Hódok miatt nem volt áram Zala megyében

  • narancs.hu
  • 2020. november 14.

Lokál

A hódvárak még a vízelvezetésben is zavart okoznak.

Hódok okoztak az elmúlt időszakban többször is áramkimaradást a Zala megyei Szentpéterfölde térségében, ezért több példányt is be kellett fogni a túlszaporodott rágcsálókból – számolt be róla a zaol.hu.

A megyében néhány éve a Principális-csatornában épített hódvárak miatt volt zavar a vízelvezetésben, Göcsejben áramkimaradásokat okoztak az általuk elrágott és így a vezetékekre dőlt fák.

Korábban országszerte még hódtelepítési programok során kerültek magyar földre a közepes testű rágcsálók, mostanra pedig a túlszaporulat okoz gondot, mert természetes ellenségük nincs Magyarországon.

Zala megyében, a fában gazdag területek és a vizes közegek környezetében gyakran szembesülnek különböző szolgáltatók a hódok által okozott problémákkal, ezért időről-időre a kormányhivatal által kijelölt szakember hódokat fog be, így történt a napokban is a szentpéterföldei víztározó területén.

Varga Ivett, az E.ON regionális kommunikációs szakreferense a lap megkeresésére elmondta: a Söjtör és Letenye közötti középfeszültségű hálózatuk a szentpéterföldei víztározó mentén, a pördeföldei erdőrészleten halad keresztül, ahol rendkívüli módon elszaporodtak a hódok. Az általuk megrágott fák az elmúlt időszakban többször is az elektromos hálózatra dőltek, ezzel több órás áramszünetet okoztak.

A hódok miatt keletkezett, többször visszatérő üzemzavarok elhárítása nagy és sok munkát okoz az áramszolgáltató munkatársainak, mert a vizes-fás terület megközelítése a munkagépekkel nehéz, illetve a terepviszonyok miatt jellemzően több órát vesz igénybe. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.