"Ott állsz az út végén..." A sugárút torkolatánál, a bazilikát megpillantva Máté Péter slágere forog a fejünkben, a néhai táncdalénekes neve pedig bibliai csengést kap. De még csak az elején járunk. Betérünk a helyi "Ofotértba", ahol természetesen nem csak kamerát, távcsövet és filmet árulnak, képeslapból és a szokásos római szuvenírből - colosseumos kulcstartó, Romulus és Remus-os sörnyitó, Cézár gipszből stb. - is bőven akad, kegytárgyként viszont csak néhány rózsaszín és világoskék plasztik rózsafüzér. Tanulságos, hogy a II. János Pált ábrázoló képeslap 25 centbe kerül, míg XVI. Benedek kétszer annyi. Úgy tűnik, a néhai pápa itt másban erős. Két euróért hazavihetjük, amint áldást osztva úszik el a tér előtt - egy golyóstollban.
Az írószer birtokában nemcsak az olajban sikló, széles mosolyú II. János Pállal, de a gondolattal is eljátszhatunk: vajon mit nevezzünk kegytárgynak? Pontosabban, kegytárgynak nevezhetjük-e a kegytárgyboltok kínálatát? Nos, szigorúan véve csak azokat a holmikat tekinthetjük annak, amelyek a liturgiában használatosak, ám elég csak egy pillantást vetnünk a hazai szaküzletek választékára, hogy belássuk, a szóhasználat kissé fellengzős. Mert mi szükség lehet a templomban például A szentatya élete című képregényre, zenélő, Szűz Máriát ábrázoló képeslapra - a gravírozott kulcstartóról, Antall József országgyűlési beszédeiről (bővebben lásd Snoblesse Oblige, Magyar Narancs, 1996. június 20.) már nem is szólva?
De Róma nem Budapest. Hiába hallunk elég gyakran ízes hazai káromkodásokat a Via della Conciliazionén, majd később a Szent Péter-székesegyházban, ott még nem tartunk, hogy az üzleteket magyar felirat ékesítse. Így aztán tekintélyes kegytárgybolt kifejezésünk legfeljebb "religious articles shop"-pá silányodik, bár kétségtelen, hogy a "vallási cikk" jobban kifejezi mindazt, amit láthatunk.
Az első szaküzletnek tűnő bolt nemcsak olyan, mint egy trafik, hanem valójában az. De a cigarettaválaszték, a hűtött üdítők, az AS Roma-, SS Lazio-mezek csak afféle kiegészítésként szolgálnak a szűkös helyiségben, a fő profil egyértelmű. Komoly fantázia kell, hogy a Szent Péter tér modellezését másképpen is el tudjuk képzelni, mint ahogy itt: a bazilika üvegből, kerámiából, gipszből, kőből, műanyagból, poháron, pólón, falvédőn, sőt műtetoválásban. Ráadásként a vatikáni címerrel díszített gyűszűt (80 cent), a pápát ábrázoló sörnyitót (1,50 euró), a színjátszós, kínai rózsafüzértartót (1,20 euró) belevalóval (0,50-12 euró) vagy a mérettől függően 2-20 euróba kerülő dimenziós képeket (vö. kacsintós pénztárca), fémkereszteket, Mária-érmeket (10-50 cent) ajánlhatnánk, ha pedig a szeretet fényét hiányolnánk otthonunkból, egy nagyméretű fluoreszkáló feszületet 5 euróért.
A továbbiakban még néhány hasonló boltocska mellett haladunk el, ám ahogy egyre közelebb kerülünk a térhez, az üzletek mind elegánsabbakká válnak, az árukészlet is "minőségibbnek" látszik, bár a 9 eurós zsebbetlehemet vagy a terepasztalra való Szent Péter teret harmincötért nem sorolnánk ezek közé. Valójában Michelangelo Pietajának gipszmásolatát sem (kicsi: 78, nagy: 470 euró, egészen kicsi: 3 euró, de az már műanyag), viszont a 600 euróért kapható Mária a kisdeddel cserép valóban becses darab, noha ki sem merjük számolni, mennyibe kerülne egy egész kályhát felépíteni belőle.
A bőséges könyv-, naptár-, CD-, video- és DVD-, arany- és ezüstékszer-kínálat mellett a fa- és porcelánáruk felhozatala az igazán je-lentős. A 10-10 000 euró között kapható keresztek, Szenvedő Krisztus-portrék és kisdedek mellett alkatrészenként - szamár, bárány, bölcső, háromkirályok stb. - is összeállíthatunk jászlat, bár a 300 eurós komplett berendezés tűnik az olcsóbb megoldásnak. De úgy látszik, az árufeltöltők nem csak az r. kat. vonatkozásokat veszik figyelembe, ikonok, ikonos tojások, Dávid-csillagos mandzsettagombok is kaphatók, és ha a Nofretete- és Tutankhamon-fejek, Pinokkiók, Fiat 500-asok és Alfa Romeók nem is annyira, a fából faragott vécécsészék már alaposan próbára teszik a jó ízlést. A csúcs mégis Michelangelo és a Pieta marad. Amikor ugyanis megpillantjuk a remekmű porcelánba sűrített, kb. 80 centi magas változatát az egyik legelegánsabb boltban, a Mosaic Artban, a díszhelyen, elakad a lélegzetünk. Nem a 2000 eurós ár, nem is a reprodukció elnagyoltsága miatt. Sokkal inkább, mert a szobrocska gyártója nem érte be puszta másolással, magát a mestert is szerepelteti a kompozíción, méghozzá színesben, amint éppen farag. Körülötte véső, spakni, pemzli és egy vödör fehér festék. Vajon miért?
Ezt nem lehet felülmúlni, bár megtekintjük még az egyik leghíresebb üzletet, az 1898-ban alapított Galleria Savellit. Több száz négyzetméternyi eladótér, légkondicionálás, a betévedőt "Can I help you?"-val üldöző, gyanakvó alkalmazottak. Egyébként pedig piaci sétánk esszenciáján, kedvenc porcelán Pietankon kívül minden megtalálható itt, ami a Via della Conciliazionén, az aranyozott kelyhektől, ezüst szenteltvíztartóktól, palástoktól kezdve a faszobrokon át az oly sokszor tapasztalt, beláthatatlan mélységekig - persze a trafikénál jóval magasabb áron.
Ami a dizájnt illeti, az olcsó szuvenírek többségének a formavilága a nyolcvanas éveket idézi, nem ártana tán e tekintetben is fontolóra venni a reformokat. A Szent Péter teret ábrázoló egérpad vagy Az utolsó vacsorát elfogyasztó 1000 darabos puzzle ugyanis csak apró lépésnek tűnik. Ahogy elnézzük II. János Pál cseppet sem meggyötört arcképét a számos ajándéktárgyon, azon sem lepődnénk meg, ha ki-derülne: ezek a holmik több mint húsz éve várják a vásárlókat.
