A Covid-19 tanéve következik: mire számíthatnak a magukra hagyott iskolák?

  • Világi Mariann
  • 2020.08.16 09:50

Publicisztika

Botrányos, hogy két héttel a 2020/2021-es tanév indulása előtt a még közzé sem tett intézkedésekre, iránymutatásokra kell várni.

A 2020/2021 évi tanév a Covid-19 tanéve lesz. Történelmi léptékben rövid idő. A közoktatásban a tisztességes cél és feladat a világjárvány fizikai, pszichológiai következményeinek optimális kezelése, túlélése lenne.

Jóindulattal feltételezhető, hogy a kormányzat, a közoktatásért felelős minisztérium nem szeretne emberkísérletet folytatni a szeptemberi, szokásos rendben indítandó tanév meghirdetésével. (A 2020/2021. tanév rendjéről megjelent rendelet ugyanis az előző tanév mintájára készült, azzal szinte teljesen megegyezik a naptári dátumok lényegtelen változásai mellett.) Az előjelek azonban nem kecsegtetők.

Párhuzamos valóságok március közepétől június közepéig

Március közepén – nagyon helyesen – bezárták az iskolákat, miközben a lényeget tekintve magukra is hagyták őket. Minden iskola, tanár egyik pillanatról a másikra belezuhant az úgymond online oktatásba. Nem a függetlenség, önállóság okán, hanem a kormányzati, hivatali támogatás hiányában. Csinálja mindenki, ahogy éppen tudja. Ha csak feladatlapokat és teljesítési határidőket küld a tanár a tanítványainak, az is jó, ha nincs más eszköze (amiről nem feltétlenül ő tehet).

Találgatni lehet, miféle érdek, cinizmus, felkészületlenség, miniszteriális belharcok vagy a  tudatos, az egész társadalomnak szóló, jól begyakorolt manipuláció döntötte el a három hónapig tartó, a tényleges tanügyi állapotok elkenésének motívumait. Egy dolgot tudunk: nem álltak és ma sem állnak rendelkezésre a központosított rendszerhez hivatalosan alkalmazható, online oktatásra használható tankönyvek, módszertani útmutatók a kötelező tananyagok feldolgozására. És sajnos, bizonyos következményekről is lehet képünk. Arról például, hogy az alsó és felső tagozatos általános iskolások körében országosan újabb szegregátumok alakultak ki.

Máig nem készült olyan országos, hitelt érdemlő felmérés, kutatás, statisztika, amiből képet nyert volna a kormányzat, a társadalom, hogy mi is történt az online és offline távoktatásban. Újságcikkek, a közösségi média szórta csak a híreket, véleményeket, amelyek főként arra összpontosítottak, hogyan növekedtek meg a szülők terhei, lehetetlenültek el a tanulási feltételek a családokon belül, milyen pszichológiai terhet jelentett az egyes korosztályoknak a valós szociális tér hiánya, a saját közösségeik hirtelen megszűnése. Igaz és fontos tényezők, önmagukban azonban nem segítettek, és nem is igazolják az iskolák szokásos működésének megnyitásának tervét. Az ilyen érvelés jellemző logikai csúsztatás, mert nem arra a kérdésre ad választ, hogy milyen módon lehet és szabad a tanévet elrendezni. Milyen értékek és prioritások alapján. Például mi van akkor, ha egy osztályban elterjed a járvány, és ha csak egyetlen gyermek is kerül kórházba – netán maradandó károsodást szenved, amire van nemzetközi példa –; hogy micsoda pánikot okoz adott esetben egy ilyen helyzet egy közösségben, az élő szociális térben.

A kormányzati kommunikáció hónapokig az online oktatás működőképességét szajkózta tőmondatokban. Hiszen megvolt a saját nagy története: az új NAT, a kerettantervek. A legfontosabb az iskolák felé az volt, hogy a tanárok az új kerettantervekből először áprilisi majd májusra kitolt határidővel elkészítsék a helyi tanterveket, és azokat be is nyújtsák az illetékeseknek. A kimeneti követelmények ismerete nélkül dolgozzák fel a hol csak új cégért kapott tankönyveket, hol pedig a jelentősen átszabottakat. Készítsenek órahálót a kerettantervekhez. És az iskolák, a tanárok megcsinálták. Nem a munkaterhelés, a több tantárgynál botrányos kerettantervhez igazodás a legnagyobb szégyen – hosszabb távon, persze, igen –, hanem egy második valóság kormányzati elhitetése, mely szerint minden az előirányzott keretben zajlanak, és ezért más kérdés nincs is. Ezért sem szükséges a kormányzatnak egy járványhelyzet keretrendszerében nyilatkozni, a feltett kérdésre válaszolni, netán cselekedni. A tantestületek – nem lévén választásuk – szorgalmasan vagy sem, a helyi tanterveket legyártották, átalakították az órahálókat. És talán akadt olyan tanár is, aki egy pillanatra azt gondolta, hogy nincs is és nem is lesz járványhelyzet.

