Három új gyalogosátkelő kialakítását kezdték el a Nyugati térnél

  • narancs.hu
  • 2023. június 19.

Lokál

A tervek szerint két hónapig tart majd a munka.

Három új gyalogosátkelő kialakítását kezdték el a Nyugati térnél hétfőn – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben az MTI-t. 

A tervek szerint két hónapig tartó munkálatok eredményeként a Nagykörúttal párhuzamosan a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Váci utat, valamint a Szent István körutat keresztezve jelzőlámpás, hangjelzéssel kiegészített zebrák lesznek, továbbá összekötik a Bajcsy-Zsilinszky úti és a készülő Váci úti kerékpáros útvonalat.

Három új, jelzőlámpával szabályozott gyalogos-átkelőhelyet alakít ki a Főváros a Nyugati téren. Egy-egy a Nagykörúttal...

Posted by Soproni Tamás on Monday, June 19, 2023

Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere Facebook-oldalán azt írta, a kivitelezés végeztével akadálymentesen lehet majd átkelni a metróvonal felett.

(Címlapképünk forrása: Facebook/Soproni Tamás)

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk