Inváziós fajok a Balatonban: mit tesz a cifrarák, a törpeharcsa és a csavarhínár a magyar tengerrel?

Lokál

A Balaton ökoszisztémájára az utóbbi évszázadban felelőtlen kormánydöntések éppúgy hatással voltak, mint az „ismeretlen akvarista”. A busa máig eleszi a planktont az őshonos halak elől, a fekete törpeharcsa és a csavarhínár pedig köszöni szépen a szaporodó kikötőket, ahol otthonra lelt. 

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2024. június 6-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Lénai tokot fogott egy horgász a Balatonban április közepén Révfülöpnél. Másvalaki horgára egy nappal később Balatonlellénél akadt ilyen hal. A lénai tok a rokona a mi folyóinkból szinte teljesen eltűnt vágótoknak, vizának, és az eltűnőfélben lévő, bár rendszeresen telepített kecsegének. Természetes élőhelyén, Oroszország, Kazahsztán, Mongólia és Kína folyóiban a lénai tok is súlyosan veszélyeztetett fajnak számít. Mivel azonban mesterséges körülmények között könnyen szaporítható és nevelhető, Európa-szerte és az Egyesült Államokban sokfelé működnek erre specializálódott tenyészetek.

A két balatoni példányról a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. is megemlékezett a honlapján, miután mindkét horgász visszaengedte a halat a tóba. Nem tudták ugyanis eldönteni, mit fogtak. Úgy gondolták, a nálunk védettnek számító vágótok vagy kecsege akadt a horgukra. A zrt. most azt kéri a horgászoktól, hogy aki legközelebb lénai tokot fog, vigye haza. Nálunk idegenhonosnak számít, ezért a törvény szerint semmi keresnivalója a Balatonban.

Meglehet, az idegenhonos lénai tokból kettőnél több van a tóban, de arról egyelőre nincs adat, hogy inváziós fajként viselkedik-e. A zrt.-nél feltételezik, hogy a Balaton vízgyűjtő területén lévő valamelyik tóból úszhattak el és juthattak egy csatornán át a Balatonba ezek a példányok. Ezt elképzelhetőnek tartja Czeglédi István, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet Hal- és Konzervációökológiai Kutatócsoportjának tagja, de szerinte az sem zárható ki, hogy valaki, csak azért, mert jó ötletnek gondolta, szabadon engedett a Balatonban néhány lénai tokot.

Ez ugyanúgy természetkárosítás, mint az akváriumban tartott halak szabadon engedése volt a Hévízi-csatornában, ahonnan most már hajmeresztő kinézetű hibridek kerülnek elő.

Kínától Amerikáig

Szintén egy hibrid megjelenése hatott és hat talán a legnagyobb mértékben a Balaton életközösségeire a hatvanas évek óta. A fehér és a pettyes busa keresztezésével létrejött hal 1963-as betelepítése gazdasági szempontú döntés volt. Azért hozták be, mert azt gondolták, szükség van olyan nagyra növő fajra, amely zooplanktonnal és fitoplanktonnal táplálkozik. A terv nem vette figyelembe, hogy az őshonos halfajok ivadékai is ezekkel az apró élő szervezetekkel táplálkoznak, a busa azonban 30–40 kilósra is megnőve eleszi előlük. A busát ma már nem csak idegenhonos, de inváziós fajként tartják számon. Ha kifogják természetes vízből, nem szabad visszaengedni. Az a baj vele, hogy horgászni jó rá, mert nagydarab és erősen küzd, de az elkészítéséhez érteni kell. Nem elég paprikás lisztben megforgatva kisütni.

A Balatonban a busával együtt nyolc ilyen invazív fajt tartanak számon.

Szintén a Távol-Keletről hozták be a kínai razbórát, igaz, véletlenül. Nincs belőle olyan sok a tóban, de világszinten nagyon kártékony inváziós fajként kezelik. Kétéltűek ivadékait támadja, védett rovarlárvákat, gerinctelen szervezeteket fogyaszt. Szerencsére tíz centinél nem nő nagyobbra. Az amur szintén távol-keleti, Szibéria, Kína folyói­ban őshonos. A horgászok szeretik, mert nagy erővel küzd a horgon, és akár 30 kilósra is megnő. Az a baj vele, hogy nagy mennyiségű vízinövényt eszik, nádat is, más állatok élőhelyét pusztítva. A nádas fogyásával a Balatonnál amur nélkül is van elég baj, a tó vizének minősége szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen gyors a folyamat.

