Fotó: Pálfai Gábor / MTI
A hatvanas években elsősorban vászonból készült, lányoknak fehér vagy kockás gallérral, emellett a változatosságot legfeljebb a legombolható ujj jelentette, de a hetvenes években már megjelent műszálasban, s az évtized végére egyre több és változatosabb modell került forgalomba - ujjatlan, madzagos, színes szegélyes -, ráadásul a kék többféle árnyalatában. Már akkor léteztek fantázianevek, de az első - és egyetlen - közismert brand a Diolen Mobi lett a nyolcvanas évek elején, ami a kisiskolások körében aratott nagy sikert a felső zseben elhelyezett rágcsálós (hód?, mókus?) emblémának köszönhetően.
Ki beszél itt köpenyről?
A iskolaköpeny történeti vonatkozásait illetően hiányosak a források. Az 1936-os kiadású Fináczy-Kornis-Kemény-féle Pedagógiai lexikonban - szemben a divattal és a ruházattal - a köpeny nem önálló szócikk, ami persze nem jelenti azt, hogy ismeretlen lett volna az iskolákban, ám az akkoriban elterjedt egyenruhával szemben a köpenyre csak praktikus felszerelésként tekintettek. Uniformisként az ötvenes években debütált, vélhetően szovjet ihletre, bár erre nem találtunk bizonyítékot. "Ha megnézünk egy korabeli fotót, már messziről látni, ha szovjet diákokat ábrázol, katonás öltözetük egyszerűsége alapján. Ebből következhetne, hogy az iskolaköpeny valamiféle orosz találmány, bár szerintem sokkal inkább a praktikum szólt a köpeny mellett, mint az, hogy így fedjük el a társadalmi különbségeket" - mondja Munkácsy Gyula, az Országos Pedagógiai Múzeum igazgatóhelyettese, aki úgy véli, a köpeny elsősorban védőruha, s viselete - különösen a kisebbek körében - leginkább azt a célt szolgálta, hogy megkímélje őket a kosztól, a szennyeződésektől. Munkácsy szerint a köpennyel kapcsolatos szigor a hetvenes évektől kezdve fokozatosan enyhült, ugyanúgy, mint a szintén kötelező kék csomagolópapír és vignetta vagy a "klasszikus iskolatáska" esetében, a gyártók pedig egyre inkább megpróbálták "divatos holmiként" eladni portékájukat. Az igazgatóhelyettes mosolyogva idézi fel a Munkaruházati Bolt Vállalat nyolcvanas évekbeli reklámját, amiben egyebek (pincérzakó, munkásoverall, műtősruha) mellett az iskolaköpenyt is az "Ebben szebben, lezserebben, könnyedebben, szexisebben" szlogennel próbálták eladni. "A vállalat szaküzlete ma is megvan az Üllői úton, öt évvel ezelőtt én vásároltam meg az utolsó három iskolaköpenyt a múzeum részére" - meséli.
De valóban efféle iskolaköpeny mellett foglalt állást Hoffmann Rózsa? Úgy tűnik, nem. Az InfoRádió Aréna című műsorában a riporter dobta az amúgy értelmezhetetlen "egyenköpeny" kifejezést, amit az államtitkár is átvett. "Én még abban a korszakban jártam iskolába, amikor köpeny volt. Nem volt egyenköpeny, de köpenyt kellett viselni, és miután én is nagyon szegény sorban nőttem fel, bizony nekem ez egy óriási segítség volt, hogy a köpeny eltakarta azt a nyolc évig húzott-nyúzott blúzomat, amit nem tudtam felfrissíteni" - mondta Hoffmann Rózsa, és utána már kifejezetten az egyenruha mellett tört lándzsát. "Az egyenruha nem valami elítélendő dolog, hanem nagyon is célszerű, szükségszerű, segít a szegénység orvoslásában, mi több, azt is szolgálja, hogy a gyerekek kiskorukban azt a fajta társadalmi eszményt jobban megéljék, ami ahhoz kellene, hogy egy egészséges szociális érzék alakuljon ki bennük. Még egy érvem van az egyenruha mellett: a munka világában egy komoly cég vagy hivatás értelemszerűen megköveteli a dolgozóitól az egyenruhát. (...) Ez rangot is ad az adott szakmának. Miért kellene attól félnünk, hogy az iskolás diákoknak az adja meg a rangját, a tekintélyét, hogy igenis, ő iskolába jár?"
