Magyarország, 2018: A miskolci kórház SMS-ben közölte az édesanyával, hogy meghalt a kislánya

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 3.

Lokál

A család feljelentést tesz.

A Hír Tv riportjára hivatkozva számol be egy tragikus történetről a 24.hu. A tavaly júniusban született Heléna egyik napról a másikra rosszul érezte magát, a nagymamája szerint olyan bágyadt volt, mint aki egész nap be van nyugtatózva. A család elvitte gyerekorvoshoz, aki antibiotikumot írt fel a gyereknek, Heléna azonban nem lett jobban.

A család ezután elvitte az egri kórházba, ahonnan szintén hazaengedték, mert azt mondták, a kislány nem beteg. De a gyerek állapota folyamatosan romlott, így ismét bevitték az egri kórházba, ahonnan a miskolci kórház intenzív osztályára szállították. A nagymama szerint itt egy vírusos gyulladást állapítottak meg a kislánynál, ami miatt víz került a tüdejébe, és károsodott a veséje is.

A gyermek édesanyja pár nap múlva SMS-t kapott, amelyben arra kérték, hogy mihamarabb hívjon fel egy számot a „hozzátartozója egészségi állapotával kapcsolatban”. A telefonon azt közölték, hogy a kislány meghalt.

Azt, hogy Heléna pontosan miért halt meg, a boncolás fogja kideríteni. A család feljelentést tett a háziorvos, illetve a kórház ellen.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.