A hosszú szünet után visszatévedõ hazai látogató elõször megdöbben. Itt valaha olyan tömeg volt, hogy nem lehetett végigmenni a parti sétányon a butikok között. A strandon már július elejére kikopott a fû. Éjszaka csukott ablaknál kellett aludni az üvöltözõ részegek miatt. Most nyár közepén is szinte teljesen üres a tó. És az elsõ gondolatunk - bár ezúton is megkövetünk minden öngyilkosságba hajszolt, csõdbe ment lángossütõt - mégiscsak az: mennyivel kellemesebb...
A balatoni turizmus lassú hanyatlása szinte azonnal megkezdõdött a rendszerváltás után. Az újságok minden évben beszámoltak a tóparti kisvállalkozások egyre válságosabb helyzetérõl, a német turisták számának csökkenésérõl és arról, hogy a Balaton versenyképtelen a külföldi úti célokkal szemben. Nemcsak a volt NDK-ban, de itthon is egyre többen engedhették meg maguknak, hogy majdnem ugyanannyi pénzbõl a tengerparton nyaraljanak - és a Balaton drágának, zsúfoltnak és unalmasnak tûnt az új lehetõségekhez képest. Hiába javult látványosan a vízminõség, hiába van idén - a tavalyival szemben - elég víz a tóban, hiába az elszánt külföldi és hazai marketing, a trend megfordíthatatlannak tûnik. Az idei szezon a hûvös idõ miatt eddig a szokásosnál is gyengébb volt, és ezen a július közepén kezdõdõ német vakáció is már csak részben javíthat. De vajon a nyilvánvaló negatívumok mellett milyen következményei vannak a Balaton viszonylagos népszerûtlenségének? Látszik-e már, mit fogunk kezdeni a tóval, amit váratlanul "visszakaptunk"?
Kovács Miklós, a Magyar Turizmus Rt. regionális turisztikai projektirodájának igazgatója szerint a balatoni tömegturizmus ideje végérvényesen elmúlt: "Az egész térség átalakulóban van, és még senki nem látja pontosan, milyen irányba indulunk el. A túlzott kapacitások már jórészt leépültek, kezd beállni a normálisnak nevezhetõ szint. A balatoni idegenforgalom három klasszikus formája a fizetõvendég-fogadás, a kemping és a büfé volt, így ezeken a területeken került sor a legnagyobb lemorzsolódásra. Jól látható, hogy a belföldi forgalom évek óta stagnál, a külföldi viszont továbbra is fokozatosan csökken. Igyekszünk új piacokat keresni, felfedeztetni a tavat a holland, dán és francia családokkal, de a német tömeget õk soha nem fogják pótolni."
A változás léptékét a számok is jól jelzik: ma évente körülbelül 4,5 millió vendégéjszakát tartanak számon a Balaton partján, ami tíznapos átlagos látogatási idõvel számolva 450 ezer turistát jelent. Ez csak töredéke a rendszerváltás elõtti millióknak. A szakértõk szerint ugyanakkor egyre nehezebb valós statisztikákat készíteni, mivel a belföldi látogatók közül sokan a barátaiknál, ismerõseiknél szállnak meg, vagy a saját házukban, így "láthatatlanná" válnak. Bár hivatalosan még mindig több a német, mint a magyar, a valóságban ez már nyilvánvalóan nem igaz. És még egy elgondolkodtató adat: a kutatások szerint a felnõtt magyar lakosság negyede még életében nem járt a tónál.
Békebeli hangulat
A jövõ útja tehát a belföldi turizmus fejlesztése és a talpon maradt szolgáltatások színvonalának javítása. Bár látványosságban és érdekességben a Balaton nem veheti fel a versenyt a tengerparttal, a közelség miatt nagyon alkalmas arra, hogy elmeneküljünk a városból egy hosszú hétvégére, strandoljunk, részt vegyünk valamilyen fesztiválon, vagy biciklizzünk. "Ugyanúgy kellene használnunk a Balatont, mint az olaszok a Gardát, a svájciak a Bodenseet vagy az osztrákok a wörthi tavat. Bár ezek a helyek is vonzzák a külföldieket, nem akarnak mennyiség dolgában Ibizával versenyezni. A minõségük viszont elsõrangú" - vázol fel egy elsõ hallásra merész perspektívát Kovács Miklós.
