„Ahogy megérkeztünk, kitört a háború”

Hutnik Károly író, szakács, csavargó

  • Bárdos Deák Ági
  • 2016. február 6.

Lokál

Évekkel ezelőtt, egy Ikarus csuklós busszal utazott el Afrikába, és csak tavaly nyáron, első könyvének megjelenése alkalmából jött haza. Úgy volt, hogy az eladott példányokból becsordogál a visszaútra való, ám egy szomorú családi esemény miatt maradnia kellett. Pedig menne, azt mondja, Európát nem neki találták ki.

magyarnarancs.hu: Mi a baj Európával?

Hutnik Károly: Túl sok a fölösleges szabály, törvény… Azok is meglepődnek, akik  40 éve ismernek, ha azt mondom: nemsokára megyek haza. „Hova haza?” – kérdik. Hát Afrikába! Nekem az az otthon. Itt csak nyaralok. Tavaly azért jöttem, mert lejárt az útlevelem, ki kellett cserélni.

magyarnarancs.hu: És a könyv?

HK: Véletlen egybeesés. Az útlevél miatt mindenképp jönnöm kellett.

magyarnarancs.hu: Miről szól a Kalandor a pácban? A Bamako raliról?

HK: Á, dehogy! A rosszalkodásaimról, a csavargásaimról. A régiekről is. Úgy indult, hogy naplószerűen irkálni kezdtem a haveroknak, ők meg biztatni kezdtek. Kérdezték, miért nem lesz belőle könyv? Először Vova (Németh Vladimír, a Tilos az Á és a Tilos Rádió egyik alapítója – a szerk.) noszogatott, aztán Kerényi Gyuri (lapunk egykori munkatársa, a Rádió C és a vs.hu egykori főszerkesztője a szerk.), ő le is hozott pár írást a vs.hu-n. Végül úgy lett belőle könyv, hogy felbukkant egy rokonom, akit akkor láttam életemben először, bár ő azt mondja, hogy amikor nagyon kisgyerek voltam, találkoztunk. Szóval ez a rokon úgy hívják, dr. Zoltán Attila olvasta a vs.hu-n megjelent dolgaimat, és azt mondta, hogy kiadná. Miért ne, gondoltam, csak egy kicsit meg kéne szerkeszteni. Erős Dani barátomat hívtam föl, hogy Dani, mit szólnál, ha te szerkesztenéd? „Ez az én munkám!” – vágta rá rögtön. Legközelebb már azzal hívtak, hogy kész a könyved, gyere haza! Akkor már négy és fél éve Afrikában éltem.

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

 

magyarnarancs.hu: Miért nem volt könyvbemutató?

HK: Mert nem szeretek szerepelni.

magyarnarancs.hu: Most viszont a második rész megírását fontolgatod. Annyira bejött az első?

HK: Nem tudom, mennyire volt sikeres, de minden példány elfogyott.

magyarnarancs.hu: Mióta csavarogsz?

HK: 17 évesen kezdtem, a nyolcvanas évek elején. Leléptem egy időre, de ez akkoriban azzal járt, hogy nem is jöhettem vissza. Laktam Párizsban, Berlinben, Amszterdamban.

magyarnarancs.hu: De a rendszerváltás után visszajöttél, és számos pesti kulthely szakácsaként bukkantál fel elmaradhatatlan kutyusaid kíséretében. A Facebook-profilodnál most is azt látni, hogy a Castro a munkahelyed.

HK: Nem sokáig bírom ugyanazon a helyen. Tök jó volt elindítani dolgokat, aztán viszlát… Ráckert, Kiadó, a régi Gödörben az összes faksznis külföldi fellépőnek én főztem.

magyarnarancs.hu: A kutyák hogy bírták?

HK: A kaját?

magyarnarancs.hu: A gyűrődést!

HK: A Tódort vittem mindenhova, ő meghalt. Aztán lett a Karcsikutya… De ő túl nagy, nem lehetett vinni. Itthon maradt a barátaimnál, Salföldön.

magyarnarancs.hu: Meglátogattad?

HK: Ő volt az első, aztán az anyám…

magyarnarancs.hu: Hogyan keveredtél Afrikába?

HK: Hét éve indultunk egy csuklós busszal. Egy piros hetessel. Eredetileg egy kanadai–indiai projekt, a Kaukázus rali reklámja lett volna az út, a pekingi olimpiára akartunk kijutni, de a kínai–tibeti balhé miatt a kanadaiak visszaléptek. Vártunk egy évet, és a Bamako ralival kimentünk Maliba. Aztán én meg kinn ragadtam. Eleinte minden jól ment, de kitört a háború. Volt egy puccs, elzavarták az elnököt.

magyarnarancs.hu: Neked is menekülnöd kellett?

HK: Ja, le kellett lépnünk. Pedig két cégünk is volt, egy ételkiszállításos üzlet meg egy szúnyogirtásra szakosodott. Csak konzulátusoknak dolgoztunk, tőlünk rendelték az ebédet.

magyarnarancs.hu: Arrafelé bárki besétálhat egy követségre, hogy helló, főznék itt…?

