Homoszexualitás akkor is lesz, ha soha többé nem lesznek Billy Elliotok színpadon

Lelki betevő

A homoszexualitás és az egyéb szexuális kisebbségek nem betegségek, egyik sem fertőz, nem szégyen, nem ciki, nem kedv és nem is döntés kérdése. Az LMBTQ nem divatból van, nem megtanulható, nem bűn és nem büntethető és nem olyasvalami, amiből ki kell, vagy ki lehet gyógyítani az embert.

Hogy ezt 2018-ban miért kell még leírni, azt nem teljesen értem, de mintha ezeknek a tényeknek a sulykolásából sosem lenne elég.

Mintha valamiért sokan, túl sokan nem akarnák megérteni, hogy itt nem valami undorító, élet- és evolúcióellenes tevékenységről van szó, hanem valamiről, ami épp annyira természetes, mint a heteroszexualitás. Amit valahogy sosem kérdőjelezünk meg.

Senkit sem kérdezünk meg, hogy te, figyelj, te mióta tudod, hogy hetero vagy? De voltak meleg kapcsolataid is, vagy egyből az ellenkező nem érdekelt?

Szóval, hogy valahogy végre meg kéne érteni és sőt, el is kéne végre fogadni – feltéve, hogy kivételesen lehetek ennyire normatív –, hogy a szexuális kisebbségekhez tartozó emberek nem tehetnek arról, hogy nem a többséghez tartoznak. És ők nem is akarnak senkit se provokálni a viselkedésükkel, megjelenésükkel. Annál is inkább, mert csomószor nem is látszik, hogy valaki L, M, B, T vagy Q. Esetleg heteroszexuális.

Ha pedig itt tartunk, akkor nem mellékes, hogy az LMBTQ valamelyikébe tartozó embereknek bizony vannak más tulajdonságaik is, mint a szexuális orientációjuk vagy identitásuk. Jellemzi őket csomó minden más is, sőt, van olyan is, amikor nem is gondolnak arra, hogy ők most akkor kikhez, hogyan és miért vonzódnak.

Így van egyébként ez a heteroszexuális emberekkel is.

Tolják a bevásárlókocsit a pékáruk előtt, kettesből hármasba teszik a kocsit, miután befordultak balra nagy ívben, kihúzzák a dugót a kádból, és közben eszükbe se jut szexuális orientációjuk.

És ahogy a heteroszexuálisok, úgy az LMBTQ-k sem akarják, hogy mindenki olyan legyen, mint ők. A szexuális orientáció nem egy térítő vallás, nem meggyőzésen, viszont legtöbbször meggyőződésen alapul.

Ezek tények.

Ettől persze még bárki érezheti, hogy ez nem így van, hogy ez hülyeség, de mindez nem változtat a tényeken.

Hogy ez miért ilyen nehezen elfogadható, hogy a homofóbia miből táplálkozik, arról közel három éve, épp e lapnak elég részletesen beszámolt Erős Ferenc, ezért én ezekbe nem mennék újra bele, itt most csak két dolgot emelnék ki.

Az egyik az ismeretlentől való félelem, a másik a projekció.

Mindkettőn egész könnyű változtatni: az előbbi megelőzéséhez mindössze rá kell jönni, hogy a szexuális kisebbségekhez tartozók egy különbséget leszámítva éppen olyanok, mint a heteroszexuálisok: ilyenek, olyanok, férfiasak, nőiesek, gazdagok, szegények, okosak, buták, tehát sokfélék.

A másodikhoz pedig egész egyszerűen el kell fogadni azt, hogy nem mindenki tartozik a többséghez. Mert ha elfogadott lesz, ha nem lesz tabu, ciki, kínos, akkor már nem is kell annyira gyűlölni a leszbikust, a meleget, a biszexuálist, a transzneműt és a queert, és talán akkor saját magát sem. Már ha éppen úgy adódik, hogy a homofób azért viszolyog a melegektől, mert valamit saját magában nem tud elfogadni. Előfordul az ilyesmi.

De van itt még egy fontos aspektus.

Ez pedig az, ha az ember saját gyerekéről derül ki, hogy meleg. Nyilván egy ideális világban akkor sincs semmi, de a miénk messze nem ideális, szokták is a túl (sic!) liberálisnak gondolt embereket azzal riogatni, hogy na, majd ha a fiad pasizik be…

De sajnos egészen addig, amíg ilyen mondatok el tudnak hangozni, egészen addig, amíg le lehet venni műsorról olyan, egyébként sikeres színdarabot, amelyről egy kormányzati újság azt az álhírt terjeszti, hogy a homoszexualitást propagálja,

addig tényleg nagyon nehéz lesz Magyarországon bármilyen szexuális kisebbséghez tartozni.

De még egy messze nem ideális világban is végtelenszer inkább kéne egy szülőnek arra vágynia, hogy a gyereke boldogan és kiegyensúlyozottan vállalja önmagát, mint hogy magára erőltessen valamit, ami nem ő, ami nem önmaga.

Mindez egyetlen dolgot jelent. Azt, hogy még a 2018-as, szubideális Magyarországon is jóval egyszerűbb lenne elfogadni, hogy a homoszexualitás és a többi szexuális kisebbség akkor is létezik és akkor is létezni fog, ha nincsenek Billy Elliotok színpadon.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?