A Balaton-felvidék hegyei úgy tornyosulnak a tó mögött, mintha csak díszlet gyanánt nőttek volna ki a földből. Pedig épp fordítva történt, a hegyek hosszú évmilliók alatt emelkedtek ki, majd a természet koptatása és a néha előforduló süllyedéses mozgások nyomán (amelyek eltüntettek a föld színéről szinte minden hegyet a déli oldalról) maradt fenn az, ami napjainkban is látható.
Tűzijáték a tengerparton
A Kárpát-medence nagy részét a miocén kor végén terjedelmes beltenger, az ún. Pannon-tenger borította, amelynek a mai Kaszpi-tengerhez hasonlóan nem volt már kapcsolata a világ más tengereihez. A Pannon-tenger idővel sokat veszített eredeti, tengerekre jellemző sótartalmából, és végül édesvizű tórendszerként fejezte be pályafutását valamikor 600 ezer éve – a jóval fiatalabb Balaton nem is ennek a maradványa (lásd keretes írásunkat).
Úgy 8 millió évvel ezelőtt ebből a Kárpátok (akkor viszonylag frissen felgyűrődött) magas hegyeinek karéja által ölelt beltengerből csupán a hegyvidékeink emelkedtek ki – már amelyik megvolt akkor, a többit pedig a vulkáni működés hozta létre. A Bakony lábánál, ott, ahol a Pannon-tenger visszahúzódása után mocsaras terület maradt hátra, szinte meghasadt a föld, és szorgos vulkáni tevékenység vette kezdetét, s kisebb-nagyobb megszakításokkal pár millió évig eltartott.
A tűzhányók hol explozív, hol látványos lávaszökőkutakkal járó működése nyomán vulkáni kúpok épültek fel. Az izzó magma és a víz találkozása során támadt robbanásos kataklizmák gigantikus törmelékárakkal borították be a környéket, máskor a kiömlő, zömmel viszonylag hígan folyó bazaltos láva alakított ki újabb felszíni formákat. Az első, mintegy 8 millió éve működésbe lépett vulkánok egyike éppen a mai Tihanyi-félsziget térségében aktivizálta magát – de ez a terület még a Balaton-felvidéki vulkanizmus 2,5 millió évvel ezelőtti lezárulásakor is aktív vulkáni régiónak számított. Sőt, az utóvulkanizmus révén még ezután is sokáig gőzölgött a térség, a forró vizes források gejzírkúpokat hoztak létre.
Izland és Hawaii egyben
A Tihanyi-félszigeten lévő, több millió évnyi működés nyomán létrejött vulkáni képződmények is a Balaton-felvidék kiterjedt bazaltvulkáni mezőjéhez tartoznak. A Zánka mellett található (a hosszú évekig tartó bányászat nyomán megcsonkult, de belső szerkezetét tekintve jól átlátható) Hegyestűvel együtt Tihany a mező legidősebb tagja, de sok tekintetben a legfiatalabb is.
A vulkáni mezők összetett geológiai rendszerek, hosszúra nyúló aktivitásuk során mindig máshol tör utat a felszín felé igyekvő magma. Ezzel együtt mindig máshol alakulnak ki a földköpeny izzó anyagát a felszínre továbbító, más és más formát öltő vulkáni kráterek; ezek pedig geológiai léptékkel csak rövid ideig működnek – a magma többet nem tör ki újra ugyanott. Fontos jellemzőjük, hogy például két heves kitöréssorozat között (azaz a korábbi tűzhányó elcsitulásától egy újabb aktív vulkán kiépüléséig) hosszú idő, olykor akár több tízezer vagy több százezer év is eltelhet. Egy vulkáni mező ily módon akár több millió éven keresztül is aktív maradhat. A Bakony–Balaton-felvidék vulkáni mezője, mint láttuk, 8 millió éve kezdett működni, ám a Tihanynál és a Hegyestűnél lezajlott első vulkáni működések után sokáig nem is volt újabb kitörés. Csupán 4,5 millió évvel ezelőtt, már a pliocén korban kezdődött itt újra a vulkanizmus, s ezt követően további 2 millió éven át tartott. Ebben az időben a Balaton-felvidék lehetett a Föld egyik legaktívabb vulkáni zónája: Izland és Hawaii egyben, turbó fokozatban – habár a tihanyi vulkanizmust egész más okok szülhették. Ezeken a ma is aktív vulkáni forrópontokon nagy mélységből, a földköpenyből felnyúló csóvákon át tör a felszínre a magma. A Kárpát-medencei vulkanizmusra viszont a hazánk alatt található kőzetlemez-darabkák mozgása, forgása, ütközése, valamint a két darabból összeállt Pannon-medence aljzatának megnyúlása és elvékonyodása kínált lehetőséget. Emiatt az izzó magma nem is oly nagy mélységből tört a felszínre, ezért a kémiai sajátosságai is mások, ahogy a belőle kialakult termékeny vulkanikus talajé is.
Az ekkor formálódó Tihanyi-régióban is több központból zajlottak a kitörések, ezek közül a legnagyobb a mai Külső-tó területén lehetett. Kezdetben viszonylag sekély mélységben történtek vulkanikus robbanások, amikor a bazaltos magma a még laza, vízzel telített homokos üledékkel keveredett. Ennek megfelelően Tihany környékén gyakoriak az olyan geológiai képződmények, amelyek arra utalnak, hogy a kitörési felhő telített volt vízgőzben: a magma olyan rétegbe nyomult be, ahol a törések, repedések mentén nagyobb mennyiségű vízzel találkozott. A nedves üledékbe pedig olykor a vulkáni kürtőből (a magmát a felszínre továbbító csatornából) kirepített nagyobb kőzetblokkok csapódtak. A becsapódások nyoma ma is látható: az üledék itt valósággal besüppedt. És nemcsak a Külső-tó területe volt aktív, de a jelenlegi Füredi-öböl irányában is működhetett egy kitörési központ, más régiókhoz hasonlóan itt is mélyen a tó medre alatt rejtőzhet az egykori tűzhányó-tevékenység megannyi bizonyítéka.
