„Igenis, itthonról is meg lehet valósítani az álmokat”

A Bridge Budapest nevű szervezet olyan fiataloknak ad lehetőséget, akik tele vannak jó ötletekkel, csak nem tudják megvalósítani őket. Most egy ösztöndíj keretében Amerikába és Ázsiába juthatnak el olyan cégekhez, amelyek Magyarországról indultak. A Bridge Budapest vezetőjét, Pistyur Veronikát kérdeztük.

magyarnarancs.hu: Mi a Bridge Budapest missziója?

Pistyur Veronika: Magyarországon sajnos még mindig az a szemlélet uralkodik, hogy csak kapcsolatok útján lehet sikeres az ember, és többek között ezért sokan bele sem vágnak saját vállalkozásba itthon, mondván úgy sem sikerülhet. Ez azért szomorú, mert több olyan magyar példa van, amely arról tanúskodik, hogy kemény munkával, egy jó ötlettel, némi szerencsével és kellő önbizalommal bármi lehetséges. Ilyen cég például a Prezi, az NNG vagy a Ustream is, amelyek itthonról elindított és működtetett vállalkozások, noha mára már nemzetközileg is elismertek. Annyi a titkuk, hogy ők a kezdettől a globális piacot tekintették játékterüknek. A Bridge Budapest története velük fonódik össze, ugyanis őket kezdte el nagyon zavarni az a fajta panaszkultúra, amely hazánkban nagyon erősen van jelen. Ezek a vállalkozások arra jó példák, hogy igenis itthonról is meg lehet valósítani az álmokat. Szervezetünk azért alakult, mert egy olyan Magyarországon szeretnénk élni, ahol az önbizalom alapja a tudás és a teljesítmény. Azt szeretnénk érvényesíteni a közbeszédben is, hogy nem csak kapcsolatokkal lehet érvényesülni a piacon. Minden évben elkészítünk egy kutatást, amely azt vizsgálja, hogy milyen a fiatalok viszonya a sikerhez és hogyan gondolkodnak a vállalkozói szféráról. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy tízből kilenc gondolja úgy, hogy minden a kapcsolatokon múlik.

magyarnarancs.hu: Miért, nem így van?

PV: Persze, sok minden ezen múlik, de fontos látni, hogy ez normális esetben nem minden. A megkérdezettek fele már másnap elmenne az országból, ha tehetné, viszont körülbelül a hatvanöt százalékuk itt szeretné megvalósítani az álmait. Ebből is látszik, hogy a fiatalok életéből hiányzik az inspiráció, meg az, hogy nem látnak maguk körül pozitív példákat. A magyar oktatási rendszer egyébként egyáltalán nem készíti fel arra a fiatalokat, hogy milyen a vállalkozói szférában dolgozni, aki nem ezt hozza otthonról, annak nincsen használható tudása erről.

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: Az egyesület keretein belül ezért is hoztatok létre egy ösztöndíjprogramot, melynek egyik célja, hogy a fiatalok megismerjék ezt a világot és kipróbálják magukat élesben, egy nemzetközi környezetben.

PV: Igen, szeretnénk a mai fiataloknak bemutatni ezt a vállalkozói kultúrát és a program keretében elvisszük őket a Szilícium-völgybe és Ázsiába, ahol különböző cégeknél, valós feladatokat kapnak, így testközelből láthatják, hogyan működik egy startup cég. Szervezetünk – ahogy a nevünk is mutatja – egyfajta hidat próbál képezni a startup világ és a szélesebb nyilvánosság között.

Mi alapján válogatjátok ki az ösztöndíjasokat?

