvény.

Fásult, szorongó, stresszes, szociális biztonság, anyagi megbecsültség, a szabadidő és az egészséges élet hiányát megélő felnőttek gyerekeiből, olyan felnőttek lesznek, akik még fásultabbak lesznek, még szorongóbbak, még stresszesebbek és így tovább.

De persze szüljünk sok gyereket.

És akkor arra a magas labdára, hogy idén van a családok éve, még csak le se csaptam.

false

 

Fotó: edvardmunch.org

____

Az általam ismert dalt gyerekkoromban Szendrőn és Diósjenőn Zsong a folyó címen énekeltük, ami valamiféle átírata lehet Paul Robeson 1936-os Ol’ Man River című hasonló dallamú, de más szövegű dalának, amit egyébként Gregor József Mississippi címen is megénekelt, de annak is más a szövege.

Neked ajánljuk

A gyöngy

  • Halasi Zoltán

A király elküldi fiát messze földre, hozza el a kígyótól a kincset. Mielőtt a fiú útnak indul, meg kell válnia ruhájától. Megérkezik, elvegyül az ottaniak között. Ételüktől azonban mintegy álomba merül, megfeledkezik királyfi voltáról, küldetéséről. Apja levele téríti magához. Megigézi a kígyót, megszerzi a kincset. Hazatér, megdicsőül.

Máshogy mutatja ki

  • SzSz

„Az utolsó túlélő halálával Auschwitzot beveszi a kirakatból a történelem. Lomtárba kerül, ott porosodik majd a sötétben a tatárjárás és a waterlooi csata közt” – nyilatkozta Röhrig Géza egy interjúban a Saul fia diadalmenetének egyik állomásán –, a Born in Auschwitz egyszerre igazolja és cáfolja e kijelentést azzal, hogy bemutatja, hogyan hatja át a tragédia háromgenerációnyi család életét.

„A vérfürdő nem vonz”

A Star Trek-filmek Spockja jelenleg az AMC horrorsorozatában, a NOS4A2 második évadában adja a Charlie Manx nevezetű gonoszt, de élőben nincs benne semmi fenyegető. A Rhode Island-i forgatáson értük el.

„Gátlástalanul húzogatjuk ki egymás sorait”

  • Láng Dávid

Több mint ezer induló közül ők nyerték tavaly az Öröm a Zene tehetségkutató országos döntőjét, nem sokkal később pedig Lovasi András is kiválasztotta őket a raktárkoncertes gázsiját szétosztó pályázaton. A duóval arról beszélgettünk, mivel győzhették meg a zsűrit, milyen köztük a dalszerzői dinamika, és terveznek-e teljes zenekarrá bővülni.

Ülő ováció

  • Nagy István

Nyolcvanegy éves korában elhunyt minden idők egyik legnagyobb hatású zenei producere, akinek a jelentősége egyedül talán George Martinéhoz fogható; mindketten a modern zenerögzítési technika úttörőinek, lényegében megteremtőinek számítanak.