A vulkáni működés vége felé alapvetően megváltozott a kitörés jellege. Ekkor a bazaltos magma már anélkül jutott a felszínre, hogy vízzel keveredett volna: látványos lávatűzijátékok szolgáltatták a tihanyi vulkanizmus fináléját, ami leginkább a hawaii Kilauea vulkáni mező (átmenetileg) tavaly lezárult aktivitásához hasonlíthatott.
A több millió évnyi tűzijáték után széles kráterek maradtak vissza, amelyeket az akkor még létező Pannon-tó vize töltött ki. A vulkáni hamuanyag egy része bemosódott a tóba, kisebb-nagyobb deltákat alakítva ki. A kráterperemeken sok helyen törtek fel forró vizes források, amelyekből karbonátos és kovás anyag vált ki, ebből lettek a híres gejzírkúpok.
A hegyek sorsa
Az egykori vulkánok nagy része mára, jórészt még az elemek munkája nyomán lepusztult. Megmaradt az ellenálló kürtőzóna, illetve a széles krátereket olykor kitöltő lávatavak bazaltja, de még sok minden más is. A vulkáni emlékek gazdagsága annak is köszönhető, hogy rendkívül változatos kitörési események zajlottak itt, a bazaltvulkáni működés úgyszólván minden típusa előfordult. Olyan emlékekre lelhetünk itt, mint például a tihanyi Óvár északi oldalán felkereshető barátlakások. Ezeket az üregeket abba a jól faragható, összecementálódott vulkáni törmelékbe, a bazalttufába vájták, amely a vízzel keveredett magma robbanásos (freatomagmatikus) kitörései nyomán rakódott le, néhol 30–40 méter vastagságban. A vastag tufarétegben jól láthatók az egykor becsapódó, a kürtő anyagából kiszakadt – eredetileg nem is vulkanikus eredetű – vulkáni bombák is.
A magmával keveredő vízgőz robbanása hatalmas darabokat tépett fel az eredeti kőzetből – az ilyen, ún. maar típusú működés nyomán maradt vissza a Belső- és a Külső-tó. Közülük csak az előbbi látogatható, a Külső-tó és környéke ma is szigorúan védett, turisták elől zárt terület. A halakban és madarakban gazdag, különleges élőhelyet csupán az mentette meg a pusztulástól, hogy betemették a korábban kiásott levezető árkot: a helyi gazdák ugyanis a kis tó vizét inkább a Balatonba akarták ereszteni, az így felszabadult értékes területeket pedig mezőgazdasági célokra használták volna. A Belső-tóról ma már hiányzik a sűrű nádas, ezzel szemben halban gazdag horgászparadicsom. Partjáról remek kilátás nyílik, mi több, itt található a híres Levendula Ház Látogatóközpont is, ahol földtörténeti érdekességeket és még egy mini működő vulkánt is láthatunk – utóbbit a tihanyi vulkanizmusról szóló interaktív kiállításon.
A tihanyi régió különleges látványosságai közé tartoznak az utóvulkánosság feltűnő nyomai, az egykor kiterjedt geotermikus mezőből visszamaradt gejzírkúpok. A forráskúpok számát a múlt század elején még mintegy 150-re becsülték, és destruktív emberi beavatkozás ide vagy oda, még mindig felismerhető legalább félszáz közülük. A többnyire kúp alakú formák olykor összefüggő gerincet formálnak, például a Hosszú-hegyen, valamint a Csúcs-hegy és Nyereg-hegy között. Számos ponton megőrződött a forró vizes oldatot szállító csatorna is. A félsziget legszebb gejzírkúpjai talán a Belső-tótól délnyugatra található Gejzír-mezőn fordulnak elő, itt emelkedik ki a környező tájból az Aranyház forráskúpja is. Nagy szerencse, hogy valamennyi geológiai emlék, vulkáni látványosság bejárható a félszigetet keresztül-kasul átszelő Lóczy-gejzír tanösvényen.
| 15 ezer éves történet
Időbe tellett, amíg a kihunyt vulkánok lábánál megjelent a Balaton. A Tihanyi-félsziget is csak azóta létezik, amióta a környéket elöntötte a tó vize, habár a tihanyi szárazulat mérete is folyton változott a tó vízszintingadozásának függvényében. A Balaton kialakulásának kezdete csupán 13–15 ezer évvel ezelőttre tehető, a meder a Bakony és a Balaton-felvidék, valamint a Somogyi-dombság kőzetsorozatai között lévő éles határvonal mentén jött létre tektonikai mozgások során (a legutóbbi glaciális végétől), majd a Bakony felől érkező patakok és a Zala folyó feltöltötték a természeti erők, az időjárási tényezők (így a szél) által tovább mélyített süllyedéket. Eleinte több kisebb tó jött létre, egységes vízfelület csak nagyjából 5 ezer éve, azaz már bőven a holocénban, sőt szinte a történelmi idők kezdetén alakult ki. A víz kiterjedése sokszor változott, a török hódoltság (egyben a kis jégkorszak) alatt például nagyobb volt a mostaninál. Ekkor a Badacsony és a Szent György-hegy Tihanyhoz hasonlóan félsziget, míg Szigliget sziget volt. |
Cikkünk elkészítéséhez felhasználtuk Harangi Szabolcs Vulkánok című, a Kárpát–Pannon-térség tűzhányóiról írt könyvét.