Csakhogy az iskolai egyenruha legfeljebb akkor segíthetne "a szegénység orvoslásában", az "egészséges szociális érzék kialakulásában", ha iskolától függetlenül homogén lenne, ám erre sehol a világon nem találunk példát.
Világuniformis
Angliában az uniformisok divatja egészen a 16. századig nyúlik vissza: VIII. Henrik rendelte el, hogy a diákok egységes, a társadalmi különbségeket elfedő kék (akkoriban a kék volt a legolcsóbb festék) viseletben feszítsenek. Elsőként a sussexi Christ's Hospital nevű iskolában vezették be a hosszú kabátból és bricseszből álló egyenruhát, mely az eltelt ötszáz év alatt mit sem változott. (Nemrég szavazásra bocsátották a kérdést, de a neves magániskola diákjai egyértelműen elvetették a modern uniformis ötletét, így továbbra is úgy néznek ki, mint a Harry Potter komplett statisztériája.) Az angol iskolák többségében a filmekből jól ismert rövidnadrág-póló-mellény-kabát szett dukál a fiúknak, és a nadrágot leszámítva ugyanez a lányoknak. Nem ritka, hogy az iskola kitűzőjét, illetve sálját, sapkáját is viselniük kell a diákoknak. Minden iskola szabadon dönthet arról, hogy előír-e uniformist, s csupán annyi az általános elvárás, hogy az olcsón beszerezhető és mindkét nem számára kényelmes legyen, illetve az iskola engedélyezze a vallási szimbólumok (például turbán, kendő) viselését az egyenruha mellett. Nagy-Britannia többi országában és Írországban kevésbé dívik az uniformis: csak a skótok vezették be egyes magániskoláikban, és - szemben számos angol intézménnyel - nem csinálnak belőle nagy ügyet, ha a diák nem az előírásoknak megfelelően vagy egyáltalán nem viseli azt.
Európában az angolokon kívül senki se pörgött rá az iskolai egyenruhákra. Pár spanyol, dán és német magániskolában bevezették ugyan, de távolról sincs akkora nimbusza, mint például Ázsiában. Néhány éve Olaszországban a mai magyarhoz nagyon hasonló helyzet állt elő: a 2008 és 2011 között oktatási miniszterként tevékenykedő Mariastella Gelmini (aki 1994-es alapítása óta aktív tagja Berlusconi pártjának) egyéb reformjavaslatai mellett a minden iskolában kötelező, fehér iskolaköpeny bevezetését szorgalmazta. A kevéssé népszerű politikus javaslatából nem lett semmi. (Csendben jegyezzük meg, hogy az olasz Hoffmann Rózsa jobbnál jobb ötleteire 2008 és 2010 között országos méretű ellentüntetésekkel reagáltak az egyetemisták.) Más helyeken is egyre-másra felvetik, majd elvetik, majd újra előkerül az egyenruha (ritkább esetben a köpeny) ötlete. Oroszországban már többször volt terítéken az 1992-ben megszüntetett egyenruha újbóli bevezetése, nemrégiben Romániában dobták be, majd szavazták le a javaslatot.
