Az újhullámos helyesírással jegyzett okupa rendszerint régóta üresen álló, magánkézben lévő házakból, lakásokból kialakított foglalt házat jelent spanyolul. Az ingatlanok jogi helyzete sokszor zavaros, örökösödési vagy tartozási ügyek miatt állnak üresen. Sok esetben a beköltözők megegyeznek a tulajdonossal arról, hogy ott lakhatnak, és közben vigyáznak a házra.
A nagyvárosokban (Barcelonában, Madridban, Malagán) található okupák létezésének híre szájhagyomány útján terjed, hollétükről általában az utcán lehet értesülni, bár ma már ebben az internet is segít. A lakók között vannak művészek, kézművesek, hátizsákos világutazók és ideológiáktól fűtött aktivisták. Egy részük a pénz nélküli élet megvalósítására törekszik. A foglalt házak társadalma általában politikailag aktív, sok az összefonódás az Indignados („felháborodottak”) mozgalommal, továbbá szakszervezeti gyűlésekre járnak és tüntetéseken vesznek részt. A megszorító intézkedéseket bevezető, konzervatív Rajoy-kormány elleni számos tüntetés szervezéséből a foglalt házak lakóinak egy része is kiveszi a részét. A társadalmi igazságtalanság ellen küzdő Spanyolországban az okupák életben tartását a rendszer elleni harcnak tekintik – alternatívát kínálva a kialakult helyzetre, egyben kiállva a lakhatáshoz való jog mellett is.
Persze változó, hogy ki miért lakik egy okupában. A helyiek közül sokan nem engedhetik meg maguknak egy albérlet fenntartását, pláne egy lakás megvásárlását, vagy csak valamilyen okból nem akarják. Esetleg van saját házuk, vagy lakhatnának a szülőknél – mint Spanyolországban oly sokan –, ehelyett azonban inkább a foglalt házat választják. A hátizsákos utazók bizonyos része pedig inkább lakik foglalt házban, mint diákszállón vagy hotelben, hiszen ezek a házak nemcsak lakóhelyként, hanem rendszerint szociális és kulturális központként is üzemelnek.
Így foglalj házat
Az okupa lakóit szimpatizáns ügyvédek segítik a jogi ügyekben. Persze az interneten is tájékozódhatnak, ahol komplett útmutató is fellelhető egy-egy házfoglalás megtervezéséről, kivitelezéséről és egyéb praktikus tudnivalókról. Például arról, hogy miként lehet megcsapolni a közművezetéket, és mi a teendő a rendőrség megjelenése esetén. A foglalt házak létezésének alapja, hogy amint valaki elfoglal egy házat, és azt mondja, hogy ő ott lakik – és ami a legfontosabb, zárva tartja az ajtót –, a rendőrök nem tehetnek vele semmit, ugyanis bírósági engedély nélkül nem tehetik be a lábukat a házba. A házfoglaló a legrosszabb esetben bírságot kap, de mivel az okupa nevében kiálló lakóknak általában se pénzük, se bankszámlájuk, a pénzbüntetés réme nem jelent valós veszélyt. A kilakoltatás pedig előbb-utóbb elkerülhetetlen – de erről kicsit később.
Az okupákban van házirend, amely leginkább a közös helyiségek használatára vonatkozik, amit aztán vagy betartanak, vagy nem. Egy okupa vezetőjének az ügyvivőt lehet tekinteni, ő képviseli az időközben részben cserélődő lakók érdekeit a külvilág felé. Sokan ételt is az utcáról szereznek: a boltok kukáiból „reciklálnak”. Spanyolországban – csakúgy, mint sok más országban – a szépséghibás csomagolású vagy romlandó/romlott ételeket kidobják. Egy okupa lakója elmondta, hogy így olyan ételeket is fogyaszthat, amiket amúgy sosem engedhetne meg magának. Ruházkodni szintén az utcáról tudnak: a helyiek a már nem használatos ruhákat, cipőket és egyéb tárgyakat kiteszik az utcára. Az áram és a víz léte vagy nem léte tovább bonyolítja az életüket, bár sok lakó úgy szerez vizet, hogy az utcán megfúrja a vízvezetéket.
7 ember, 2 kutya, 1 papagáj
Fotó: Tóth Borbála
A malagai Casa de colorest (Színek házát), amely több mint két éve nyitotta meg kapuit, helyiek és átutazók lakják. Látogatásomkor hét ember, két kutya és egy arapapagáj lakta. Van, aki csak pár napot tölt ott, van, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal a kezdetektől lakja. Létezése állítólag annak köszönhető, hogy tulajdonosa elkártyázta, s a minimum nyolcszobás ház olyan lepusztult állapotban van, hogy felújítani nem éri meg, a telken új ház építésére pedig nincs pénz és/vagy akarat. Az okupa jelenlegi lakóinak a szomszédok is örülnek, mert az őket megelőző házfoglalók felgyújtották az egyik szobát – az új lakók viszont legalább vigyáznak a házra és a környező épületekre. A két évvel ezelőtti beköltözéskor a szobákat kitakarították, a kertet rendbe tették.
A házban csak villany volt (amit mostanra elvileg már lekapcsoltak egy jelentékeny, kifizetetlen villanyszámla miatt). A lakók a kezdetekkor úgy döntöttek, hogy a vizet nem vezetik be, mert akkor túl sokan akarnának ott lakni, így azt a másfél kilométerre lévő kútból hozzák. Persze se tartalék víz, se rend nincs állandóan, hisz az általában rövidebb időt ott töltő hátizsákos utazóknak különösebben nem érdekük a rendtartás – a helyi és a nemzetközi erők így gyakran konfrontálódnak. A Casa de coloresben a szemét és a rendetlenség elképesztő méreteket ölt, amin a háziállatok sem sokat segítenek. A tudatmódosító szerek fogyasztása nem kirívóbb, mint egy átlagos szombat estén egy pesti romkocsma mélyén. A ház lakói befogadó és toleráns közösséget alkotnak, nyitottak bárkire és bármire. De ha valaki megszegi az írott és íratlan szabályokat, a társaság kiveti magából. Az esetleges kényelmetlenségeket pedig a szabadság és a pénz nélkül élt élet kompenzálja.
Persze egy foglalt ház sem örök életű, rendszerint – bíróság által rendelt – kilakoltatással végződik egy-egy történet. A kilakoltatások gyorsan lezajlanak: a lakók a bírósági végzés miatt előre értesülnek az eseményről, így össze tudják szedni az irataikat, értékesebb holmijukat. Általában már ezt megelőzően kiszemelték a következő foglalt házat, amibe akár már be is költöztek – így a történet kezdődhet elölről.