A pozitív változások közé tartozik, hogy a legvidámabb barakk egyen-lábáztatója helyett egy sor balatoni település visszanyerte eredeti arculatát. Csak két példa: kevesen tudják, hogy Füred belvárosa a faverandás svájci villákkal, a klaszszicista gyógyszállókkal, az oszlopos ivókúttal és az idilli parti sétánnyal az egyetlen igazi békebeli, 19. századi fürdõhely egész Magyarországon, a szigligeti ófaluban pedig több helyreállított, zsúptetõs parasztház várja a látogatót, mint bárhol az országban.
Zalakaros és Hévíz példája mutatja, hogy megéri egész évben használható gyógyfürdõt nyitni a tó közvetlen közelében. A két üdülõhelyet teljesen érintetlenül hagyta az általános válság, sõt ma már inkább Hévíz "húzza maga után" Keszthelyt is. Mára összesen 27 spa- és wellnessközpont épült ki a Balaton mellett, a legtöbb természetesen Hévízen (9), öt pedig Zalakaroson. Az új termálfürdõnek köszönhetõen Siófok is felzárkózott melléjük harmadikként, öt wellnessközponttal. Egy ilyen intézménynek többet kell tudnia annál, hogy a szállodának van egy feszített víztükrû medencéje és egy jacuzzija: a háromnapos "Residence Wellness hosszú hétvége" programja például erõállapot-felméréssel kezdõdik, amit személyre szabott edzésprogram, táplálkozási tanácsadás, élményfürdõ, pezsgõfürdõ, szauna, fitnesz, sportmasszázs, frissítõ masszázs, félórás squashpályahasználat és biciklizés követ. A csomag ára fejenként 54 ezer forint, vagyis a célközönséget nem az újpalotai lakóteleprõl toborozzák, az elmúlt években mégis jelentõs tõkét fektettek hasonló beruházásokba, valószínûleg nem véletlenül. Tegyük hozzá, a nagy multicégeknél divat a Balaton környéki wellnessközpontokba szervezni a csapatépítõ tréningeket és vállalati bulikat, ami szintén komoly bevételi forrás.
Olcsó bringások
A skála másik végén a hátizsákos fiatalok vannak, akik a Balaton körüli kerékpárút megnyitása óta fedezték fel maguknak a tavat. Bár semmilyen adat nincs rá, hányan bicikliztek végig a helyenként nem túl jó minõségû úton, a szakemberek szerint a kerékpáros turizmusban nagyobb lehetõségek rejlenek, mint gondolták. A kiszolgáló infrastruktúra még hiányos (például nincs elég biciklisbolt), de már lehet kapni jó térképet, és várható, hogy egyre több panzió fog berendezkedni a biciklis fiatalok fogadására. A Tourinform irodákban beszerezhetõ külön prospektus a legolcsóbb szállások címével (spórolhatunk "with youthful spirit"), 700-1500 forintos éjszakánkénti árakkal. Ez pedig a 360 forintos lángosok régiójában is kifejezetten olcsónak számít.
A fenti példák azt mutatják, hogy a hagyományos célcsoportnak számító kisgyerekes családok mellett több olyan réteg is van, amely a helyi idegenforgalom fontos pillére lehet. A wellnesshez hasonlóan a vitorlázás is a jobb módúakat csábítja a tóhoz. Idén Balatonfûzfõn és Keszthelyen is új, kétszáz hajó befogadására alkalmas kikötõt adtak át a forgalomnak. Az utóbbi 430 millió forintjába került az önkormányzati és állami tulajdonú Balatoni Hajózási Rt.-nek, mely a 90-es évek közepén indította el kikötõépítési programját. A vitorlások száma az építkezésekkel párhuzamosan gyarapodott, és ma kétezer férõhely van a tó mentén. Az érdeklõdést jelzi, hogy a hipermodern, luxusszínvonalú Marina Fûzfõ már magánberuházásból épült fel, 700 millió forint értékben.
A turizmus speciális ágainak felvirágzását a Balaton-felvidéki Nemzeti Park helyzete is tükrözi. Kopek Annamária turisztikai és oktatási osztályvezetõ szerint az 1997-ben létrehozott park talán a legnagyobb turisztikai potenciállal rendelkezik az ország védett területei közül. Az elmúlt években jelentõs idegenforgalmi beruházásokat hajtottak végre, összesen négy új tanösvény és öt bemutatóhely épült, minden tájegységükrõl színvonalas kiadványt tudtak megjelentetni, és egy sor rendezvényt is szerveznek. "A park gyors és látványos turisztikai sikerét mutatja, hogy látogatottságunk megkétszerezõdött. 1998-ban 65 ezren jártak nálunk, tavaly viszont már 128 ezren. A szakvezetett csoportok száma ugyanebben az idõszakban 197-rõl 342-re nõtt. Hasonlítsuk össze ezt a balatoni turizmus általános statisztikáival, és érthetõvé válik, miért gondoljuk, hogy a természetvédelem minden szempontból jó befektetés. Ráadásul a park területének nagy része bejelentés nélkül látogatható kirándulóhely, így a tényleges látogatottságot még megbecsülni se tudjuk."
A beruházásokat a nemzeti park kizárólag pályázati forrásból, a KAC, illetve a Széchenyi-terv segítségével hajtotta végre. Ez azért jelent problémát, mert az infrastruktúra bõvülését nem követi a rendelkezésre álló források növekedése, felújításra és mûködtetésre viszont nem lehet így pénzt szerezni, ezt a parknak magának kell kigazdálkodnia. "A belépõjegyek csak elenyészõ százalékát teszik ki a költségeinknek, de a látogatók sokszor így is tiltakoznak miatta. Fel vannak háborodva, hogy pénzt kell fizetniük, hogy felmenjenek a hegyre. Pedig a pénzt azért kérjük, mert felvittük a vizet, és van vécé" - teszi hozzá az osztályvezetõnõ.
Bivaly a vízben
A természetvédelem és az idegenforgalom érdekei néha ütköznek: a turisztikai szakemberek például régóta követelik, hogy nyissák meg a Kis-Balaton mocsárvilágát, legalább a biciklisek számára. A nemzeti park viszont ragaszkodik a fokozott védettséghez, ami azt jelenti, hogy a terület csak szakvezetõvel és csoportosan látogatható. Egy iskolai csoport számára ez plusz 15 ezer forint költséggel dobja meg az osztálykirándulást.
A Balaton legújabb és eddig nagyon kevesek számára ismert látványossága is ehhez a területhez kapcsolódik: idén májusban adták át a 60 millió forintból felépített új kápolnapusztai bivalyrezervátumot. Az egykori uradalmi majorságban 1992-ben kezdte el a nemzeti park a súlyosan veszélyeztetett állatok tenyésztését 16 tehénnel és egy bikával. Ma már kétszáz állat él a rezervátumban, ami a legnagyobb csorda az országban. A látogatóközpont 2001-2002-ben készült el, de a pihenõhelyek, interaktív kiállítások és sétautak kialakítása 2004-ig tartott. Az eddigi látogatószámok azt mutatják, hogy Kápolnapuszta nagyon népszerû hely lesz: a Tüskevár-romantika felkeltése érdekében még Matula csõszkunyhóját is rekonstruálták.
A házibivaly valaha a legelterjedtebb igavonó állatok egyike volt, Erdélyben néhol ma is használják a föld mûveléséhez. A 20. század elején még százezres nagyságrendû magyarországi állományt fõleg a Somogy és Zala megyei nagybirtokokon tenyésztették, az állatokat az ötvenes években kezdõdõ technikai fejlõdés juttatta a kihalás szélére. Kápolnapuszta tehát egyszerre szolgál génbankként, az állat 1500 éves hazai történetét bemutató múzeumként és szórakoztató látványosságként.
Úgy tûnik, a tópart csendesebbé válása végsõ soron kedvezõ folyamat: egy olyan állapotot szüntet meg, amely egyébként is természetellenes volt, és amit csak a vasfüggöny és az utazási korlátozásokkal párosuló hazai szegénység tartott fenn. A Balaton és a hozzá kapcsolódó "hátország" - elsõsorban az északi parton - páratlan adottságú, és ez biztosítja, hogy a belföldi idegenforgalom fõ célpontja maradjon, és némi nemzetközi érdeklõdést is kiváltson. A fõ akadályt a hazai pályán egyelõre a késõ kádárkori emlékek jelentik: el kell telnie némi idõnek, míg az emberek Balaton-képe megváltozik, és felfedezik a tó új hangulatát. Bár ez is csak az érem egyik oldala: akit gyógyíthatatlan nosztalgia vonz a tömeg, a zaj és a tucatszámra zabált palacsinták felé, az Siófokon július végén mindig meg fogja találni, amit keres.
Zsuppán András