Halászat a Balatonon

 
 
Busafogás ősszel, mindent felzabál
Fotó: MTI/Varga György

Az ezüstkárász, amely szintén a Távol-Keletről került be 1954-es importtal, Magyarországon a legelterjedtebb inváziós faj, a Balatonban is elszaporodott. A legnagyobb kárt azzal okozza, hogy kiszorítja természetes élőhelyé­ről az őshonos széles kárászt.

Az észak-amerikai eredetű invazív halfajok közül legismertebb a törpeharcsa. Ebből kétféle van. A régebbi, barna törpeharcsát, amely szintén képes volt nagyon elszaporodni, és más halak ikráit falva ellehetetleníteni a többi fajt, a később behozott fekete törpeharcsa szorította ki a nyolcvanas években. Gazdasági megfontolásból hozták Európába, mert finom a húsa, és ahol őshonos, viszonylag nagyra nő. Nálunk más stratégiát választott a faj: pici marad, a 15 centisek már ritkák, viszont ugyanolyan szapora. Agresszív ragadozó. Ami nála kisebb, megeszi, azt is, amiket az őshonos fajok ivadékai és nagyobb példányai is megennének.

A fekete törpeharcsa nagyon sok hazai tóban irdatlanul elszaporodott, de a Balatonban a közelmúltig nem nőtt nagyon az állománya. Ennek Czeglédi István szerint az a magyarázata, hogy a faj alapvetően a tiszta, növényzettel jól benőtt vizeket szereti, amelyek nem nagyon hullámzanak. A Balaton hullámzik – viszont egyre több kikötőöböl létesül a partja mentén. Ezek elnyelik a hullámokat. Tisztul a víz, mélyebbre jut le a fény, jobban nő a növényzet, és olyan élőhelyek alakulnak ki, amelyek már jók a törpeharcsának is. „Mostanra olyan sok lett a törpeharcsa az ilyen helyeken, hogy terjeszkedik a nyílt víz felé, már ott is fogják ezeket a horgászok” – mondja a szakember (a fekete törpeharcsa elszaporodásáról lásd: Óvakodj a törpeharcsától!, Magyar Narancs, 2022. november 24.).

A fekete törpeharcsa balatoni terjedésére jellemző, hogy emiatt jogszabályt módosítottak. Korábban tilos volt merítőszákkal halat fogni, de a kikötők vizében fekete felhőként vonuló törpeharcsa-ivadékokat szabad, sőt ajánlott kimeríteni.

A naphal is inváziós, Észak-Amerikából került be, akvaristák révén. Keményen őrzi a territóriumát, táplálékkonkurense és ragadozója az őshonos fajoknak. Viszonylag sok folyami géb és tarka géb is él a Balatonban. Ezek szintén táplálékkonkurensei az őshonos fajoknak, illetve fogyaszthatják azok ikráit. A Kaszpi-tenger vízrendszerében őshonos folyami gébről azt feltételezik, hogy a Dunáról érkező hajók ballasztvizével került be a tóba.

A cifrarák szintén észak-amerikai eredetű és inváziós faj, most terjed a Balatonban. Ez tragikus folyamat, mert a tóban lévő védett kecskerákot nemcsak kiszorítja élőhelyéről, de meg is fertőzi.

A rákpestist a cifrarák hordozza, viszont nem pusztul bele – a kecskerák azonban igen.

A Balaton keleti medencéjében gyakorlatilag már csak a cifrarák lakja be a rákoknak való élőhelyeket, míg a nyugati medencében vegyesen előfordul még mindkét faj. Attól lehet tartani, előbb-utóbb ott is a cifrarák marad egyeduralkodó. És bármelyik követ felemeljük a Balaton partján, tele van az alja bödöncsigával és vándor-, illetve kvagga-kagylókkal, ezek is inváziós fajok: eleszik a hazai kagylók elől a táplálékot, és befolyással vannak a Balaton egész ökoszisztémájára, hiszen átszűrik a vizet.

