A legjobb program mindig a közönség szemlézése, még szép, hogy idén is jöttek a maskarák tömegével. Egyik-másik elképesztő produktum láttán elképzeltem egy békés otthont Hollandiában, ahol a srác összeválogatja a szerelését, hogy na, ezek pont jók lesznek a Szigetre. A Párduc például nem kis energiát fektetett az outfitjébe: az egész teste be volt festve, a fején álarc, és ahányszor csak láttam, a haverja nyakában ült, aki felfelé tartott egy vasalóállványt, amin a Párduc sörei sorakoztak. A legtöbb dizájn azért nem volt ennyire kifinomult, főképp hajnaltájban. Azt sosem fogom megérteni, hogy miért vicces még mindig a skót szoknya félmeztelen fiúkon, és azt sem, hogyan bírják tetőtől talpig plüssmackójelmezben a tikkasztó hőséget.
Jófej, jobb fej
Fotó: Galló Rita
Gyereksereg körülöttünk
Az új hóbortok közül csak egy szúrt szemet, de az nagyon. Igen sokan kicsi látcsővel járkálnak naphosszat, és azzal szórakoznak, hogy a koncertek közben odaállnak elénk, és hosszú percekig bámulnak - minket. A vidám forgatagban legszívesebben én is magamra kapnék valami mókásat, de hát én a húsz százalék hazai közé tartozom, itthon pedig nem szívesen égetem magam, bármennyire is jólesnék. A majális jelleget erősíti az is, hogy nagyon sok a kisgyerek. És nem hippiporontyok, mint annak idején. Sosem felejtem el, hogy az első, abszolút antihigiénikus fesztiválos években (1992-1995) mennyire sajnáltam azokat a kölyköket, akiket a "bennemaradt" szülők húztak-vontak maguk után a porban, vagy anyjukra kötözve, a babahordóban próbálták túlsírni az elképesztő hangorkánt. Persze most is láthattunk sírásra görbült szájjal ténfergő kisdedeket, például az éjjel egykor kezdődő ef. Zámbón (a három megkérdezett párból hárman mondták, hogy kényszermegoldás: a bébiszitter lemondta az estét), de inkább az a jellemző, hogy a kicsinyeket délután hozzák ki. Mint barátom, Ádám, aki szinte mindennap a két gyerekével, a nyolcéves Lizával és a hatéves Marcellel startolt. "Alapvetően egy napra akartam csak kihozni őket, mert kíváncsiak lettek rá, a neten keringő képek miatt. Titokban azt is reméltem, hogy sikerül már nagyon korán zeneértő és -rajongó emberekké formálni őket. De az a tapasztalatom, hogy nem a koncertek miatt jön be nekik a Sziget, bár a Magyar Dal Napján, amikor én kerültem volna a Nagyszínpadot és a környékét, Liza akarta mindenképpen végighallgatni a Balázs Fecót." Ádám mesélte, a gyerekeket egészen fura világok húzzák be, a legtöbb kicsi a dark-gothic-ambient vonalra mozdult rá. "A zenei tájolás nem nagyon jött be, a fesztivál összművészeti jellege viszont rabul ejtette őket. A Lumináriumban a sorban állók fele gyerekkel van, kaland az Afrofalu, a mindenfelé cirkáló jelmezes nénik-bácsik, de az abszolút játszótér a Hungaricumfalu lett. Liza és az újonnan verbuválódott baráti társasága vagy negyedórára kikapcsolt egy-egy gólyalábas fazon láttán. Persze aztán három-négy óra után elfáradnak, miként én is." Azért a Sziget Eye fantázianevű, Londont idéző óriáskerék nem csupán a kicsiknek kaland (sok mutatvány utalt egyébként az olimpiára, rajongói shopok, közvetítések, a mínuszos napokon még a Nagyszínpad kivetítőjén is). Mint minden a Szigeten, a kerék is elég drága (1500 Ft, Citypass-szal 1000, de még mindig jobban megéri, mint a vidámparki elvarázsolt kastélyt idéző, garantáltan hánytató hordó, épp az ételsor mellett, 800-ért), ami főleg éjjel, koncert közben "világraszóló látványosság", ha nem ülünk fel rá, akkor is. Ráadásul kifejezetten hasznos, hiszen segít a tájékozódásban. Mert az idén megint mindent átrendeztek.