HK: Nem egészen. A barátaim, egy ausztrál és egy angol fiú megnyitották a Sleeping Camel nevű hostelt, volt benne egy jó kocsma, a követségi dolgozók is lejártak. Maliban nagyon kevés európai él, de ez egy európai bázis volt. Néha voltak bulik, én főztem. Sikerem volt, erre mondták a haverok, hogy csináljunk egy éttermet! Én viszont nem akartam, mert az macerás lett volna, megszerezni az engedélyt az alkohol árusítására, ilyesmi…

magyarnarancs.hu: Maradt az ételkihordás?

HK: Igen. Beindult és nagyon jól ment. De nálam ez úgy van, hogyha valami beindul, akkor tutira valami nagy szar jön. Elkezdtek lőni. Mellettünk, ahol laktunk, épp egy laktanya volt, úgyhogy le kellett lépni mindenképp.

magyarnarancs.hu: Miért?

HK: Először arra gondoltunk, majd csak lesz valahogy. De a vendégkörünket, az összes követségi dolgozót evakuálták. Mi csavargók voltunk, minket nem evakuáltak, de tudtuk, hogy a követségiek nélkül se munka, se pénz, hiába van két cégünk. Úgyhogy elindultunk Bissauba. Ahogy megérkeztünk, ott is kitört a háború.

magyarnarancs.hu: Tényleg pech.

HK: Az. Én azért nem ragadtam ott, mert elmentem sört venni. Mire megtaláltam a benzinkutat, ahol sört árultak, már a frontvonal mögött találtam magam. Nem tudtam visszamenni a hotelba a haverjaimhoz, ők ott is ragadtak vagy három hétig. A katonaság körbevette a várost, én meg pár száz méterre voltam a reptértől. Jön egy kanadai fiú, hogy mit állok húsz üveg sörrel az út szélén, amikor itt lőnek, inkább menjek vele Gambiába, amíg nem késő. Miért ne? Ismertem egy magyar lányt a Facebookról, felhívtam. Eleinte nála laktam, ő szerzett munkát is egy alapítványi étteremben, ami egy német fickóé. Minden héten kétszer szendvicseket kellett csinálni a szegénykórháznak – több száz szendvicset.

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

 

magyarnarancs.hu: Mennyit kerestél?

HK: Alig 100 eurót, pedig néha az éttermet is én vezettem, sőt a németnek volt egy kempingje is, ahol a dolgozókra felügyeltem. Viszont annyi sört ihattam, amennyit akartam. Ez volt a deal. De egy év után otthagytam, mert a tulaj fellázadt: állítólag hat hónap alatt megittam több mint ezernyolcszáz üveg sört. Ez napi szintre lebontva azért nem olyan sok.

magyarnarancs.hu: Azóta melózol a Bamako ralinak?

HK: Ja. A ralisok indulás előtt adományokat gyűjtenek Budapesten, és kihozzák Afrikába. Nekem kell megtalálnom, hogy melyik iskola, melyik kórház kapja az adományokat. Amikor megérkeznek, van egy nagyon nagy buli, amit én szervezek – akkor főzni is szoktam –, utána pedig egy hétig autózom, és szétosztom az adományokat. Tavalyelőtt olyan 250 ezer euró értékben jött össze: volt több mint 500 komputer, a kórházaknak felszerelés… A ralisok előre megmondják, mit hoznak, én meg tudom, hogy kinek mi kell. Általában két nagy teherautó jön, ami fullra van a gyerekjátéktól a ruhán át a cipőig, de vannak extrák is. Tavaly például egy idős angol hölgy, aki segít az egyik faluban meg ott is él, kapott egy rádióállomást.

magyarnarancs.hu: Mondhatjuk, hogy a Bamakóval érkező adományosztás szervezéséből élsz?

HK: Is. Mellette rendszeres ügyeletet tartok egy szigeten, vigyázok az ott élő majmokra az orvvadászok miatt. Néha semmi nincs, de az se baj. Lemész a halászokhoz, van, amit szinte ingyen odaadnak. Például a polipot nem eszik meg, a tintahalat sem, mert csúnya… Én meg imádom. De például Gambiában van egy magyar étterem, a Bella’s. Egy házaspár a tulaj, jó barátaim. Egyszer csak az az ötletem, hogy csináljunk egy könyvtárat. A magyar étteremben! Szóltam a ralisoknak, hogy hozzanak magyar nyelvű könyveket. Hoztak. Szóval, az történt, hogy Gambiában, Cape  Pointon megépült az első óceánparti magyar könyvtár!

magyarnarancs.hu: Mintha büszke lennél erre…

HK: Mire?

magyarnarancs.hu: Hát, hogy óceánparti és magyar.

HK: Poén, nem?

Figyelmébe ajánljuk