Az oroszlán szája

Hotel Clark
szerző
Götz Eszter
publikálva
2018/19. (05. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Budapest mégis életképes város. Erre a mondatra nem ingatlanfejlesztői prospektusokban vagy államtitkári beszédekben találtam, hanem a Lánchíd budai hídfőjénél, a néhány hete elkészült Hotel Clark előtt állva.

Ez az évtizedekig tátongó lyuk a világörökségi Duna-part közepén, Budapest első hídja és a Várhegy találkozási pontján hosszú ideig maga volt a rejtély: helyzeténél fogva látványos, állapota miatt érthetetlen; házhelynek kicsi, teleknek túlságosan értékes.

Minden nagyobb történelmi fordulat rajta hagyta a nyomát. Egy világváros születésének pillanatában épült be, a polgárosodó Magyarország első nagy lendületében. 1860-ban tették le itt a Budai Takarékpénztár alapkövét, ami fölé a korszak emelkedő csillaga, Ybl Miklós tervezte a hazai neoreneszánsz egyik első példáját, egy kétemeletes banképületet a földszinten kávéházzal, a felső emeleten bérlakásokkal. A bank előcsarnokából vörösmárvány lépcső vezetett fölfelé, a belső udvart mindhárom szinten a cinquecento palotáit idéző, könnyed-karcsú oszlopokból álló árkádsor díszítette. A Lánchíd Kávéház egy időben a nyugatos írók kedvelt találkozóhelye volt, erről ma már csak néhány írásos emlék és egy, a Fortepan gyűjteményében őrzött 1937-es felvétel árulkodik, amelyen a kávéház Dunára néző teraszán Szabó Lőrinc megigézve bámulja a mellette ülő lányka pihés nyakát. Az 1944-es ostrom letarolta a Várhegy környékét, ez a ház is súlyos sérüléseket szenvedett. Talán megmenthető lett volna, de 1948 után a kommunista vezetés szívesebben látta ezen a frekventált helyen a jövő dinamikáját jelképező – amúgy Budától teljesen idegen – körforgalmat, mint a tőkére építő polgári stabilitás emlékét. Az üres telek egy részét elvette a tér közepén megjelenő ötágú csillag növénykompozíció, amely az Alagút tetejére illesztett fémcsillagot visszhangozta. Ybl bankházából csak az árkádsorok lenyomata maradt, egy kis pergolával, ami fölött a város fél évszázadon át nézte a tűzfalat. Közben jócskán születtek tervek, volt ötlet társasház, irodaház és tetőtéri drinkbárral feldobott kávéház építésére, de sorra el is haltak. Az épületroncsban – a város virulenciáját szinte Örkény egyperceseinek stílusában visszaigazolva – megnyílt a Lánchíd Presszó, több nemzedék kedvelt találkozóhelye, amiről akkor még senki nem tudta – hiszen maga a műfaj sem létezett –, hogy Budapest első romkocsmája volt.

A rendszerváltás elvitte a presszót – az utolsó maradványok, Ybl neoreneszánsz oszlopai a Kiscelli Múzeum udvarára kerültek –, felnyomta a telek értékét, de a felemás városszerkezeti helyzetre nem született jó válasz. A döntéshozók vakargatták a fejüket, a város és a turisták pedig bámulták az Alagút szájánál tátongó lyukat. Hamar kiderült, hogy a telket üzleti szempontból legelőnyösebben egy szálloda tudná hasznosítani, de a szűkös alapterület és a roncsolt utcaszerkezet miatt húsz év alatt több építészeti tervpályázat vagy egyedi építészeti javaslat után sem sikerült megoldást találni. A pályázatok között az utolsót 2007-ben már a jelenlegi tulajdonos írta ki, amelyen a teljes hazai építészgárda mellett nemzetközi sztárépítészek is felvonultak, a képtelen helyzetre reagáló, egészen őrült gondolatok gazdag tárházával sokkolva a szakmát és az építészetre fogékony közvéleményt, de ez sem vezetett eredményre.

Az Ausztráliából Magyarországra települt Anthony Gall építész ekkor kezdett foglalkozni a helyszínnel. A 2007-es pályázaton nem díjazták, de a tulajdonos mégis az ő gondolkodásmódjában látta meg a folytatást. 2011-ben együtt kezdték kidolgozni azt a koncepciót, amelynek a végén 2018 tavaszán megnyílt a szálloda, egy szabálytalan negyedkörcikkely alakú, 670 négyzetméternyi területen, hét szinten, utcára nyíló étteremmel és egy tetőtéri bárral. A háznak szinte minden elemét kompromisszumok sora formálta, de kívülről nem ez látszik, hanem a kortárs építészet rugalmassága, amellyel az eklektikus környezetre reagálva is megőrzi saját kifejezőerejét.