Huszadik generációs migráns

Hol húzzuk meg azt a határt, ameddig idegenhonos egy faj, és mikortól kap „polgárjogot”? Erre a kérdésre nehéz válaszolni, a növények felől nézve különösen. Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet Hidrobotanikai és Mikrobiális Ökológiai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa a közönséges csavarhínár, a Vallisneria spiralis esetét említi példaként. Ez a faj a mediterrán vidékek édesvizeiben fordul elő, és ugyanúgy kerülhetett be hozzánk, mint a többi egzotikum: egy magyar utazónak megtetszett, és hazahozta, még a 19. században. Az ilyen növények a hőszigeteken tudtak megragadni, ilyen hely Hévíz környéke. A közönséges csavarhínár legalább száz­ötven éve ott él, és a kilencvenes évek végéig nem is terjedt a Hévízi-tó kifolyóján túl. Akkor jelent meg a Balatonban távolabb is. Ma a tó 240 kilométeres partja mentén, a keleti felében legalább negyven kilométeren jelen van, mindenhol látni lehet Ábrahámhegytől Balatonberényig.

„A Vallisneria spiralis megmutatja, mire képes huszonhét év alatt egy faj, mekkora területet képes belakni – mondja Tóth Viktor –, egy ideig a Zala torkolatánál, Fenékpuszta környékén lehetett látni, és tíz évig nem nagyon mozdult. Nem tudjuk, hogy a mostani példányok milyen adottságokkal rendelkeznek a korábbiakhoz képest: adaptálódtak-e a környezethez, vagy inkább az számított, hogy a Balaton átlagos vízhőmérséklete azokban az években másfél Celsius-fokkal emelkedett, és pont azon a területen, ahol a Vallisneria a legjobban terjedt, ott melegedett jobban. Szerintem az adaptációja nem is igazán a hidegtűrésben nyilvánulhatott meg, hanem abban, hogy jobban ellenáll a Balaton hullámzó hatásának.”

Beláthatatlan, hogy a Vallisneria képes-e megbontani a Balatonban az ökoszisztémát. Csak az látszik, hogy e növény terjedését – ugyanúgy, ahogyan a fekete törpeharcsáét – segítik a csónakbeállók, kikötők, ahol kisebbek a hullámok és melegebb a víz. Kérdés, mi történik, ha jön egy hidegebb, hullámosabb, viharosabb időszak, gátat vet-e a terjedésnek. Mint ahogy a 2019-es nagy algavirágzás a Keszthelyi- és Szigligeti-medencében 30 százalékkal megnyirbálta és visszaszorította a part menti területeken a Vallisneriát. Ez azért történhetett, mert az alga leárnyékolta a vizet, nem jutott elég napfény a növényeknek.

A vízben élő növények sok szempontból mások, mint például a szárazföldiek, hiszen az életterük nagyon gyorsan megváltozhat. A vízinövények sajátos tulajdonságú víztestekhez kötődnek, és ha az adott feltételek például egy nagyobb eső után megváltoznak, a faj eltűnik. Még nagyobb gond az idegenhonos fajnak, ha az élőhelye csapadék hiányában kiszárad. Tóth Viktor járt úgy, hogy egy kisebb vízfolyásban már nem tudta ugyanazokat a fajokat megtalálni, miután a víztest az egyik évben szárazra került.

Az azonban közös mégis, hogy a szárazföldi és a vízben élő növények új környezetbe kerülve egy évezredek, évmilliók alatt összecsiszolódott kapcsolatrendszert közvetve vagy közvetlenül boríthatnak fel. Azt nem tudjuk pontosan, hogy milyen feltételek változtatják át az idegenhonos élőlényt invázióssá.

Egy idecsöppent faj évtizedekig itt lappanghat körü­löttünk, anélkül, hogy a szakembereken kívül bárki is észrevenné, és aztán egyszer csak letarolja az adott ökoszisztémát, mint egy légúti vírus az óvodáscsoportot.

Éppen ezért az egzotikus fajokkal mindig óvatosan kell bánni, és inkább kerülni kell őket, mert hosszú távon biztos, hogy gond lesz velük.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött.