A portásfülke előtti teret full extrás, ugyanakkor szocreál értelemben "tipikus avantgárd" csillár uralja. A 60-as évekből maradt itt, hatvannál több izzójával nem éppen spórolós fajta, és voltaképpen cseppet sem illik az elmúlt tíz évben apró lépésekben átalakított környezetbe. Arról azonban szó sincs, hogy a miliő építészeti és funkcionális ráncfelvarrásokkal modernizált összképéből bármilyen indokkal kivegyék. Merthogy valamiféle szimbóluma ez a negyvenéves kollégiumnak. Szinte mindenki, akinek megemlítem, valami olyasmit mond, hogy "a csillár közepe a hely szellemisége, és bár a fények - ezek lennénk mi - idővel elhagyták a centrumot, azért végérvényesen ide kötődünk". Van, akinek az is eszébe jut, hogy Enyedi Ildikó rendező egy jelenetet csak ennek a lámpának akart szentelni.
A Középfasor út közepén két év alatt épült fel az egyetemi lánykollégium. A város legolcsóbb telkeinek egyikén téglából emelt szovjet sablonépítészeti művet a gyéren világított újszegedi ligeten is túl, szinte a kukoricatáblák közé húzták föl. Egyetlen, ám máig tartó erénye, hogy korából adódóan nem a panelprogram terméke. Az 1964-66 közti beruházás akkor 15 millió forintba került. Igaz, hogy a 60-as évek végéig a benne lakó bölcsészlányoknak csak heti háromszori meleg vizes ellátást biztosított a népgazdaság, a 70-es évekre pedig a sűrűn és nagy károkat okozó méretes zárlatok kapcsán az is kiderült, hogy jócskán túlbecsülték az épület elektromos hálózatának teherbírását. Az idei 15 millióból épp csak a fejlesztgetési morzsákra futotta. Pedig fejlődni és gazdaságosan működni muszáj, mert az újszegedi zöldövezet rendszerváltás utáni felfedezésének köszönhetően a környékbeli telkek négyzetméterára az arany kilójával vetekszik. Eredményeket és kontinuitást kell mutatni felfelé, nehogy kiszálljon a kollégium működtetéséből a Szegedi Tudományegyetem. A ppp-s magántőke az eddigi tapasztalatok szerint nem kedveli a közösségi tereket. (A legutolsó szalmaszálat mégiscsak az jelentheti, hogy a bölcsészkar dékánja és két helyettese is egykor a Mórában lakott.)
A ma is többnyire négyágyas, kicsi szobák zsúfoltak, így a Móra kizárólag a közösségi helyiségekben generált életnek köszönhetően élvezhető a mai napig. Idén az utolsó raktárhelyiséget is ennek alárendelve áldozták fel. A "kultúr", a "kabinet", a tornaterem, a könyvtár és a "fonó" ugyanis minden generáció számára lehetővé tette, hogy maga hordja ki az adott korszakban elérhetőn túli szabadság kis köreit. Végül is ez
a közösségteremtés
az oka, hogy a jubileumra mintegy kétszázan, zömében 30 és 60 év közöttiek egyszerűen visszaköltöztek a szobákba. Olyan volt az egész, mintha egy idős osztályfőnöknél egyszerre jelent volna meg az összes osztálya. Mesélnivalója mindenkinek volt, főként, miután túljutottunk a jelenlegi lakók szűrőjével készült multimédiás múltidézésen, amelyben az intézményhez köthető ismert nevek Návai Anikótól (hollywoodi újságíró) Czúcz Ottóig (magyar, majd EU-s alkotmányjogász) tartó sora hangzik el. Külön köszönetet mondanak a "kultúr" - és ezáltal a Móra - szellemiségének kialakítása érdekében tett fáradozásaiért Anderle Ádámnak (ma Latin- és Dél-Amerika történelmének egyik legnagyobb hazai mogulja), aki annak idején másodmagával néhány óra alatt kidöntötte az útban lévő válaszfalat. (Igaz, volt, aki arra is emlékezett, hogy ezt követően viszont hetekig váratott magára a romeltakarítás.)
A "csilláron is lógtak" emlékű előadások is hamar előkerültek; '85 és Hrabal, aki akkor volt először Magyarországon, mindenféle legendák Faludy, Eörsi, Petri, Nádas és Balassa Péter mellett Tarr, Kopátsy és Vásárhelyi Miklós nevéhez vagy a Gulyás testvérekéhez kötve. És persze Esterházy, de ő tizenöt évvel későbbről, amikor a Harmonia Czlestis kapcsán Szegeden csak itt közönségtalálkozott. Ha valaki képes lett volna az összes történetet megjegyezni, gyorsan elkészíthette volna az elmúlt negyed század szellemi életének szubjektív keresztmetszetét. De ennek ellenére is, a Móra melletti (eredetileg kollégisták társadalmi munkájával épült) sportpályára kitelepített vacsora alatt többször szabadkozott a jelenlegi igazgató, Erdélyi Ágnes (egykori kollégista, aki a Móra mellett a fiatal szegedi értelmiség gyűjtőhelyének, a Grand Cafénak is egyik vezetője), mennyire röstelli, hogy a jubileumi kiadvány végén olvasható előadói felsorolás nem teljes. A listán mintegy 250 név szerepel. Ilyennel pedig legfeljebb néhány fővárosi szakkollégium büszkélkedhet. Az pedig talán még rájuk sem igaz (a Mórára pedig igen), hogy az egykor diktafonra rögzített, több száz órányi hanganyagot feldolgozták, digitális archívumba rendezték, és kérésre hozzáférhetővé tették.