A 2020 szeptemberétől kezdődő tanév

Az előző félévben történtekből sok jó nem következik. Az érettségi vizsgák lebonyolítása az egyetlen kivétel, de az nem oktatás, hanem vizsga, 90 000 alatti számmal és a kötelező vizsgatárgyaknál egy hétnyi időtartammal.

Kulcskérdés, hogy milyen felelősségeket, hatásköröket állapít meg, milyen feltételeket, garanciákat biztosít a kormányzat az oktatásban, amikor pontosan tudható, hogy a járványnak nem lehet azt mondani, hess innen!  A kulcskérdések közül a legfontosabb az emberélet. Ez esetben a megelőzés és nem a post hoc, az utólagos vagy ad hoc eljárásrend.

Nincs felelőse semminek

Botrányos, hogy durván két héttel az iskolakezdés előtt a még közzé sem tett intézkedésekre, iránymutatásokra kell várni. E tárgyban eddig két utalást tettek. Az egyik az, hogy készülőben van egy többoldalas részletes protokoll, a másik a Nemzeti Pedagógus Kar megszólalása egyfajta „hibrid” oktatásról valamint arról, hogy az alsósoknak addig kellene iskolába járniuk, ameddig lehet. Az a tény nem is kerül szóba, hogy az iskoláknak már el kellett készíteni a tanári és diák órarendeket a teljes osztálylétszámokra vagy akár az osztott csoportokat is úgy, hogy nem lehet a biztonságos távolságot betartani. Mintha 2017-et írnák. Aztán majd az egészet elölről lehet kezdeni. Apróság, hogy augusztus 20. után milyen menetben kell tantestületi, munkaközösségi értekezleteket  tartani, hogyan kell elindítani a teljes adminisztrációt. Mi legyen a pótvizsgákkal, az osztályozó vizsgákkal. Csupán a határidők léteznek.

Az oktatási kormányzat és hivatalai az ország összes iskolájának adatait ismerik. Osztályokra lebontva tudják a létszámokat, a korosztályos megoszlást, tanulókra lebontva a lakóhely és az iskola között bejárandó távolságot, vagyis az iskolába jutás feltételeit. Ismerik a tantermek számát. Hasonlóképp birtokukban van a teljes pedagógusállomány és a kiszolgáló személyzet jó részének adatai különféle statisztikai bontásokban. Modellezéssel ki tudják számítani a potenciális kontaktszemélyeket is, akikkel a tanulók az iskolán kívül rendszeres elfoglaltságaik során, például sportedzéseken, zeneiskolákban, szervezett és nyilvántartott ifjúsági közösségekben töltenek. Mit kezdtek, mit kezdenek ezekkel az adatokkal?

Mindebből a társadalom nem látott és ma se lát semmit.

Lehetséges, hogy az általánosan meghatározott biztonságos feltételeken túl – kötelező maszkviselés, távolságtartás, kézmosás, fertőtlenítés és egy országos riasztórendszer bevezetése – kevés egységes szabályozást lehet és érdemes hozni az összes magyarországi iskolára. A kis falusi, községi iskola, ahol az alsótagozaton évfolyamonként akár csupán 5-10 gyerek van, vagy a teljes iskolai létszám kevesebb 200 főnél, merőben különbözik egy 400-600 vagy akár közel 1000 fős iskolától. De pontosan ki kell jelölni a helyi opciókat, mozgástereket.

Ha az iskolaigazgatók/intézményvezetők nagyobb hatáskört kapnak, ami elvárható, az nem jelentheti újra azt, hogy egyszerűen rájuk tolják a problémák kezelését, megoldását, a felelősséget a szükséges eszközök biztosítása nélkül. Például, ha az azonnali intézkedésekhez nem kapnak forró drótot, és a tankerületek hivatalnokaival kell hosszasan egyezkedni, a „ki tudja mikor” válaszokra várni, közben papírhalmazokat gyártani az engedélyeztetésekhez a halasztást nem tűrő helyzetekben.