 

Amikor a környezete elfogadja

Az első élmény – kívülről szemlélve az épületet – a hála. Hála azért, hogy nem tolakodik tükröződő üvegfallal, hogy nem töri meg a Lánchíd utca lendületét, és nem vetélkedik az Alagút architektúrájával; hogy nem viselkedik ufóként, vagyis nem hoz ebbe a jelképekkel amúgy is túlterhelt környezetbe olyan mai látványvilágot, ami mindennel szemben fogalmazná meg önmagát.

A közelítés második fázisában azt pásztázzuk végig, ami ezek helyett lett. A sötét tónusú, egyedi betonelemekből szerkesztett, erős tagolású, térbe lépő homlokzatot, ami inkább az utcát kíséri, mint a házat, mert maga az ablaksor az ív szélén már sokkal beljebb ül, mint a közepén. A földszinti konzolok között szokatlanul tágas nyílásokkal feltáruló éttermet, a főbejáratnak a Lánchíd figuráira válaszoló, stilizált oroszlánrajzolatát, a felső szinteken a lyukarchitektúrából plasztikussá formált bélletek finom rovátkáit és a földszinten az ezekbe illesztett világítótesteket. Aztán kicsit távolabbról szemlélve a visszaugratott, üveg mellvéd mögé húzott hetedik szinti lakosztályokat, végül legfelül a kupolára emlékeztető, áttört acélszerkezetet. Az összhatás végeredményeként úgy látjuk, hogy a ház kihozta a helyzetből a legtöbbet: építésze jó érzékkel mondott le a fantázia kínálta utakról, és (ha a betonelemek tónusa kicsit meg is üti a tekintetet) összességében sikerült mértékletes és méltóságteljes választ adnia egy sok szempontból lehetetlen kérdésre.

A szálloda belső tereiben viszont szabadon érvényesülhetett a tervezői képzelet, és Bara Ákos belsőépítész keze nyomán a zsebkendőnyi helyen ha nem is tágas, de a tágasság érzetét keltő enteriőrök születtek. Kellett ehhez a földszinti előcsarnok kétszintesre növelt légtere, az első emelet magasságában a homlokzattal párhuzamosan futó tükörhídfolyosó, amely optikai eszközökkel növeli a térhatást. Kellett a trendi bronz árnyalatokat otthonos sötétkékkel elegyítő berendezés, a foyer finoman ragyogó burkolata és az üvegpanel mögé helyezett zöldfal, a térbe állított kandalló és a bejáratot bevilágító dizájn lámpatest.
A tágasság nemcsak térben, de időben is értendő, hiszen több helyen is utalást találunk a hely történeti elemeire, a recepcióspult mögött pedig ott állnak az eredeti Ybl-épületből megmaradt, most szépen restaurált korinthoszi oszlopok az oszlopfőket összekapcsoló, leheletnyi fémhálószerkezettel, amely az egykori díszarchitektúrát idézi meg.

A szobák berendezése visszafogott, a hangsúly a páratlan dunai kilátásra kerül, de a hetedik emeleten ez a pompás látvány akár a lábakra állított fürdőkádból is élvezhető. Külön figyelmesség, hogy a hátsó fronti szobák ablakaiból sem a tűzfalat kell nézni, hanem a molinókra felvitt, bár kicsit túldekorált street art látványvilágot. A tetőtéri bár dizájnja – ahogyan a lenti étteremé is – az üzemeltető Beefbar nemzetközi franchise-cég tervezőinek munkája. Az étterem két része tavasztól őszig összesen 150 – lent 90, fent 60 – vendéget tud fogadni, télen a tetőtéren kialakított két szobába szállóvendégeket várnak.

Egy épület nem az átadáskor készül el, hanem amikor a környezete elfogadja. A Clark Hotel összképe a kicsit komorra sikerült színvilág ellenére is szerethető, mert nem zárkózik el. Felvállalja a múlt hibáit, a környezet csonkoltságát, és noha elsősorban a turizmust szolgálja, részt vesz a város mindennapi életében. Ahogyan az oroszlános kapu és a kifelé nyitott étterem, úgy az egész ház is élénken kommunikál. Nem az egyedüli üdvözítő megoldást hirdeti, hanem annál sokkal fontosabbat: a bármilyen válsághelyzetből való kilábalás esélyét.

 

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Magyar Narancs közötti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

szerző
Götz Eszter
publikálva
2018/19. (05. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...