Többek között az egykori törzshelyem, az Octopus összművészeti helyszín is megszűnt, helyette jött létre a Fidelio KultúrZóna. "Jobb, frekventáltabb helyre kerültünk, rögtön a bejáratnál, a főút mellett kaptunk egy óriási sátrat, remek technikai felszereléssel, stábbal, nagyon kulturált backstage-dzsel - mondja Balázs Eszter, aki már hosszú évek óta a programok felelőse. - A Porondszínház mellett itt a Múzeum Negyed, az Agora, a Kelet-európai Vurstli is. Minden itt összpontosul, ami komolyzene, az irodalom-, a cirkusz-, a tánc- és színházprogram, itt lépnek fel a stand-uposok, itt van a jazz éjszakai műsorsávja is. Izgalmas ez a sokféleség, de egyes műsorblokkok megrövidültek." Aki a régi Octopust kedvelte, annak ez az új nem feltétlenül jött be. Nekem mindig oázis volt a babzsákos, nyitott, szinte hívogató közeg. "Az új helyszínnek rengeteg előnye van - folytatja Eszter -, de magával a sátorral én sem vagyok kibékülve."
Persze itt is megemlékeztek a huszadik évfordulóról, a legtöbb nevetés a szombati felolvasáson-beszélgetésen volt, ahol a résztvevők saját Sziget-emlékeiket szedték elő. "Azt hiszem - mondja Balázs Eszter -, a mély- és a csúcspont, ki hogy élte meg, az volt, amikor Grecsó előadta 1994-es szerzeményét, a Szexi csokoládét. Hát, ne tudd meg..."
Titanic
Ahogy már megszokhattuk, az irodalom évről évre kevesebb helyet kap a Szigeten, de reméljük, ez csak a külföldiek magas számával magyarázható. 'k, ki tudja miért, még így is beülnek erre-arra, ám nincs lelombozóbb annál, mint amikor fellépőként (saját tapasztalat) először csak a kimeredt tekinteteket, majd a hangos távozást érzékeled. Pedig a szervezők rájuk is gondoltak. A délutánok (ugyanitt) az úgynevezett könyv-halászat jegyében teltek, a FISZ (Fiatal Írók Szövetsége) és a NemKönyv csapatának szervezésében. A KönyvStrand egy felfújható gumimedence volt, tele könyvekkel, amiket különböző kvízekkel lehetett megnyerni. A program gazdái arra is rávették a külföldieket - idegen nyelvű könyveket is lehetett zsákmányolni -, hogy olvassák fel magyarul a kihozott verseket. (A mókás videók a szervezők Facebook-oldalán megtekinthetők.)
A fiatalok olvasási szokásaival kapcsolatban nincsenek illúzióink, s az "irodalmi" játékok is ezt igazolták. Ha filmes adaptációról volt szó, legtöbbeknek csak a Twilight és A Gyűrűk ura jutott az eszébe, de a bemelegítő kérdésre is - Létezik-e magyar irodalom? - érdekes válaszok érkeztek. Voltak megengedőbb nációk, például a francia fiatalok feltételezték a magyar irodalom létezését, bár se művet, se szerzőt nem tudtak említeni. Az olaszok viszont kategorikus nemmel feleltek. Az ajándék könyvnek általában mindenki örült, az egész hét alatt csak egyvalaki mondta, hogy őneki nem kell még egy szép képes album sem, nem bírja az ilyesmit.
Emlékszem, a korábbi fesztiválok alatt mennyi bajom volt. Hogy nincs elég vécé, hogy egy hétig nem fürödtem, hogy idegenek sátrában kellett aludnom, mert az enyémre valaki vagy valami rázuhant. Hogy nincs normális kaja. (Ehetőt most is csak a Hungaricumfaluban találtam, a Tesco sátrai eltűntek, így csupán a vásári kaják maradtak, illetve pár zöldséges, ahol egy tálka dinnyét ezerhatért mértek.) De az idén hűs permetszórók és kézmosók keresztezték az utamat, már-már luxuskörülmények, komolyabb probléma legfeljebb a hajóval akadt. Nagyjából senki nem tudta, honnan indul, amikor pedig végre meglett és az utolsó este épp beszálltam volna, a móló egy hatalmas reccsenéssel feladta. Sikoltva ugrottam hátra, mire az őrző-védő megnyugtatott: "Ez nem a Titanic." Valóban nem az volt, mert el sem indult. Viszont a HÉV-en ebben az évben már angolul is bemondták, hogy hol kell leszállni a fesztiválhoz.