PV: A program már három éve létezik, idén először egy kicsit másképpen válogattunk. Alapvetően olyanokat választunk, akik képesek a program leteltével megosztani másokkal az élményeiket és a tapasztalataikat. Éppen ezért már a jelentkezésnél azt várjuk tőlük, hogy készítsenek egy videót magukról. Az első évben az volt a feladat, hogy egy percben mondják el, hogy mit jelent számukra a mindennapi hős. A második évben pedig azt, hogy mi az az öt tényező, ami szerintük a globális sikerhez vezet. Az idei kérdésünk pedig az volt, hogy ha holnaptól bármit csinálhatnának, akkor mi lenne az. Nem nézünk diplomát meg ilyesmit, ebből volt is bonyodalom. Amerika a vízumnál nehezen érti meg, hogy egy gyógytornász végzettségű ember mit keres egy startup cégnél designerként. Visszatérve az idei újításra, most már a korábbi ösztöndíjasok válogatják ki, hogy a videók alapján ki jusson tovább a következő körbe, ahol szakmai feladatokat kapnak a jelentkezők. Annyit választunk ki, amennyit a befogadó cégek fogadni tudnak. Ez lehet nyolc vagy négy ember is. Mindenkinek van egy közvetlen mentora, aki végigkíséri azt az egy hónapot vagy hat hetet, amelyet egy adott cégnél töltenek. A fiatalok olyan feladatokat kapnak, amelyek során tényleg azt érzik, hogy hozzá tudnak tenni valamit az ott folyó munkához. Az ösztöndíjasok többsége egyébként hosszabb ideig marad kint, mint a program. Biztosítjuk a repülőjegyet, a szállást és hasonlókat, ezen kívül mindenki kap egy okostelefont vagy egy kamerát, és cserébe csak annyit kérünk, hogy írjanak blog postokat és készítsenek egy rövid videót az élményeikről.

magyarnarancs.hu: Mit lehet elmondani általánosságban az ösztöndíjasaitokról? Kik jelentkeznek hozzátok?

PV: Nagyon vegyes a társaság, általánosságban nehéz róluk beszélni. Az biztos, hogy több fiú van, mint lány, de igyekszünk azért arra figyelni, hogy ez az arány kiegyenlített legyen. Mindenféle egyetemről jönnek, de talán egy kicsit túlsúlyban van a BME. 19-28 éves korosztály jelentkezett eddig, de nyitottak vagyunk bárkire, nem kötjük korhatárhoz, és nagyon fontos, hogy nem csak budapestiek vannak.

magyarnarancs.hu: Említetted, hogy többen még tovább kint maradnak külföldön a program letelte után. Nem féltek attól, hogy pont a visszájára fordul az, ami a célotok, nevezetesen, hogy itthonról indítsák be a vállalkozásaikat?

PV: Egyáltalán nem, mert az eddigi tizennégy ösztöndíjasunkból egy ment el eddig csak külföldre, és ő sem oda, ahova mi vittük ki, hanem Londonba. Pont azt látják, hogy ehhez nem kell elmenni külföldre, mert olyan cégeknél vannak kint Amerikában meg Ázsiában, amelyek Budapestről intézik az ügyeiket. Azt látják tehát, hogy egy sikeres céget Budapestről építkezve is létre lehet hozni. Egyébként az első év után a hat ösztöndíjasunkból három már elindította a saját vállalkozását itthon.

magyarnarancs.hu: Ezek milyen jellegű vállalkozások?

PV: Nem várjuk el, hogy mindenkiből vállalkozó legyen, erre nem is mindenki alkalmas. Az egyik ösztöndíjasunk tizenkilenc évesen indította el a saját cégét, amely brandinggel foglalkozik. Ezenkívül volt, aki játékfejlesztésbe fogott, illetve van egy harmadik sikeres fiatalunk is, aki most Fulbright-ösztöndíjas a Stanford Egyetemen, fogyatékos emberek számára fejleszt oktatási segédanyagot. Ő például ebben a projektben együtt dolgozott egy másik ösztöndíjassal, aki designerként vett részt a programon. Ez a pozitív hozadéka ennek a dolognak, hogy a fiatalok egymásra találnak, és közösen tudnak dolgozni. Ezt a fajta szellemiséget szeretnénk továbbfejleszteni, hogy minél szélesebb körben alakuljanak ki együttműködő csapatok.

magyarnarancs.hu: Elég az, amit a ti szervezetetek csinál Magyarországon, vagy több ilyen kezdeményezésre lenne szükség?

PV: Ez nagyon összetett kérdés. Nyilván nem elég. Azt látom, hogy nem nagyon van példa Európában sem arra, hogy egy vállalkozói közösség ezzel a felelősséggel gondolkodjon a saját társadalmáról és országáról. Hozzánk hasonló szervezet nincsen a környező országokban. Egyébként nem mondjuk azt, hogy mi szeretnénk megváltoztatni az országot, mi csak katalizátorként szeretnénk működni egyelőre.