Igenis, létezik magyar narancs - csábított ki bennünket budaörsi üvegházai közé. A látvány kétségkívül lenyűgöző: két lombját vesztett fa narancssárga gyümölcsöktől roskadozik a téli kora délutáni szürkeségben. Ráadásul megtudjuk, miért van mindig krumpli a jó kertész zsebében.
*
Viszont helyesen tettük, hogy nem hittünk a szemünknek, mert közelebbről vizsgálva nem érett narancsok csüngtek az ágakon, hanem hatalmas mennyiségű datolyaszilva, más néven kakigyümölcs vagy kakiszilva, illetőleg hurma, mely utóbbi a török elnevezése a Kelet-Ázsiából származó, a diospyros nemzetségbe tartozó ébenfaféle termésének, amelyet már gasztronómiai rovatunk is bemutatott (Magyar Narancs, 2009. október 15.). Szupp Géza nem is leplezte, hogy kizárólag a látványt asszociálta lapunk nevéhez, hiszen tisztességes narancs a mi éghajlatunkon a szabadban meg nem terem. Másrészt viszont az is tény, hogy az egyik üvegházban egészen apró mandarinokat észleltünk, amelyek az ifjabb Szupp által indítványozott kóstoláskor mézédesnek bizonyultak, vagyis a citrusfélék hazai elterjedése ügyében talán még mindig nem mondatott ki az utolsó szó. A Fehérvári úti piacon árusító dísznövénykertész mindazonáltal nem kecsegtetett bennünket közeli eredményekkel. Van ugyan egy kínai poncirus trifoliatája, amely citrusféle is, a kemény hideget is tűri, de a termését még nem sikerült ehetővé varázsolni: "Nem tud az alany annyit besegíteni a ráoltott nemes narancsba, hogy az télálló legyen. Vannak kezdeményezések, lehet, hogy egyszer be is jön. Mondjuk valami mutáció, génhiba, ami az esetek 99 százalékában selejtes, és eltűnik az útvesztőben, de az is lehet, hogy előnyére válik, és megmarad. Egyelőre még senki sem tudja, melyik az a gén, amelyik a télállóságért felelős."
Szupp Géza szenvedélyének - és kertészeti árutermelő tevékenységének - igazi tárgya a pozsgások hatalmas csoportja, ezek a datolyaszilvafák csak afféle melléktermékei a növényi kuriózumok iránti kíváncsiságának, azzal együtt, hogy idén már több száz kilónyi termett a budaörsi sziklák déli lejtőjén a sokáig kegyetlenül savanyú, éretten viszont igen édes gyümölcsből. Ami a kaktuszokat illeti, tartós elkötelezettségről van szó, hiszen Szupp négyéves kora óta kertészkedik, amely állítását elsőre enyhe kétkedéssel, illetve egyfajta családi kertészmúlt téves feltételezésével fogadjuk. "Még az óvodai gondnok adott nekem egy kaktusznövénykét, és el is magyarázta, mit csináljak vele. A katonaságnál az ablakokban, lőszeresládákban neveltem a kaktuszaimat. És mindig volt üvegházam, már akkor is, amikor még albérletben laktunk."
A soproni erdészeti szakközépiskola elvégzése után némi pályamódosítással a kertészeti egyetemet választotta a jobb kereset reményében, de amikor állást vállalt a Főkertnél, csalódnia kellett. "Egy féllábú parkőr többet keresett, mint én" - számol be többé-kevésbé megbékélten a nyolcvanas évek elejének jövedelmi viszonyairól. Ekkortájt ugyanis már bőven kiegészíthette keresetét a kaktuszok eladásából: "Nagyon mentek abban az időben" - értesülünk a hanyatló Kádár-kor hétköznapjainak egy mindeddig homály borította mozzanatáról. Így aztán további szenvedélyeinek, a kígyótenyésztésnek és a világjárásnak is hódolhatott. A kettő sajátos összekapcsolása volt, amikor az ománi szultán kígyógyűjteményét gyarapította egy különleges darabbal, amelyet személyesen kézbesített kalandos repülőtéri incidenseket követően, majd pedig hálából jól tartották az arab félsziget csendesen prosperáló országában.
Eddigre már bejárta a fél világot. "Elhiszi, hogy 2900 forintból elutaztam Mexikóba? Márpedig így volt. Az orosz laktanyák mellett rubelt lehetett vásárolni, a rubelért egy az egyben átváltással dollárt, a dollárért zlotyt, azért pedig repülőjegyet Kubába, és onnan Mexikóba." Az adatokat nem ellenőriztük tételesen, de való igaz, hogy a találékonyak valahogy így használták ki a roskadozó, de még fennálló KGST sajátosságait. Valahogy így jutott el Észak-Koreába is, ahol a magyar turistát az európai szocializmus egyfajta utazó nagyköveteként fogadták, és ekkor került elő az a bizonyos zsebbe rejtett krumpli, amely a Kim Ir Szen-mauzóleum parkjában nyerte el előre tervezett funkcióját, amenynyiben egy különleges fáról letört, majd beleszúrt hajtást tartott életben a kedélyes történet szerint (amelynek további szereplője egy kitömött, de igazi kistigris, a helyi vendéglátók nagyvonalú ajándéka volt).
A beszélgetésnek ezen az emelkedett pontján, miközben a konyhából fél szemmel a nagyszobába pillantgatunk, ahol nagyméretű afrikai faszobrok sorakoznak a fal mentén további utazások bizonyítékaként, fényképek százai kerülnek elő csupa különleges kaktuszról és más délszaki növényről, a Fidzsi-szigetektől Jemenen át Ausztráliáig. Az utazásoknak ugyanis a kezdetektől fogva a gyűjtés volt a fő célja, amit Szupp Géza a "zsebimport" kifejezéssel tesz érzékletessé, kezdve egy korai látogatástól a monacói Jardin Exotique hegyoldali kaktuszparadicsomától egészen egy hosszabb dél-afrikai utazásig, amelynek során több száz pelargonium- azaz muskátlifélét szedett össze bővülő érdeklődésének látványos bizonyítékaként.
Kertészeti kiállításokon szokott aztán diavetítéssel egybekötve beszámolni a tapasztalatairól, de az alkalmi érdeklődőnek is szívesen beszél például a Hoodia gordoniiról. Ez szerinte "a jövő növénye", amellyel eredetileg a dél-afrikai busmanok csillapították éhségüket és szomjúságukat, és mostanában fedezi fel a fogyasztószerekre vadászó nemzetközi gyógyszeripar. Szép színes a kép, de a növény nem tűnik különösebben csábítónak. Viszont a még éretlen, sem magyar, sem narancs datolyaszilvából egy ágvégnyit szívesen magunkkal viszünk.
