„Az 1907-iki biztosítási törvény alapján végleg átalakult munkásbiztosító pénztárrá. Ily formán a magánegyesülésből keletkezett segélyegylet törvényes intézkedések folytán a munkásbiztosítás nyilvános szerve lett. Feladata a törvényben előírt kötelező betegség és baleset esetére való biztosítás ellátása” – olvasható a Révai nagy lexikonának szócikkében a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztárról, amely „jövedelmeit a munkaadók és biztosított alkalmazottak egyenlő arányú járulékaiból nyeri”. Érdemes hozzátenni, hogy a pénztár az igazán nagy jövedelmeket abból húzta, hogy a befizetések egy részét – megfontoltan, keveset kockáztatva – ingatlanberuházásokba, értékpapír-vásárlásba és még számos, haszonnal kecsegtető befektetésbe forgatta, és a pénztár vezetése 1910-ben elérkezettnek látta az időt, hogy egy reprezentatív fővárosi központot építtessenek.
A „négyemeletes székház és ambulatórium” vázlatterveinek elkészítésére kiírt nyílt pályázatukra annak ellenére tizenegy érvényes terv érkezett, hogy a feltételek alapján valamiféle csodák palotáját kellett megálmodniuk az építészeknek egy meglehetősen baljós helyszínen, a Kerepesi temető bejáratával szemben, a Köztemető úton, amelyet csak a húszas években neveztek át Fiumei úttá. A munkásbiztosító pályázati kiírása szerint a házban az irodák és az irattár mellett orvosi rendelőknek és bérlakásoknak is el kellett férniük, illetve – külön egységként – egy gyógyfürdőnek. A pályázaton a zsűri egyhangúan Komor Marcell és Jakab Dezső tervét tartotta a legjobbnak, de annyira jónak mégsem, hogy megvalósítsák. Az újabb zárt körű pályázaton Hauszmann Alajos egymaga döntött – Komorék javára. Az 1913 novemberében átadott épület kizárólag irodaház volt, bérlakásoknak nem jutott hely, az orvosi rendelők egy külön épületben kaptak helyet. Egy héttel az átadás előtt, 1913. november 22-én a Népszavában arra hívták fel a figyelmet, hogy „ismeretlen helyről azt a híresztelést terjesztik, hogy a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztárnál nagyszámú állás vár betöltésre”. Erről szó sem volt, de a lap beszámolója szerint a híresztelés miatt tömegesen jelentkeztek a pályázók.
A pénztár épületében 1915-ben sebesülteket is ápoltak. Sokak számára lehetett emlékezetes a „világhírű zongoraművész”, Zichy Gyula vizitje, aki előbb a háborúban karjukat vesztett katonáknak tartott „gyakorlati példákkal illusztrált előadást”, majd az amputált lábúak osztályán ecsetelte a műláb előnyeit. „Zichy gróf több beteget megajándékozott fényképével és munkájának egy példányával” – zárul a Budapesti Hirlap tudósítása, amely vélhetően egy kimaradt jelenet a Švejkből.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