Az egykori brit gyarmatok túlnyomó többségében, Ausztráliában, Indiában, Dél-Afrikában és Szingapúrban a mai napig egyenruhában szaladgálnak a gyerekek - hol szigorúbban, hol lazábban kezelve az iskolai öltözet kérdését. A legtöbb helyen figyelembe veszik a vallási előírásokat, és megengedik például, hogy a muszlim lányok az előírtnál hosszabb szoknyát és pólót vagy a szikh fiúk turbánt viseljenek. Míg szinte mindenhol az uniszex (lányoknak és fiúknak nagyon hasonló szabású és ugyanolyan színű) viselet dívik, akadnak országok, ahol az egyenruha arra hivatott, hogy messziről is meg lehessen különböztetni egymástól a fiúkat és a lányokat. Meglepő módon az egyik legszigorúbb szabályozás Jamaicában van érvényben: itt még a cipők és zoknik színét, valamint a gyerekek hajviseletét is megszabják. Szingapúrban a gyerekek 14-15 éves korukig nem hordhatnak hosszúnadrágot, és még az előegyetemen is szigorú öltözködési szabályok vannak érvényben.
Sok helyen keveredik egymással az import-szabályozás és a tradíció: Indonéziában a klasszikus angol típusú egyenruha mellett a hét egy napján hagyományos helyi öltözékbe bújnak a diákok, míg egy másik napon cserkésznek öltözve mennek suliba. Egyes országokban olyan komolyan veszik az egyenruhát, hogy azok a gyerekek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy megvásárolják, egyszerűen nem járhatnak iskolába. Nemrég egy pakisztáni kisfiú, akinek szülei nem tudták megvenni az iskolai öltözéket, felgyújtotta magát, és belehalt sérüléseibe.
A távol-keleti országokban is általában kötelező az egyenruha, a legismertebb a japán uniformis, azon belül is a japán diáklányok matrózblúzból, térdzokniból és bugyivillantós rakott szoknyából álló szettje, amit a manga képregények és rajzfilmek tettek a világ egyik legnépszerűbb fétisévé.
Posztó és mente
Az egyenruha tehát leginkább az iskola identitásának kifejezője. Mindez Magyarországra is jellemző volt a második világháború előtt. "A XIX. században még nem beszélhetünk egységes egyenruharendszerről. Voltak helyek, ahol el se lehetett várni, hogy bármit előírjanak a viseletre vonatkozóan, gondoljunk csak azokra a tanyasi iskolákra, ahová mezítláb mentek a gyerekek" - mondja Munkácsy Gyula, hozzátéve, hogy akkoriban elsősorban azokra az intézményekre volt jellemző az uniformis, melyek zártabb világot képviseltek - például a katonai intézetek. "A speciális iskolák mellett az árvaházakra volt jellemző az egyenruha, olcsó posztóból készült szürke és barna holmik, a gazdagabb iskolák viszont - a kiegyezést követően - a magyaros divatot kezdték előtérbe helyezni, miközben a kisiskolások körében a matrózruhák terjedtek el." Munkácsy szerint azonban az oktatásban a Trianon utáni időszak hozott jelentősebb változást. Az iskolák ekkor vették fel híres hazafiak nevét, s ettől kezdve helyeztek különös hangsúlyt az iskolai címerek, jelvények, zászlók, nem utolsósorban az egyenruhák, sapkák kidolgozására.
Mindez sokkal inkább az iskolák közötti különbségeket mutatta meg, nem az egyenlőséget, és mivel az akkori egyenruhák és kiegészítők egyáltalán nem számítottak olcsó dolognak, az ehhez hasonló kezdeményezés mostanában biztosan nem találkozna a szülők rokonszenvével. Még úgy sem, hogy Hoffmann Rózsa kijelentette, ha a köpeny (egyenruha) viselete kötelező lesz, azt az állam is támogatja majd valamilyen módon, hiszen "ha a közoktatás ingyenes, az államnak az eszközöket is biztosítania kell hozzá".
De közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Magyarországon az iskolai egyenruha témája először az 1790-es országgyűlésen került napirendre: a közoktatási bizottság ülésén Makó Pál matematika-fizika professzor a hatékonyabb fegyelmezés céljából indítványozta bevezetését, "hogy a deákok, akik újabban igen hajlamosak a kihágásokra, azonnal felismerhetők legyenek". Noha a bizottság helyeselte az indítványt, I. Ferenc császár - igaz, csak 1802-ben - úgy döntött, hogy "az ifjúság egyforma ruházat viselésére nem rendelhető el".
