Egy híján huszonöt – Ünnepel a Közgazdasági Politechnikum

  • Ferencz V. Polli
  • 2015. május 29.

Lokál

Egész napos programmal ünnepli ma a születésnapját az egyik legnépszerűbb budapesti alternatív iskola, a Közgazdasági Politechnikum. Ez már a huszonnegyedik.

Amikor 1991-ben megnyitotta kapuit az új középiskola, sokan azt se tudták, lehetséges ilyen, és nemcsak azért, mert épp csak túl volt az ország a rendszerváltáson. Akkoriban az, hogy „alternatív” elsősorban egy menő könnyűzenei irányzatot jelentett, míg az, hogy középiskola, valami nagyon-nagyon komoly dolgot.

Noha a Poli alapítói kezdettől fogva komolyan vették feladatukat, olyan iskolát akartak, ahová ők is szívesen jártak volna, amely eltér a hagyományostól, ahol nem a diákok feje felett, hanem velük közösen döntenek a fontos dolgokról. De közben azokat a feltételeket is biztosítják – például az érettségit –, amelyek nélkül nem működhet egy magyar középiskola.

false

 

Érdekesség, hogy amilyen új kezdeményezés volt az iskola, olyan régi épületben talált otthonra. A mai Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola Vendel utcai két épületét 1897-ben emelték, Kiss István tervei alapján. Kezdetben a Budapesti Első Gyermekmenhely Egylet Központi Intézeteként működött. Az intézményt 1948-ban államosították, ekkor lett gépipari technikum és leánygimnázium. Az épület 1975-től másfél évtizedig ipari szakmunkás-továbbképző intézetként működött.

false

 

Huszonnégy évvel ezelőtt, a kezdő táborban ezt írta egy gólya a hazajövetel előtt: „Ez olyan, mint egy iskola, csak jobb.” Ez az állítás a mai napig megmaradt afféle szlogennek, melynek a Közgazdasági Politechnikum minél inkább meg szeretne felelni. Itt minden osztály saját nevet választhat magának, a tanárokat sokszor becenevükön szólítják, egy osztályra két osztályfőnök is jut, és olyan délutáni szakkörök közül válogathatnak az érdeklődő diákok, mint mondjuk a fotózás vagy a videokészítés. Emellett a folyosók falai rideg csempék helyett a diákok munkáival vannak tele, a mosdókban pedig mindig van vécépapír és kéztörlő. (Igen, a legtöbb magyar iskolában ez ritkaságszámba megy.)

1991-ben négy évfolyamos gimnáziumként indult a Politechnikum, 1999-től pedig már hetedikesek is járhattak az iskolába. A négy-, illetve hatéves képzés a 2004–2005-ös tanévben öt-, illetve hétévesre bővült, innentől kezdve a diákok kilencedikben intenzív angol nyelvi képzésben részesülnek. Ezeket az órákat gyakran angol anyanyelvű tanárok tartják meg.

false

 

Egy másik különlegessége az iskolának a 10. évfolyamon tanított DVP (Diák Vállalkozás Program), vagy régebbi nevén Young Enterprise. Ennek lényege, hogy az adott osztály diákjainak kisebb csoportokban egy közgazdaságtanár segítségével kisvállalkozást kell alapítaniuk, és saját termékeiket kell árulniuk alapvetően az iskolán belül, de akár máshol is, ha van rá engedélyük. A DVP egy évig tart, célja, hogy a tanuló megértse, nagyjából hogyan is működik egy vállalkozás. A 11. évfolyamon pedig közgazdaságtant kezdenek tanulni, ahol részletesebben elsajátítják ennek alapjait.

Az ünnep alkalmából nem lesz tanítás, helyette közös reggelivel indul a nap, délutántól pedig a szülők is bekapcsolódhatnak, mivel közös pikniket hirdettek.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.