A londoni magyaroknak sincs hova hátrálniuk

  • narancs.hu
  • 2014. december 17.

Lokál

A magyarországi tüntetésekkel egy időben már sokadszorra demonstrálnak Londonban is, hogy egyfajta szolidaritásként kifejezzék nemtetszésüket.

Londonban is tüntettek tegnap este a Kreatív Ellenállás csoport tagjai. A Peter's Hill, a Salvation Army központi irodaépülete előtti szakaszon azért gyűlt össze több mint 40 magyar, hogy – bár Londonból, de – részese legyen a magyarországi tüntetéssorozat újabb eseményének.

false

 

Fotó: Creative Resistance London

Mert úgy gondolták, hogy "az utóbbi hetekben egyre több civil, pártfüggetlen szerveződés alakult, hogy kiálljanak a magyar emberek érdekeiért. Most szeretnénk egy helyszínen egyesíteni ezeket a csoportokat és más civil érdekvédelmi szervezeteket, hogy együtt védjük meg jogainkat és utasítsuk el a társadalmi igazságtalanságokat, valamint hogy összefogjunk, és közösen alternatívát találjunk, amennyiben a jelenlegi kormány továbbra is semmibe veszi a szavunkat."

false

Fotó: Creative Resistance London



A Londonban élőknek is elegük van a szociális megszorításokból, az oktatási rendszer teljes átforgatásából és a társadalom elbutításából, a NAV-botrányokból és kitiltási ügyekből, a mértéktelen korrupcióból és hazugságokból, az egészségügy borzasztó helyzetéből és a magyarországi lakhatás egyre kritikusabb helyzetéből.

false

 

Fotó: Creative Resistance London

A Nincs hova hátrálnunk kezdeményezéshez csatlakozva Angliában Bristolban és Birminghamben is tartottak demonstrációt.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.