A minimum a pénzbeli és tárgyi feltételek automatikus biztosítása az alapvető biztonsági feltételek megteremtéséhez, akárhányan járnak is majd éppen fizikailag iskolába.

Mivel 2020 március közepétől az iskolafenntartási költségek (fűtés, világítás, takarítás az étkeztetés jelentős része stb.) az iskolabezárásokkal gyakorlatilag megszűntek vagy minimálisra csökkentek, a költségvetési megtakarítások részben fedezik a maszkok, fertőtlenítések, a plusz takarítás költségeit. Nem is szólva azokról a milliárdokról, amelyek a kéthetes, nyelvtanulásnak nevezett külföldi utaztatások elmaradása miatt a költségvetésnél maradtak. Józan ésszel mérve a vonatkozó plusz kiadások nem lehetnek kérdésesek. Minimum feltétel, hogy az iskolák méret- és létszámarányosan kapjanak milliós nagyságrendben erre a tanévre olyan Covid keretet, amit közvetlenül, előzetes engedélyek nélkül, utólagos elszámolással használnak fel.

És mi lesz a tanárokkal? A sokszor egyetlen tanári szobában az íróasztalok vagy az egyszerű asztalkák szorosan egymáshoz vannak tolva. Ha vannak is munkaközösségi szobák, azok is hasonlóképpen festenek. Igaz ez a 20 fős és a 60-80 fős tantestületi szobákra is. A távolságtartás lehetetlen. Áll mindez a jó esetben egyetlen fénymásoló gépre, a közösen használt, többnyire saját gyártású taneszközök elhelyezésére. A közös számítógépeken, amelyeken minimum a csak online elérhető adminisztrációt naponta el kell végezni, a tanárok egymást váltva dolgoznak. A tízperces szünetekben ki fogja fertőtleníteni a kevés mosdót, az osztálytermi számítógépek klaviatúráit, egereit, a táblákat és még sorolhatnánk. A takarítószemélyzet-hiány minden iskolában gond. Egy sima influenza járvány idején is az osztályokban vagy a tanáriban pár nap leforgása megy végig a vírus. A gyerekek általában osztályonként vagy baráti társaságonként dőlnek ki.

Továbbá álságos azt gondolni, bármilyen valós csoportmunkára lenne esély, miközben a tanár nem mehet közel a gyerekekhez és a tanulók sem egymáshoz. Legjobb esetben marad a megszokott frontális tanítás, és ha a tanár képes erre, a kérdve kifejtő módszer, amikor a tanári magyarázatba bele lehet kérdezni vagy a tanár tesz fel értelmes kérdéseket, megszakítva a saját magyarázatát, szövegét. Ennél az online rendszerek is többet tudnak.

Persze, azokat meg kellene venni. Láthatunk olyan eljárásokat a világban, amikor a tanár egy teremben ül egyedül, a diákok meg kisebb csoportszobákban egymástól megfelelő távolságban és a tanóra olyan szoftverrel működik, ami alkalmas mind a teljes osztály megjelenítésére, mind a csoportok önálló, majd kevert tevékenykedésére is. Ez nálunk szép álom lehet csak. Vannak természetesen negatív külföldi példák is: Arizonában az egyik iskolában, amelyet megnyitottak, a tanárok egyhatoda néhány napon belül elkapta a vírust, és az iskolát ismét be kellett zárni.

(Az új tankönyvek alkalmazhatóságával osztályteremben vagy osztálytermen kívül most nem is foglalkozom. De aki tájékozódni szeretne az online oktatás államilag biztosított valós feltételeiről, belenézhet néhány hivatalos forrásba. Például ebbe, ebbe vagy akár ebbe.)

Jósolható, sőt tudható, hogy felelősen nem lehetséges a most következő tanévben a szokásos iskolai rendben tanítani. Az is, hogy ezt nem is fogják kikényszeríteni.

De akkor mi lesz itt? Hol a különleges helyzet kezelése érdekében elvégzett munka?

Hol vannak a központosított rendszer felelősei?

Neked ajánljuk

Lehet, hogy végleg leáldozott a Golden Globe-nak

  • Gábor Áron

Korrupció, bennfentesség, rasszizmus és szexizmus – a Golden Globe-ot odaítélő szervezetet érő vádak miatt úgy néz ki, jövőre elmarad a díjátadó tévés közvetítése, ezzel pedig maga a díj is eltűnhet a süllyesztőben.